Légzőgyakorlat (RJ Tybalt X Mercutio ff.)

Zihál

Ha újrakezdhetnéd az életed, mit csinálnál?

Tybalt fújt egyet - ahogy telt az idő, Mercutio kérdései kezdtek hol egyre poétikusabbá, hol meg egyenesen értelmetlenné válni. Legalábbis az ő szemében.

Újrakezdeni? Mit tenne másként? Mit számít? Nem mehet vissza: az lehetetlen. Akkor meg minek elmélkedjen azon, mit csinálna másként?

Végül arra jutott, talán ez is egy korrekt felelet.

Valószínűleg mindent ugyanúgy tennék, miközben néha - de csak néha, azért eszembe jutna, vajon jó döntés hoztam-e. De inkább nem, mivel az felesleges időpazarlás lenne. Az életet nem lehet újrajátszani.

Átolvasta egyszer, átrágta magában a dolgot, aztán vállat vont, és úgy, ahogy volt, a másik íróasztalára helyezte.

Utána, ismét kis tipródást követően, keresett egy cetlit, és maga is feltett egy kérdést - nem túl kreatívat mellesleg, de ezúttal nem is ez volt a szándék.

Na, és TE mit tennél, ugyanebben a helyzetben?

...

Sok dolog akadt, amit Tybalt nem értett, még ha ezt ő maga nem is szívesen vallotta volna be.

Az egyik ilyen az volt, amikor egy házibulin találta magát, és már fogalma sem volt arról, miként csöppent oda. Rémlett valami arról, hogy a vörös hajú átok, akit jobb híján a szobatársának nevezett, ha nagyon meg akarta tisztelni őt, fűzögette, de ez éppenséggel pont nem győzte meg arról, hogy engedjen a hívásnak. Aztán Júlia is unszolni próbálta, ami már több sikerrel járt, kivált, mivel a lány hozzátette, ő bizony elmegy. Ez elégnek bizonyult: lehet, hogy Júlia (ahogy arra a lány maga is gyakran rámutatott), már nem volt egy gyámoltalan kislány, plusz bármibe lefogadta volna, hogy a lovagja is elkíséri, mert ezek ketten ritkán mutatkoztak bárhol a másik nélkül, de azért no. Az unokatestvéri (melyek már majdnem testvériekkel értek fel), őrző-védő ösztönök sosem halnak el, akkor sem, ha már mindketten rég abban a korban jártak, ahol ez részben indokolatlanná vált.

Így találta magát abban a helyzetben, hogy egy ismeretlen, zsúfolt nappaliban (feltételezte, hogy a nappali volt: nem mintha számított volna, mivel, ha nagyon elszabadulnak az indulatok a parti során, a helyiségeket többé mert úgysem lesz képes senki megkülönböztetni egymástól, talán még a tulajdonos sem), körülötte fél-felnőtt palántákkal (vagy inkább olyanokkal, akik még félig gyerekek: agyban legalábbis mindenképp), kiknek zöme, bár még mindig csak az este egy kezdeti szakaszában jártak, már erőteljesen be voltak nyomva.

Tybalt itt kezdte el leszűrni, hogy ha csak nem szándékozik ő is berúgni, akkor nagyon, nagyon hosszú éjszakának néz majd elébe. Kivált, mivel természetesen a szívtipró Rómeó valóban beállított, két levakarhatatlan cimborájával egyetemben (és akiket egyébként senki se hívott legjobb tudomása szerint, de az ilyesmi őket ritkán izgatta, a házibuliknál meg eleve nem is számított az ilyesmi), kik közül az egyikről tudta, ha egyszer kiszúrja a tömegben, akkor többet le nem rázza magáról, hiába iparkodik kézzel-lábbal.

Két pohárral a háta mögött előbb az gondolta, ez egy remek ötlet volt: majd, mint ahogy Mennyből a Pokolból zuhan alá az ember, hamarosan már arra jutott, annyira talán mégsem.

Mert meglehet, ő maga már nem emlékezett arra, mennyire rég ivott bármi töményebbet, de a szervezete éppenséggel igen.

Utóbb mindig mély hálát érzett amiatt, ahogy nagyjából sikeresen elnavigált az erkély ajtajáig, és ezalatt csak néhányszor ment neki valakinek. Nem mintha ez bármit is nyomott volna a latba, mivel mindenki más csak részegebb volt nála, plusz, egy zsúfolásig telt helyiségben pont az lenne a kihívás, hogy ne menj neki valakinek.