Valaminek mindig történnie kellett - mindig. És az a valami általában a lehető legrosszabb pillanatokban esett meg, azon belül is akkor, amikor a legkevésbé számított rá.
Jelen esetben, Tybalt épp hazafele sétált egy fárasztó nap után, késő este, mikor már a táj koromsötétségbe borult.. Aztán egyszer csak kihunytak az útszéli lámpák, ezzel egyidőben pedig, az összes, a környéken fellelhető fényforrás is.
Mi a franc?! Áramszünet?
Mint kiderült, pontosan ez következett be, igen.
Remek! Más nem is hiányzott.
Annyi vigasza azért megmaradt, hogy, modern koruknak hála, a mobiltelefon fényével könnyedén visszatalált - szép is lehetett még akkoriban, amikor a sötét beálltával mindenhova fáklyát kellett magukkal cipelni...
Persze, akadtak, akik ragaszkodtak az ósdi módszerekhez, így esett meg az, hogy a szobájukba visszatérve az fogadta, miszerint, a másik fiú telerakta gyertyákkal a helyiséget.
- Ügyes! Mondhatni, szerencse, hogy a füstjelző már ezer és egy éve tönkrement, avagy valószínűbb, hogy soha nem is működött. Bár azért, jobb, ha ügyelsz, nehogy ránk gyújtsd ezt a kócerájt - jegyezte meg a sötét hajú, csak félszívvel gúnyolódva, a földön törökülésben helyet foglaló vörössel.
- A többség azt mondaná, szívességet teszek az emberiségnek, Cica, mert ez a hely kábé annyit is ér... Sütit? - kínált feléje egy tálcát, mire Tybaltnak felszaladt a szemöldöke.
- Komolyan?
- Persze, miért ne? Eleve, ha a földön eszel, már nem kell lesöpörnöd, mert egyenesen oda esik. És amúgy is, olyan ez az egész, mint piknik a parkban... Csak fű nincs, pokróc, fák, meg ez igazából nem is egy park... De minden más stimmel.
- Az érvelésed kikezdhetetlen - huppant le vele szemközt a földre Tybalt, akit addigra tökéletesen letaglózott a másik többszörösen összetett, követhetetlen logikán alapuló mondata.
A továbbiakban aránylag kedélyesen és hangulatosan eltársalogtak egymással; ha nem is szívesen, de a sötét hajúnak be kellett látnia, tényleg lehetett valami abban, miszerint, az ellenségeskedés az elfojtott szexuális vonzódás egyik jele - mióta egy ágyban kötöttek ki (amit aztán többszörösen megismételtek), időnként már képesek voltak a kulturális keretek közt zajló kommunikációra, mely néha (néha!), megközelítette a normál emberek közti beszélgetést.
- Mi a legnagyobb célom az életben? - Tybalt kissé összeráncolta a szemöldökét. Egy ideje általában vagy cédulát hagyott neki a másik fiú, vagy szemtől szembe tette fel neki az élet nagy kérdéseit, melyekre időnként legszívesebben a vállát vonogatta volna, egy "fasz tudja!" válasz kíséretében... Ezúttal ez, amivel most hozakodott elő, még olyannak bizonyult, amire aránylag összetettebb feleletet tudott adni. - Önállóvá válni, szabadnak lenni, és többé nem foglalkozni azzal... - Picit elakadt. - Amit mások diktálnak - bökte ki végül.
Mercutio megveregette a térdét.
- Ez utóbbit már most elkezdhetnéd gyakorolni, Cica! - jegyezte meg, mire a másik elhúzta a száját.
- Na, és neked? - dobta vissza a labdát.
- Hogy nekem? Hm. Egy jó darabig az volt, hogy bejussak végre a nadrágodba, de azt immár többszörösen kipipáltam... - Tybalt ezúttal egy sütivel célozta meg. - Na, ne durvulj, Cica - bár tudod, időnként azt sem bánom, ha olyan a helyzet...
- Egyéb? - szakította félbe a fiú unottan.
- Nem sok. Megtartani mindazt, amim van, illetve azokat, akik jelen vannak az életemben, és akik fontosak nekem. Minden más lényegtelen - rántotta meg a vállát.
YOU ARE READING
Légzőgyakorlat (RJ Tybalt X Mercutio ff.)
Fanfiction"Szép (nem!) színház az élet..." Mint a tűz és a víz. Vörös és fekete. Az egyik zárkózott, és nem enged senkit a közelébe - a másik nyitott könyvként él, és szeretne belátni a falak mögé. Az egyik időnként azt érzi, nem kap levegőt, fuldoklik a nyo...
