Légzőgyakorlat (RJ Tybalt X Mercutio ff.)

Szusszan

Mire a sarokhoz ért, már kezdett felcsillanni benne a reménysugár, miszerint, megúszta, és sikerült meglógnia... Ám alig fél pislantásnyi perccel később utolérte a siető léptek zaja, majd felcsendült a háta mögött az az irritáló hang:

- Helló, kedves szobatársam, hova ilyen sietve?

- Kopj le! - reagálta le ennyivel Tybalt, roppant mód kedvesen, mialatt újfent megszaporázta a lépteit, ám a vörös hajú nem tágított.

- Miért tennék ilyet? Ha úgyis egyfelé tartunk, akár mehetünk együtt is, nem?

- Honnan veszed, hogy a szobánkba megyek? - pillantott fel a sötét hajú ravaszan, ám a másikat nem lehetett zavarba hozni.

- Miért, hova máshova mehetnél?

Ez valamiért belémart, és nem is igazán értette, miért fájt ennyire ez a megjegyzés.

- Hja, igaz is! - hagyta végül mogorván, tekintetét ismét maga elé szegezve, de Mercutio így is észrevette, ahogy a megjegyzése rosszul esett a másiknak.

- Megbántottalak, Cica? Ne haragudj, nem akartam! - Kész röhejnek tetszett, de, bár a másik arcát nem láthatta, a tónusból Tybalt azt olvasta ki, komolyan röstelli a dolgot.

- Mercutio, amióta ismerjük egymást, folyamatosan belém gyalogolsz. Most kezdesz el szánakozni emiatt? - szúrt vissza, amivel sikeresen felmérgelte a vörös hajú fiút.

- Mintha bármi esélyt adtál volna a normális beszélgetésre - a fenébe, komplett hülyét kell csinálnom magamból minden alkalommal, ha azt akarom, egyáltalán rám figyelj!

- Megy az neked nélkülem is - vitt be egy újabb találatot Tybalt; Mercutio, aki alapvetően nem volt egy haragtartó típus, erre már elnevette magát, és ráhagyta. Érdekes mód, ez megint kicsit irritálta a sötét hajút: nem szerette az olcsó és gyors győzelmeket, így ismét szurkálódni próbált. - És már megint ez a hülyeség arról, hogy én nem adtam esélyt... Gyerünk, hibáztass te is csak engem mindenért!

- Én is? Miért, még kicsoda? - biccentette oldalra a fejét a másik fiú kíváncsian, mire Tybalt nagyot nyelt, meglehetősen későn realizálva azt, miszerint, elszólta magát. - Ó, csak nem rólunk beszélgettél valakivel, Cica? - húzódott ravasz mosolyra a szája, mire a sötét hajú felmordult.

- Fogd be! - mormogta maga elé, ismételten megszaporázva a lépteit. - És nincs olyan, hogy "rólunk". Kettőnkről nincs mit mondani! - tette hozzá makacsul felszegett fejjel, de Mercutio ezen is csak röhögött a bajsza alatt, talpalatnyit sem lemaradva tőle.

- Ne gyere zavarba, Cica, nincs ebben semmi rossz! - felelte hetykén, Tybaltnak meg vészesen megfogyatkozott a türelme.

- Kezd elegem lenni belőled...

- Akkor most vetem be, mielőtt végleg elfüstöl az agyad: mi lenne, ha a változatosság kedvéért, megpróbálnánk normálisan beszélgetni egymással?

A szobatársa üres tekintettel pillantott fel rá.

- Beszélgetni - ismételte meg lassan, tagoltan. - Mégis, miről?

- Tök mindegy, akármiről: amiről a normális emberek szoktak.

- Te ismersz akár egy olyat is?

- Élvezem ugyan a szócsatáinkat, Cica, nagyon is, de most nem ülök fel ennek. Na, ugyan, csak a változatosság kedvéért, légyszi!

Tybalt elfojtott egy sóhajt, és komótosan biccentett egyet. Érezte már, hogy itt úgysem nyerhet: a másik nem fog neki békét hagyni, amíg bele nem egyezik.