Bangtan Supernatural - Kezdetek [BTS ff.] 18+ 🏳️‍🌈

II. YoonGi / 16. X professzor

"Az állandó igézet nagyon ritka képesség, ahogy a teljes telepátia is."

1983. Október

Három hét telt el, mióta vámpírrá változtatott barátom és mentorom, Kim Namjoon. A tapasztalataim új létformámmal kapcsolatban eddig elég vegyesek voltak.

Hatalmas vérszomjam cseppet sem változott ezen idő alatt, csupán két táplálkozásom között csillapodott kicsit, majd újra fellángolt, mint égő pokol, a torkomban. Új képességeimmel sem tudtam még tökéletesen bánni, erőm és gyorsaságom hatására az a szürreális helyzet lépett fel, hogy az elmúlt hetekben több berendezési tárgyat tettem tönkre a lakásunkban, mint ügyetlen mentorom maga. Persze ezen ő igazán jókat derült, ahogy macskásan morgolódom a ki nem nőtt bajszom alatt. Apropó, lakás. Ide voltam bezárva átváltozásom óta, ugyanis Nam még nem ítélt meg utcára vihetőnek – ennyi törés-zúzás után meg is értettem döntesét.

Az egyetlen képesség talán, amiben igazán jól fejlődtem, az az elmeuralás, vagyis igézés volt. Illetve a saját elmémből is jó kis kastélyt építettem, amibe még mentorom is nehezen tudott csak behatolni. Csodálta is, hogy kötőm lévén még mindig képtelen erre, én pedig voltam olyan introvertált, hogy önként senkit sem engedtem volna legféltettebb gondolataim közelébe, még őt sem, akit legjobban szerettem. Ennek ellenére Joon tanácsaira és kéréseire kétszer olyan fogékony lettem, mint azelőtt. Parancsolva irányítani vagy a fejembe látni nem tudott, de ha megkért valamire, valami ákattant a fejemben, és nagyon szerettem volna hallgatni rá.

Meg is egyeztünk abban, hogy talán a mi kötelékünk már csak ilyen sajátosnak rendeltetett, mint az egész kapcsolatunk. Namjoon ugyanis korábban sem kényszerített soha semmire és nem is szeretett volna, csupán irányt mutatott, amikor el voltam veszve és szükségem volt rá.
Jelenleg is épp egyik korábbi emlékünket éltem újra a fejemben, a kandalló előtt macskásan kuporogva kedvenc fotelomban, amikor beállított a lakásba egy utcáról felszedett szedett-vedett alakot ráncigálva magával. Hangot a tag nem adhatott ki magából, de arcáról lerítt, hogy nincs igazán ínyére a vendégségbe kényszerítés.

– Yoo! – kiáltotta el magát Joon, ahogy becibálta az őszülő hajú, középmagas, enyhén alkohokszagú, sovány férfit a nappaliba.

Kissé unott, macskás képpel bámultam fel rá, hisz ő újabb leckét hozott számomra, míg a fejemben épp a farkamat kenyeztette a fürdőkádban... Ki akar igézgetni, amikor ilyen igéző pasival élek együtt, mint Joon?!

– Yoo! – szólított fel kissé türelmetlenül. – Mássz ki a macskapózból, és gyere! Gyakorolnod kell! Vagy még hetekig dobozba zárt vámpír akarsz lenni?! – fürkészett neheztelően. Erre végül én is bosszúsan kaptam tekintetem a hirtelen elborzadó emberre.

– Remek – tápászkodtam fel egy macskás nyújtózkodás közepette, szúrósan rájuk sandítva. – Most még a létformánk mibenlétét is törölhetem ki az emlékeiből! – fortyogtam, ahogy közelebb araszoltam.