Tekergők és a szeretet ára (hp fanfic, Tekergő Krónikák I.)

25) Otthon ~ SB

A Roxfort Expressz hétfő reggel indult vissza Londonba. James, az örök kakukkosórájuk, már hajnalok hajnalán felébresztette őket.

– Megint belenyúltál a szemüvegedbe – állapította meg kis elégtétellel Sirius, mikor barátja könyörtelenül szétrántotta az ágyfüggönyeit. James, mint aki csak akkor veszi észre, lekapta az említett szarukeretes pápaszemet, és buzgón törölgetni kezdte pólója szélével. Sirius kihasználta a pillanatnyi figyelemelterelődést, és tett egy hiábavaló kísérletet arra, hogy visszaaludjon. Az ég alján még alig derengett egy kis pír.

– Nana! – bökte oldalba James egy pillanat múlva, mikor szemüvegét visszacsúsztatta az orrára – Az utolsó reggelt ki kell használni!

– Ez még nem is reggel! – morogta Sirius, de azért kikászálódott az ágyból.

Nagy nehezen felébresztették Remust és Petert is, és csendesen felöltöztek. Sirius kelletlenül gombolta be a halványzöld inget, és elégedetten vette észre, hogy azt már kicsit kinőtte. Talán, ha új mugli ruhát kell kapnia, akkor sikerül valami elviselhetőbb színre szert tennie.

Mivel jócskán a kijárási tilalom vége előtt voltak, ezért James köpenye alatt másztak fel a csillagvizsgáló toronyba. Ez volt a kastély legmagasabb pontja, innen az egész környéket szemügyre vehették. Csak figyelniük kellett, hová könyökölnek, mivel a galambok továbbra is wc-nek nézték a mellvédet. A kelő nap vörös-arany színűre festette alattuk az épület száz kisebb-nagyobb tornyát, a Fekete Tó zöldesre fakult. A távoli ágyásokban most nem sárgultak óriástökök, helyükön a nyirkos föld gőzölgött titokzatosan.

– Ott van Hagrid! – mutatott James a vadőrlak irányába. Lekuporodtak a párkány takarásába, és onnan leskelődtek tovább. Óriás barátjuk akkor lépett ki kunyhója ajtaján, és nagyot nyújtózkodott, amitől termete még hatalmasabbnak tűnt. Vadkanfogó kutyája a térde körül tekergett.

– Cupák sokat nőtt – figyelte őket Remus.

A kulcs- és háztájőrző komótosan elsétált a Tiltott Rengetegbe. Mikor visszatért, vaskos karjait úgy lengette, mintha az előtte lévő légtömeget terelgetné.

– Tetszik Hagrid reggeli tornája – jegyezte meg James kajánul. Sirius és Peter felnevettek. Kis késéssel Remus is csatlakozott, de ő nem találta annyira meglepőnek a jelenetet, mint barátai.

Hagrid eltűnt a kocsiszín felé, a nap pedig átragyogott a Tiltott Rengeteg fái fölött. Nekik is ideje volt lemenni reggelizni.

A hosszú csigalépcsőn lefelé Remus megtántorodott, Sirius az utolsó pillanatban kapta el.

– Le ne gurulj! – figyelmeztette.

– Köszi! – támaszkodott Remus a falnak, hogy egyensúlyát visszanyerje.

– Jól vagy? – hajolt előre James, aki mögöttük érkezett Peterrel.

– Csak megszédültem. Kicsit kanyargós ez a csigalépcső – legyintett Remus. A torony félhomályos feljárójában, hogy a kelő nap sugarai nem festették meg az arcát, holtsápadtnak tűnt. Mielőtt többet kérdezhettek volna, ellökte magát a faltól, és óvatosan tovább folytatta lefelé az útját, ők pedig követték.

A Roxmorts állomásra nem az éveleji csónakokkal mentek, az csak első útjukra volt fenntartva. Megbűvölt, ló nélküli fiákerek hosszú sora várt a diákokra és utazóládáikra a kastély bejárata előtt. James és Peter a téli szünetben már használták ezeket, de Siriusnak és Remusnak teljesen újak voltak.

– Jó nyarat, bajkeverők! – integetett nekik Hagrid hatalmas, sárkánybőr kesztyűs kezével – Bobnak mond meg, Remus, ne aggódjon, nem tenyésztek veszélyes állatfajokat! Nem nagyon...