ᴄᴀᴛᴄʜɪɴɢ ꜰɪʀᴇ - ᴄᴀᴘᴛɪᴠᴇ ᴛᴏ ʏᴏᴜʀ ᴍᴇᴍᴏʀʏ |18+ ✔️

𝟐𝟐. ✓

T E M E T É S  N A P J A

Kín..

Üresség..

És fájdalom! Mérhetetlenül nagy fájdalom..

Azt gondoltam azelőtt tudtam mit jelent a kín.. Ahhoz képet ez semmi volt!

Számomra egyenesen maga volt a pokol..

Mintha kiszakították volna a lelkem egy darabját..

Nem akartam érezni semmit, nem akartam gondolni semmire. Arra meg főleg nem akartam gondolni, hogy kinek a temetésére tartottam abban a pillanatban.

Nem akartam érezni azt a kibaszott nagy ürességet, haragot, gyászt!

Nem akartam semmit se érezni a rohadt életbe!

A kocsiba beülve, mélyet lélegeztem és vissza küldtem a könnyeimet a búsba.

Magával vitte a lelkem egy darabját. Nélküle lélegezni sem tudtam. Vele minden olyan könnyű volt mint levegőt venni. De amióta nincs.. Minden egyes levegő vétellel a szívem tört össze, már ha annál jobban össze lehetet.

Emlékeimbe kúszott, egy vidám nevetés, egy smaragd szemű gyönyörűség, egy édes kuncogás ami telt ajkak közül szaladt ki. Egy andalító ízű csók..

Majd egy utolsó érintés, egy elhalt szeretlek..

Láttam, ahogyan az emberek kivonultak a templomból. Amint már egyetlen lélek sem maradt rajtam, és rajta kívül a templomban beléptem.

Vontatottan végig sétáltam a koporsóig majd belenéztem és teljesen kikapcsoltam. Ha nem kapaszkodtam volna meg, a földre rogytam volna. Néztem az én gyönyörű szerelmemet, akinek kibaszottul nem ott kellett volna lennie..

Néztem az ajkát, ami mindig meggyszínűen vörös volt, emlékembe kúszott ahogyan cserfesen és édesen mosolyra húzta.

Amikor tele volt élettel.

Nem pedig sápadtsárga. Mert az tekintett vissza rám.

Szorosan összeszorítottam az állkapcsom. Legszívesebben törtem, zúztam ordítottam volna. Mikor újra kinyitottam a szemem, a könnyeim azonnal elhomályosították a látásom.

Az égnek emeltem a tekintetem és hagytam, hogy az az egy könnycsepp végigfolyon az arcomon.

Soha nem kértem semmit az életben. Nem vágytam semmire. Mégis bármit megadtam volna azért, hogy én felküldhessek a helyében ott.

A lábaim felmondták a szolgálatot, ahogyan összecsuklott a sulyom alatt, ujjaimmal keservesen a koporsót markoltam miközben a fájdalomtól eltorzult arckifejezéssel a szemeim az arcára vezettem.

Utolsó búcsúként ahogyan rá pillantottam, lehajoltam és homlokon csókoltam.

- Ég veled szerelmem.. - súgtam és megremegett a hangom. - Szeretlek.. - suttogtam erőtlenül, ahogyan a homlokomat a hideg felületnek döntöttem.

A gödör előtt álltam.

Azt kívántam bár csak engem is mellé temetnének..

De nem lehettem olyan önző.. Volt egy lányom, akiért felelőséggel tartoztam és a gödör előtt állva megfogadtam, hogy nem fogom hagyni, nem fogom hagyni, hogy egyedül vészelje át a gyászt.

Nem, nem akartam hallani, a papot sem miközben róla beszélt, vagy amikor a többiek keservesen sírtak amikor kihozták a koporsót.

Nem akartam látni, ahogyan a kislányunk, anyám kezébe kapaszkodik, miközben azt kiabálja "ne engedd! " "a mama ott van" "ne csináljátok ezt ".

A világon az egyik legfájdalmasabb dolog volt látni a gyerekem szenvedését..

Nem akartam látni ahogyan Demir a sír előtt térde esve, zokogva túrt a sárosföldbe az ő nevét kiáltva. Azt meg kibaszottul nem akartam látni, ahogyan a mélybe leengedik a fekete koporsót.

Nem akartam látni, Alec élettelen tekintetét, ami már percek óta a gödröt bámulja.

Az emberek fehér virágokat dobáltak a koporsójára.

Amikor arra került a sor, hogy a koporsóra dobták a földet, akkor ha valaki nem karolt volna meg hátulról, előre buktam volna.

Nem bírtam. Nem bírtam nézni ahogyan minden egyes dobásnál, egyre jobban tűnt el a koporsó a szemem elől.

Ezt nem fogom túlélni.

Nagyot nyeltem és képtelen voltam elmenni a gödörtől, mert a fájdalom túlságosan elviselhetetlen volt..

Az emberek lassan szétszéledtek és már csak én maradtam a sírnál.

A sárosföldbe túrtam miközben már kénytelen voltam, hogy a könnyeimnek gátat szabjak.

Üres és élettelen tekintettel bámultam a már földdel befedt területet.

- Tudod arra gondolok minden percben, hogy ez nem a valóság.. Hogy ez csak egy rossz álom, amiből bármikor felébredhetek és te ott leszel.. - töltötte meg a csendet, halk rekedtes hangom.

De ez már nem fog megtörténni.

- Rájöttem milyen kegyetlen is az élet, megmutatta a legcsodálatosabbat és aztán el is vette..

- Igaz nem lehetünk együtt de tudom, hogy okkal kerültél az életembe, mivel megtanítottál tiszta szívből szeretni.

-Szívem utolsó dobbanásáig szeretni foglak..

VÉGE