ᴄᴀᴛᴄʜɪɴɢ ꜰɪʀᴇ - ᴄᴀᴘᴛɪᴠᴇ ᴛᴏ ʏᴏᴜʀ ᴍᴇᴍᴏʀʏ |18+ ✔️

𝟏𝟑. ✓

| ELENA | 

A lépcsőn battyogtam lefelé, miközben a nap lágy sugarai megvilágították a konyhát.

- Kávé! Kávé! Kávé! - motyogtam az orrom alatt, miközben lekaptam a polcról a kedvenc bögrémet, mialatt kávét töltöttem abba, majd a csípőmet a pultnak támasztottam ahogyan az ajkaim fölé vezettem a poharat majd nagyot kortyoltam a folyadékból. 

Emlékeimbe villant a tegnap este történései, a lányom utolsó szavai miután elaludt.

Ha tudná, hogy valójában ő az apja..

Tudtam, hogy nem titkolhattam tovább. Képtelen voltam elmondani, egyszerűen nem tudtam. Mégsem álhattam a lányom elé úgy, hogy " Ó, valójában ő az apukád aki egyben az egyik leghatalmasabb és legbefolyásosabb ember a világon, aki nem mellesleg egy maffia főnök. A legjobb az egészben, hogy megfenyegettek minket, és az életedet! "

Hát nem csodás?

Lassan szerettem volna a dolgokat kezelni. 

Körülbelül egy hete volt, hogy Dimitri hozzánk költözött - aminek nem mellesleg Anastasia őrülten örült. 

Aki a fekete rózsákat küldte kiléte még mindig ismeretlen volt. Egyszerűen nem tudtunk rá jönni, ki is lehetett ő valójában. 

 - ..Epres palacsintát szeretnék! 

- Rendben, hercegnő! - érte el a fülemet Dimitri és a lányunk hangja, én pedig a hang forrása felé fordítottam a fejemet miközben azzal egyidőben léptek be a konyhába. 

Anastasia Dimitri karjaiban lógott, a rénszarvasos pizsamájában miközben apró kezecskéje a nyaka köré volt fonva, és amint megpillantott a szemei felcsillantak. 

- Jó reggelt. - szólaltam meg, miközben a tekintetem egy pillanatra azokra a viharos szürkeségekre esett. 

- Jól aludtál bébi? - kérdeztem a lányomra pillantva miközben ő egy hatalmas mosollyal bólintott. Ellenben Dimitri aki lapos pillantást vetett rám, mert ő elfoglalta a kanapét.

Szigorúan csakis a kanapét! 

- Jó reggelt. - szólalt meg mély karcos hangján, és abba a hangba az egész testem beleremegett. 

Továbbra is ott álltam, csípőmmel a pultnak dőlve, a kávémat kortyolgatva miközben őket néztem. 

Dimitri a pultra ültette a lányunkat, miközben ő az apró lábacskáit előre-hátra hintáztatta ahogyan mosolyogott. 

- Szóval.. - kezdett bele Dimitri, én pedig kíváncsian figyeltem, hogy mégis mi fog abból kisülni. Kicsit sem volt szórakoztató, ahogyan egy hatalmas férfi - aki nem mellesleg olyan nagy volt a kerete, mint a  nagymamám őskori ruhásszekrényé -  hogyan próbált a konyhában eligazodni. 

- Tehát kell nekünk liszt, tojás, cukor.. - sorolta fel a szóban forgó férfi a hozzávalókat, miközben a pillantásom a vigyorgó lányunkra esett, aki olyan imádattal nézett az előtte sürgő-forgó férfira, hogy abba a szívem belereszketett. 

Dimitri a konyhaszigetre tette a hozzávalókat, miközben zavartan vakarta meg a tarkóját.

A bögre mögé rejtettem a mosolyomat, ahogyan szempilláim alól szemléltem őt.

Anastasia elé csúsztatta az edényt, majd a fakanalat és a többit. 

- Tegyünk bele mindent, és majd jön ami jön! - szólalt meg Dimitri vállat vonva, a lányunk pedig kuncogva bólintott. Dimitri pillantását rá vezette miközben a tekintete meglágyult, az én szívem pedig ismételten megremegett.