Tekergők és a szeretet ára (hp fanfic, Tekergő Krónikák I.)

6) Tíz és egynegyed ~ LE

Augusztus harmincadika reggel kilenc órakor egy különös öltözetű, középkorú hölgy bukkant fel az Evans ház bejáratánál a csöndes, kertvárosi utcában. Elegáns, bordó kiskosztümje felett a szomszédok csodálkozására kockás férfiinget viselt, de a fehér teniszcipőkhöz sem illett jobban a csúcsos süveg. Mindezen különcségek ellenére is volt benne valami tekintélyt parancsoló.

A tizenegy éves Lily már percek óta a konyhafüggöny mögül leste a tornácukat, ahogy kopogtatás hallatszott széles mosollyal elszakadt az üvegtől.

– Madam Pomfrey az! Beengedem – kiáltotta oda a konyhában tevékenykedő szüleinek, és a még mindig reggeliző nővérének, Petuniának.

Nagy nap volt ez az Evans család életében, mindannyian lelkesen, de kissé megilletődve fogadták a belépő boszorkányt. Madam Pomfrey ugyanis boszorkány volt, ahogy az ifjú Lily Evans is, sőt a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola javasasszonya.

Egy hónappal korábban már járt náluk egyszer a boszorkány, mivel Lily mugliszületésű volt, tehát a szülei nem rendelkeztek mágikus képességgel, így nem volt elvárható tőlük, hogy tudjanak a varázsvilágról, és arról, hogy kisebbik lányuk a Roxfortba fog járni.

Akkor még különösebb öltözetet viselt: bakancsot, hosszú, virágmintás selyemszoknyát, banánzöld úszódresszt, lila inget és brokkoliszínű süveget. Nem csoda hát, hogy Mr. William Evans, a Luxor lámpagyár pénzügyi osztályvezetője, először nem akarta beengedni.

– Sem alternatív vallás, sem porszívó nem érdekel – vágta be azon a júliusi reggelen az ajtót. Lily akkor is a konyhaablakban kíváncsiskodott, és az elmaradhatatlan süvegről lett gyanús neki a vendégük. Az elég boszorkányosan nézett ki. Lilynek már volt egy varázsló barátja, a vele egyidős Perselus Piton, aki nem messze, a város szegényebb részén lakott. Ő sokat mesélt a lánynak, többek között arról is, hogy ő nem csak felvételi levelet fog kapni, hanem eljön valaki az iskolából, hogy személyesen magyarázza meg a családjának, miféle is a lányuk.

– Ön boszorkány? – nyitotta ki akkor másodjára az ajtót. A különös hölgy cseppet sem rökönyödött meg a különös kérdésen, hanem végre bemutatkozott, és bejutott a nappaliba. Nem volt olyan nehéz dolga, mivel Lily már sok mindent tudott, és a szüleinek is mesélt, de még így is bőven volt min csodálkozniuk.

– Szóval ön amolyan sulidoki? – kérdezte Mr. Evans gyanakodva. Madam Pomfrey egy pillanatig értetlenül nézett rá, majd biccentett.

– Távoli hasonlattal élve. Csak mi, javasasszonyok és gyógyítók nem szoktunk belevagdosni senkibe – felelte kissé kimérten, mint aki igyekszik nem megsértődni.

Petunia közben a polcokon sorakozó virágokat locsolta, mint akit nem is érdekel a beszélgetés. Lily azért tudta, hogy figyel, csak sértődött, amiért őbenne nem akar mágia mutatkozni. A végén Petunia oda is somfordált Madam Pomfreyhoz, hogy megkérdezze, nem mehetne-e ő is a Roxfortba, de a javasasszony kedves határozottsággal elhárította.

A második látogatásban azért egyeztek meg, mivel a levélhez mellékelt tankönyv- és felszereléslistán igen sok olyan dolog volt, amiről nem tudták, hol kellene beszerezni. Perselus szerint volt egy Abszol út nevű hely, de a fiú valamiért ódzkodott attól, hogy együtt menjenek vásárolni.

Madam Pomfreyt beengedték, és hellyel kínálták az étkezőasztalnál. Lilyt bosszantotta, hogy nővére szándékosan lassan evett, így nem tudtak a megbeszélt időben indulni. Végre befejezte a zabkásáját és narancslevét, így Lily anyukája nekiállhatott a mosogatásnak.

– Hagyja csak! – állította meg a javasasszony, és az inge belsejéből elővett valamit, ami minden bizonnyal varázspálca volt, és egy intéssel megbűvölte a szivacsot, hogy az maga mosogassa el az edényeket – Mire összekészül, ezek is meglesznek.