Tekergők és a szeretet ára (hp fanfic, Tekergő Krónikák I.)

16) Büntetőmunka esküvővel ~ PPe

Délután a Roxfort Expressz is befutott az otthon karácsonyozó diákok seregével. A nefeleddgömb néhány centire elemelkedett a kis fiú párnás tenyerétől, majd visszahullott bele. Peter örömmel nyugtázta sikerét, ahogy James mellett felfelé lépkedett a főbejárat előtti széles kőlépcsőn. Mintha még az iskola bejáratát őrző komoly vadkanszobrok is elismerően biccentettek volna. Megpróbálta kicsit magasabbra dobni, de elvétette.

– Hupszi! – kiáltotta James, ahogy nem sokkal a fényesre koptatott lépcsőfok felett elkapta a törékeny szerkezetet.

– Nagyon jók a reflexeid! – ámuldozott Peter, ahogy visszakapta a maroknyi üveggömböt – Rossz lett volna, ha mindjárt összetöröm, anyumtól csak most kaptam. Igaz, nem annyira hasznos. Legalábbis hiába kavarog benne a piros füst, ha elfelejtek valamit, attól még nem fog az eszembe jutni, hogy mi nem jut az eszembe.

– Csak most tűnt fel? – vigyorgott James büszkén, figyelmen kívül hagyva az okfejtés nagyobbik részét. Igazából mióta a peronon találkoztak, elég önelégült képet vágott.

A vonatúton sikerült kettejüknek elfoglalni egy fülkét, csak az út vége felé ült be hozzájuk szunyókálni egy negyedéves, aki ráunt saját útitársai zajongására. Ő sem maradt sokáig, mivel James éppen akkor mutatta be a Samirától kapott vadonatúj jajgató jojókat.

Egyébként James igen sok ajándékkal gazdagodott, és nagy részüket végig is mutogatta az út során. Petert már a mennyiségük is lenyűgözte, hát még mikor némelyiket kipróbálhatta!

A kedvence mindenképp a Bullaby-féle Bubicukor volt. Ezt a gumicukor szerű édességet rágcsálva egy rugalmas buborék képződött körülötte, így ide-oda pattoghatott a rázkódó fülke falai közt, anélkül, hogy megütötte volna magát.

– Szopogasd inkább, ne rágd! Úgy tovább tart a hatása – javasolta James szakértelemmel, mikor Peter nyekkenve landolt az ülésen buborékja kipukkadása után.

Az út fénypontját egy csapat mardekáros kupéjába begurított trágyagránát jelentette. A csoportban ott volt az ő évfolyamukról Avery és Mulciber, meg a hatodéves Lucius Malfoy, és társaikkal együtt gyönyörűen kiakadtak a kéretlen szagforráson, ráadásul képtelenek voltak beazonosítani, kitől származott az.

James szerint pedig nem csak elsőosztályú csínytevők, de hős megmentők is voltak. A trágyagránát berobbanása előtt ugyanis Malfoy éppen egy varázslatot mutatott be egy a fülke közepén lebegő és rángatózó békán, amelyik láthatóan nem élvezte a műsort. Szintén James szerint ráadásul fekete mágia lehetett, amit a szőke prefektus csinált.

Mindezek ellenére James váltig állította, hogy ennél még valami sokkal menőbbet is tartogatott barátai számára. Azt, hogy mit, viszont nem volt hajlandó elárulni, amíg nem volt velük Sirius és Remus is.

A két barátjukat a hálószobájukban találták. Pálcájuk vonalában egy-egy pohár lebegett, amivel a szoba légterében mindenfelé úszkáló, szintén megbűvölt pergamengalacsinokat igyekeztek versenyezve begyűjteni.

– Tizenöt – számolta össze Sirius, amikor az utolsót elcsaklizta. Remus pohara alig néhány centivel maradt le róla.

– Nekem is – borította ki a pergamenfecniket Remus az ágyára – Legközelebb azt hiszem, páratlan számú galacsinnal kellene játszanunk. Á, sziasztok! Lett egy békád, Peter?

Valóban, mióta a trágyagránátos kavarodásban meglépett, a kis zöld tesztalany Peter bal markában lapult.

– Nem, az enyém a nefeleddgömb – mutatta fel jobb kezét Peter – A békának van gazdája, csak még nem találtuk meg.