Tekergők és a szeretet ára (hp fanfic, Tekergő Krónikák I.)

5) Juhú, egy uhu! ~ SB

London fölött ezer ágra sütött a júliusi nap, sugarai megtalálták az utat a Grimmauld tér 12-es szám alatti házba is. A sötét, lakkozott fabútorok, az ezüst és méregzöld kárpitok drágakőként fénylettek, szokatlanul derűs megjelenést kölcsönözve a méltóságteljes helyiségeknek és az inkább rendetlen, mint méltóságteljes fiúszobának.

Sirius a tömörfa szekrény előtt állt és éppen végzett elegáns, ezüstszürke dísztalárja begombolásával. A ruhadarab kétségkívül túl feszes és túl vastag viselet volt egy ilyen meleg nyári napra, de a vendégvárásnak meg kellett adni a módját. Még a két smaragdköves mandzsettagomb volt hátra (ez a családi hagyomány szerint mindig az elsőszülött fiúhoz került a tizenegyedik születésnapján, aki azután a nevezetesebb alkalmakon hordta), és indulhatott le a szalonba. Ebédre várták ugyanis a Black család másik felét: Cygnus nagybácsit és a feleségét, Druellát a három lányukkal.

A lépcső előtti topogóban összetalálkozott az öccsével, aki elkeseredetten húzgálta csálé csokornyakkendőjét a falitükör előtt.

– Meg fogok fulladni, mint egy befőtt! – motyogta Regulus bátyja tájékoztatására.

– Fordulj ide! – szánta meg Sirius kaján vigyorral, és pár gyors mozdulattal megigazította a makacs kiegészítőt.

– Kösz! Mindjárt jobb – húzta ki magát az öccse. Így is több mint fél fejjel alacsonyabb volt nála, ami tekintve, hogy csak egy év volt közöttük, elég nagy különbségnek számított.

– Melyik unokanővérünknek akarsz ennyire tetszeni? – kérdezte Sirius csipkelődve.

– Idióta! – morogta Regulus, de azért fülig vörösödött, mire Sirius jobbnak látta, ha gyorsan elindul lefelé a lépcsőn. Nem akarta kivárni, hogy vajon véletlen varázslat lesz-e a megjegyzése eredménye, ami elég gyakran előfordult, ha öccsén eluralkodott valami érzelem. Legutóbbi születésnapján is úgy megörült a Varázsművészet a középkorban vaskos kötetének, amit ajándékba kapott, hogy a kisasztalon várakozó tökösderelyék egytől egyig leugráltak a családi címeres porcelántányérról.

A szalon kandallójából akár az orgonasípok sorjáztak elő a drága rokonok. Elsőnek érkezett a szálfatermetű, bajuszos Cygnus bácsi, nyomában a karótnyelt Druella néni, orrát gondosan a felettük lógó csillár felé irányozva. Utánuk a három lány jött: a legidősebb Bellatrix, alig lépett ki a drága török szőnyegre, máris fekete hajfürtjeit csavargatta, mögötte Andromeda kecsesen megbotlott ugyanazon szőnyeg szegélyében, de azért azonnal kedves mosolyt küldött az üvegajtó mellett várakozó fivérek felé. A sort a legfiatalabb, szőke Narcissa zárta, aki visszasegítette nővérét egyensúlyába, majd igyekezett anyját leutánozni orra pozícionálásában.

– Hadd lássunk egy meghajlást! – nézett Cygnus bácsi a két fiúra. Sirius az öccsével teljes összhangban mozdult.

– Regulusé szebb volt. Pedig Sirius az idősebb, igaz Walburga kedves? – fordult nővéréhez, majd csakhamar fontos eszmecserébe kezdett annak férjével – Kedden meglátogattam Mr. Rookwoodot a minisztériumban, megegyeztünk, hogy...

A két Black fiú ezután sorban kezet csókolt a vendégsereg hölgytagjainak. Druella néni fennsőbbséges eleganciával tartotta az orruk elé hófehér kacsóját. Ellenben ahogy tenyere Bellatrixét érintette, Sirius máris érezte, hogy valami nincs rendben. Lepillantva látta, hogy saját kezén foltokban vastag, barna kéreg keletkezett.

– Ne érintsd! – suttogta szinte mozdulatlan ajkakkal öccsének. Regulus szerencsére elértette a figyelmeztetést, és megúszta a tréfát. Sirius elváltozott jobb kezét elegánsan a háta mögé rejtve, ballal emelte ajkához Andromedáét.