Másnap a betegeskedő fiú már sokkal jobban érezte magát, hétfőre pedig ismét meglelte a hangját, ami Tybalt részéről, a teljes gyógyulást jelentette. Mercutio szerint már kevésbé.
- Nézd, ez még hőemelkedés! - mutatta feléje diadalittasan a hőmérőt, mialatt a sötét hajú szedelőzködött, hogy órára menjen. A szobatársa nem győzte körbenyafogni emiatt, ám a másik nem tágított.
- Már csak hőemelkedés! Magyarán estére az is lemegy, holnap pedig mehetsz iskolába! - jelentette ki ellentmondást nem tűrően Tybalt. Mercutio ezt hallva elhúzta a száját.
- Rosszabb vagy, mint az anyám... Tényleg, mintha csak őt hallanám!
- Viszlát, Mercutio! - zárta itt rövidre a bájcsevejt a másik fiú, mire a vörös hajú rögvest meghunyászkodott.
- Jó, bocs, nem úgy gondoltam... Ne hagyj itt!
- Nem játszunk melodrámát! - forgatta meg a szemét Tybalt. - Vagy azt képzeled, valami borzalmas szappanopera egyik szereplője vagy? Már semmi komoly bajod nincs, ergo, miért is kéne itt maradnom, őrködni feletted?
- Mert egyedül unalmas - bukott ki a másik száján, mire a szobatársa összeráncolta a szemöldökét.
- Szar ügy - vont vállat, kivételesen meglehetősen trágár módon: lám, a másik ebben is kezd rossz hatással lenni rá. - Mivel már nem vagy egy bágyadt, másnapos lajhár, akár olvashatsz magadtól is, vagy nézz meg egy filmet!
- De úgy jobb, ha te olvasod, és filmezni se az igazi egyedül...
- Ne legyél már hisztis gyerek! - állt a sarkára végleg Tybalt, azzal felkapta a táskáját és az ajtóhoz lépett. - Bírd ki egymagad, aztán holnap ismét emberek közé mehetsz!
- Ilyenkor határozottan az az érzésem, hogy nem bírsz! - motyogta maga elé a másik fiú, mire a fekete hajú hátrafordult, vetett feléje egy szkeptikus pillantást, és csak annyit felelt:
- Na, vajon miért? -, mielőtt csapódott volna mögötte az ajtó.
Mercutio halk nyögéssel terült az ágyon.
Ez egy nagyon, nagyon hosszú nap lesz.
...
Mire Tybalt, a kora délutáni órákban, megérkezett, határozottan jobb hangulatban lelt rá a másikra, aki éppen árgus szemekkel nézett valamit a laptopján, időnként pedig hangosan felkacagott.
- Látom, azért elvoltál, nem haltál bele! - szólt cinikusan, ledobálva a cuccait, mialatt tökéletesen ignorálta, miként derült fel a másik fiú arca, annak láttán, hogy visszatért.
Na, jó, vagy legalábbis, megpróbálta.
- Fogjuk rá. Azért hiányoztál, Cica!
- Nincs nálam a nyerő lottó, nem kell így örülni! - vágott vissza kissé nyersen Tybalt, azzal leült az íróasztalához, rákönyökölt és a tenyerébe támasztotta a homlokát.
- Fárasztó nap? - firtatta együttérzően a másik fiú.
- Meglehetősen. Két óra egymás után, aztán egy óra könyvtárazás. Szóval, lehetne az, hogy most egy kicsit békén hagysz? Elegem van az emberiségből! - mormogta maga elé. - Nem akarok semmit se látni, vagy hallani, ami emberi individuumhoz köthető.
Az ilyesmi nála gyakran előfordult. Legalább kétnaponta.
- Jobb ötletem támadt: gyere, lazíts és nézd velem ezt! - paskolta meg az ágy szabadon maradt térfelét maga mellett Mercutio, mialatt fejével a laptop képernyője felé biccentett.
Tybalt arca rögvest gyanakvó színezetet öltött.
- Mit nézel? - firtatta kelletlenül.
- Jóbarátok.
- Amcsi romkomot nézetnél velem? Gondolod, attól majd jobb kedvem lesz? - meredt rá olyan arckifejezéssel a sötét hajú, mint akinek már minden reménye elszállt egy szebb életre.
- De ez egy tök jó, amcsi romkom, naaaa!
- Megrögzötten idegesítő vagy - temette ismét a tenyerébe az arcát.
- Köszönöm!
- Ha neked ez bókot jelent... Egészségedre! Én viszont ezt most kihagyom - célzott itt a felkínált, sorozat binge-watchingra.
- Te tudod, Cica! - Mercutio gyanúsan hamar ráhagyta.
Jó, ha tíz perc eltelt, mire Tybalt ellenállása megtört: nem mintha a szobatársa bármivel hatni próbált volna rá (már szándékosan), ellenben tökéletesen rámászott az idegeire az, ahogy a vörös hajú vagy félpercenként felröhögött valamin.
- Akkor már inkább nézem, mi olyan nevetséges! - morogta, ahogy lehuppant a másik fiú mellé, az ágyra, és zord arccal a képernyőre meredt.
Mercutio magában kajánan felkacagott, és gondolatban elismerően megveregette a saját vállát.
Cirka húsz epizóddal később a sötét hajú ismét felállt.
- Köszönöm, ennyi elég volt - jelentette be ellentmondást nem tűrően.
- Egy kezdőtől nem is rossz - szólt elismerően a másik. - Mindenesetre, kösz a közös filmezést, Cica! Nagyon élveztem.
- Bizonyára, csak valahogy a képernyőre nem néztél egyszer sem. - A bámulás még csak hagyján, de amikor a vörös hajú megkockáztatta, hogy a vállára hajtsa a fejét, Tybalt kíméletlenül ellökte, mondván, nem moziban vannak, és ők nem egy szerelmespár.
- Most mit csináljak, ha közvetlen mellettem akadt valami - vagy valaki -, aki sokkal érdekesebb... - vigyorgott rá Mercutio, láthatóan roppant elégedetten.
- Te tényleg nem tudod, mikor kell leállni - állapította meg savanyú képpel Tybalt; a zakatoló szívét ezúttal is megpróbálta ignorálni.
- Soha nem adom fel, Cica! - jelentette ki fülig érő vigyorral Mercutio. A szobatársa ezt már csupán egy legyintéssel reagálta le.
Mindenesetre, ez a röpke párbeszéd ihletet adott neki, és ezúttal ő volt az, aki hagyott egy cetlit a másik íróasztalán, egy kérdéssel.
Mikor jön az a pont, amikor az mondanád: oké, ez lehetetlen, feladom?
Nagyon nem szívesen, de kénytelen volt beismerni: kíváncsi a válaszra.
YOU ARE READING
Légzőgyakorlat (RJ Tybalt X Mercutio ff.)
Fanfiction"Szép (nem!) színház az élet..." Mint a tűz és a víz. Vörös és fekete. Az egyik zárkózott, és nem enged senkit a közelébe - a másik nyitott könyvként él, és szeretne belátni a falak mögé. Az egyik időnként azt érzi, nem kap levegőt, fuldoklik a nyo...
