VÉRVÖRÖS HOLD: A kiválasztott (JJG ff.) (Befejezett)

13. rész

YoonAh szemszöge

Mióta Taehyung elment ismét ugyanaz a fagyos légkör lengi be a házat, leszámítva, hogy JeongGuk most nem ment el. De mintha itt sem lenne, nem beszélünk. Már félek vele szóba állni mert valahányszor elkezdünk beszélgetni mindig megbánt valamivel, mégha akaratlanul is. És ebben a legrosszabb az, hogy ő ezt észre sem veszi! Nem tűnik fel neki mennyire meg tud bántani 1-1 szóval, pedig ha tudná... Valószínű akkor sem izgatná. Pedig annyi kérdésem lenne hozzá, annyi mindent tudni akarok de inkább jobbnak látom nem rákérdezni, félek az sem sülne el jobban mint bármelyik korábbi eszmecserénk.
Az égen lévő csillagokat fekete fellegek kezdik eltakarni amik elég sebesen közelednek felénk. Ebből biztos hóvihar lesz. Gyorsan kimegyek, hogy hozzak be fát a tűzre még mielőtt kitörne egy nagyobb hózápor. Alig nyitom ki az ajtót a fagyos szél rögtön arcomba csap. Sietve teszem meg azt a pár métert a ház mellett felsorakozatott tüzifához, és egy jó nagy ládát megpakolva indulok vissza. A verandán sietve hirtelen átfut rajtam egy éles fájdalom amitől azonnal összeesek. Próbálok kiáltani de egy hang se jön ki a torkomon. Fáj minden végtagom! De miért van ez? Mintha milliónyi tűvel szúrkálnának. Összegörnyedve próbálok enyhülést keresni de egyszerűen nem akar jobb lenni. Közben a hó is egyik pillanatról a másikra szakadni kezd. Szuper! Még az időjárás is ellenem van! Hirtelen heves trappolásra leszek figyelmes és, hogy valaki a nevem kiáltozza. A hangra felkapom fejem.

- YoonAh! Merre vagy?

JeongGuk szinte már félelmetes hangjára erőt veszek magamon és végre sikerül néhány szót kipréselni számon.

- Segíts, itt vagyok kint!

Az ajtó olyan erővel csapódik ki, hogy azt hittem letört a helyéről. A fiú szinte pillanatok alatt termett mellettem és felkapva a hideg talajról becipelt a házba. A kanapét csak úgy spiccből a kandalló elé rúgta majd lefektetett rá. Még most is elképedek rajta mennyire erős! Bár ezt megszokhattam volna, hiszen vámpír, nem lehet gyenge!

- Ne félj nem sokára jobb lesz, csak maradj itt! -persze hiszen úgysem készültem sehová.

- Mi ez JeongGuk, miért fáj ennyire? -nyöszörgök fájdalmamban.

- A Hold miatta van. Ahogy közeledik a nap úgy fog rádtörni ilyen és ehhez hasonló fájdalmak.

- Mivan!? De miért?

- Egyfajta próbatétel, hogy mennyire bírod elviselni a fájdalmat.

- Hát semennyire! Guk ez nagyon fáj! -kapok oldalamhoz.

- Tudom. De ki kell tartanod! Elmúlik.

- De mikor? -görnyedek össze.

Ekkor számomra egészen meglepő dolgot tett. Felemelte törzsemet és leült a helyemre, hogy a fejemet a lábára tehesse. Más helyzetben totál zavarba jöttem volna de most túlságosan lefoglalt a szűnni nem akaró fájdalmam. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de végre kezdett alábbhagyni a kínzó gyötrelem, bár még rosszul voltam de már nem akartam meghalni. Guk még mindig a kanapén pihent s én rajta. Egyik kezét a karomon pihentette, míg másikat a hajam birizgálásával foglalta le. Nem mondom, hogy nem esett jól de most már azért kezdtem kínosan érezni magam.

- Kérdezhetek valamit? -most tényleg úgy szólaltam meg, mint egy kisegér? Óh anyám...

- Persze. -remek nem vette észre.

- Honnan tudtad, hogy rosszul leszek?

- Sokat olvastam a kiválasztásról. Tudom mivel jár egy ilyen ceremónia. Nem csak nektek vannak könyveitek. -nevet fel.