ᴄᴀᴛᴄʜɪɴɢ ꜰɪʀᴇ - ᴄᴀᴘᴛɪᴠᴇ ᴛᴏ ʏᴏᴜʀ ᴍᴇᴍᴏʀʏ |18+ ✔️

𝟒/𝟏. ✓

| ELENA |

- Anya! - szólalt meg azonnal amint megpillantott, nekem pedig az előttem lejátszódó jelenetet látva földbegyökerezett a lábam.

- Anya? - szólalt meg Dimitri, és ezzel mintha kiszabadultam volna a kábulatból a tekintetemet Anastasia-ra, kaptam és idegesen elmosolyodtam.

- Drágám, keresd meg Eloise nénit, készít neked epres pogácsát. - mondtam kedvesen miközben hozzá sétáltam, a szemei felcsillantak a sütemény említésére és bólintva elindult, de még mielőtt Dimitri-re nem nézett volna, szinte képtelenek voltak egymásról elszakítani a pillantásukat. A szemeim könnybe lábadtak.

Visszanyeltem a könnyeim miközben kiléptünk és bezártam magam mögött az ajtót.

- Mit keresel itt? - kérdeztem hűvösen.

- Anya?.. - ismételte meg az előbbit Dimitri, miközben megfejthetetlen arckifejezéssel nézett rám. 

- Elena, van egy kislányod?

- Az a kislány.. Elena ő...ő - kérdezte de a hangja elcsuklott, miközben tekintete elhomályosult a könnyektől, én pedig az ajkamba haraptam, hogy visszatartsam a zokogásom.

- Az én lányom, igen! Nem értem, hogy ez most, hogy jön ide. Mit akarsz Dimitri? Nem úgy volt, hogy elmész? - kérdeztem miközben a szívem egyre hevesebben dobogott.

- Elena! - szólalt meg dühösen - Ne térj ki a válasz alól! Teljesen hülyének nézel?

- Ő.. Ő.. - kezdett bele remegő hangon, de a hangja elcsuklott.

- Ő az én lányom? - kérdezte miközben egy magányos könnycsepp gördült le az arcán nekem pedig a szívem újra megszakadt.

- Honnan veszed, hogy a te lányod? Négy év sok idő! Mi van akkor ha eljegyeztek!? Mi van akkor ha már boldog házasságban élek? Miből gondolod, hogy a te lányod Dimitri? 

- Ő az én lányom! - vágtam közbe indulatosan. Semmi közöd nincs az életemhez! 

- Eljegyeztek! Hamarosan összeházasodunk a vőlegényemmel, a gyerekem apjával! - hazudtam, miközben reméltem, hogy a hangom nem remeg meg. 

- Nem, nem! Ó, nem Elena! Ennyivel nem zárjuk le ezt. És ezt a hazugságot te sem akarod elhinni! - mondta miközben állkapcsán megrándult egy izom. 

- Ugye ezt te sem hiszed el? El kell mondanod mi folyik itt! Négy évvel ezelőtt én.. mi.. - mondta de a mondat végére a hangja elcsuklott, én pedig égtem a haragtól. 

- Négy évvel Te voltál az akinek nem volt elég az, hogy szerettem.

- Négy évvel ezelőtt Te voltál az, aki soha sem szeretett. Hogyan is fejezted ki magad? "Vágy.. pusztán fellángolás" - vagy talán tévedek? Nem így történt Dimitri? Nem ezekkel a szavakkal semmisítettél meg örökre? Semmisítetted meg azt a lányt aki téged mindennél jobban szeretett.. - kérdeztem összeszorított fogakkal.

- Elena, én nem.. - kezdte tekintete fájdalmas volt, mintha ő is ugyanúgy szenvedett volna, az évek alatt. Szorosan lehunyta a szemeit, miközben ujjaival a hajába túrt.

A szívem fájt, a lelkem pedig vérzett..

- Nem akarlak a lányom közelében látni, és az életemben sem! Négy év hosszú idő Dimitri, és sok minden megváltozhat. Nem az a naiv lány vagyok, mint évekkel azelőtt akit elraboltál. Ezért is sem hiszek el neked semmit többet!

- Ellöktelek magamtól mert azt hittem ezzel jót teszek. Biztosíthatok neked egy veszélynélküli boldog jövőt, hát nem érted Elena! Én jelentem a legnagyobb veszélyt a számodra! - Kínzás volt számomra ez a négy év! Egy olyan életet élni tovább amiben te már nem szerepelsz..

- Elena okok.. Okok miatt.. De az irántad érzett szerelmemet nincs jogod kétségbe vonni! - mondta megtörten, miközben szürkeségei kétségbeesetten kereste a tekintetem.

Valóban igazat mondasz?

Tényleg hihetek a szavaidnak?

Megtalálni a szerelmet, ez rendkívül kiváltságos.

Elfelejtettelek, kisatíroztam a neved az emlékeimből.

De a szívemből, soha sem tudtalak.

Neked adtam minden szeretettemet, de viszont ez nem volt neked elég.

Nevetségesen éreztem magam, mert titkon a szívem még mindig vissza várt..

- Te azt hiszed, nekem olyan könnyű volt nélküled élnem?! Neked adtam minden szeretettem, viszont neked ez nem volt elég..

- Mókás dolog a múlt. Azt hiszed elfelejtheted, kitörölgeted azt az időt, életed szakaszából..
- De mi van akkor ha a múlt, annak a bizonyos személyként kopogtat az ajtódon?
- A sors nevetséges játéka..
- Elengedtelek, elfelejtettelek!

- Nevezhetsz szerelmes bolondnak! Bolondnak hisz olyan hatalmad van felettem, hogy még ezek ellenére sem tudlak gyűlölni! Mindezek ellenére sem tudlak kitörölni a szívemből bármennyire is szeretném azt! - mondtam megtörten és éreztem, hogy a könnyeim elerednek.

- De ezt képtelen vagyok neked megbocsátani..

- Nem kellett volna ezt tenned.. - szólaltam meg, miközben ő újra a szilánkosra törött szívem darabjain állt.

- Miattam.. a szerelmünkért..

- Annyira szerettelek.
- Millió darabra törted a szívem, és semmi sem tudja többé összerakni..

-Soha..

- Soha többé, Dimitri..

- Most figyelj, mert azt akarom hogy megértsd!

- Soha többé ne keress engem és a lányomat! Soha.. - mondtam miközben elfordultam tőle és beléptem a házba, becsapva magam után az ajtót, miközben a számra tapasztottam a kezem tompítva a zokogásom hangját.

Annyira fájt.. Annyira szerettem volna szabadulni ettől a fájdalomtól..

Ő volt lelkem szégyenfoltja. Ő volt a bánatom, örömöm, boldogságom. Mostanra viszont csak egy idegen lett, egy idegen emlékekkel..