Átokból Szerelem? (L.S.)

Harmadik

Harry

Fogalmam sincs, hogy kerültem az ágyba. De arra tisztán emlékszem, mi történt tegnap éjjel és rohadtul nem akarok Louis mellett lenni. Szóval nagyon remélem, hogy nem fekszik itt, a matrac másik oldalán.
Hangtalanul akarok megfordulni, hogy leellenőrizzem, egyedül vagyok-e. De nem. Louis az ágytámlának dőlve telefonozik. Rohadtul itt van mellettem.

- Reggelt - szólal meg fel sem pillantva a képernyőjéről.

Morogva fordulok vissza, hogy újra háttal legyek neki. Ránézek és hányingerem lesz. Hogy lehet valaki ennyire beteg?! Vajon élvezte is, amit tegnap csinált? Biztos. Más különben nem tette volna meg. Viszont emiatt már félek tőle. Továbbra sem akarok vele lenni és kedveskedni, de ezek után nem tudom, mi vár rám, ha elcseszek valamit. Azt mondta, sok esélyem volt. Két napja találkoztunk először. Azalatt annyi minden nem történhetett. Legalább megtudtam, hogy nem túl türelmes.

- Hé - fogja meg a vállam a takarón keresztül, ami a nyakamig fel van húzva. Azonnal megrántom a vállam azt remélve, hogy ezzel elenged. De nem. Továbbra is erősen markolja a vállam. - Csinálok reggelit. Mit szeretnél enni? - kérdezi teljesen nyugodtan. Mi van? Teljesen összezavar. Pár órája még élvezettel vert el, most meg azt kérdezi, hogy mit szeretnék reggelizni... Ez az ember tényleg beteg.

- Semmit.

Ez a legrövidebb válasz, amit adni tudok. Nem akarok beszélni vele és végülis nem hazudtam, mert nem szoktam reggelizni. Ki tud hajnalok hajnalán akár egy falatot is magába erőltetni? Biztos, nem én.

Hangosan felsóhajt. Szerintem éppen próbálja lenyugtatni magát. Érződik a sóhajból, hogy ideges. De ez egy cseppet sem érdekel. Akkor sem kérek reggelit.

- Nincs olyan, hogy semmit - kezdi lassan. - Nem az elrablód vagyok, aki fogva tart. Ebben a helyzetben társak vagyunk, fogadd el végre és mondd el, kérlek, hogy mit akarsz enni - végig tartja a nyugodt hangnemet. Nagyon gondolkodom, hogy felhúzzam-e még jobban.

- Engedj el! - szólok rá újra megrázva a testem, hátha sikerrel járok. Hirtelen megránt és a hátamra fordít.

- Válaszolj a kérdésemre - sziszeg fölém magasodva, lefogva mindkét vállam. Nagyon közel vagyunk egymáshoz és ez zavar, de állom a tekintetét, hogy ne tűnjek gyengének.

- Válaszoltam - jelentem ki és a derekánál fogva próbálom lelökni magamról. Sokkal erősebb nálam. Esélytelen, megszabadulni tőle.

Feláll és engem is felránt. Azonnal elönt a félelem és az egyetlen célom az, hogy kirántsam a csuklóm a kezei közül. Amint sikerül, egészen a szoba faláig hátrálok.

- Nem akarok veszekedni és nem akarlak bántani - kezdi a szemembe nézve. Mielőtt folytatni tudná, feldúltan szólalok meg.

- Hazudsz - kiáltok rá.

- Nem - rázza meg a fejét nevetve. Miért nevet? Tudtam, hogy egy pszichopata és ez ijesztő. - Tényleg nem akarlak bántani. Tegnap nem hagytál más választást - suttogja. Végig a szemembe néz, egy pillanatra sem bizonytalanodik el. Nem úgy, mint én. Remegnek a lábaim, félő, hogy nem sokáig maradok talpon. - Szedd össze magad és döntsd el, mit reggelizel! - szól rám megadóan és kisétál a szobából.

Mielőtt becsukja az ajtót, még visszanéz rám. Mintha aggodalmat látnék a szemében, de valószínűleg már hallucinálok is. Miért aggódna értem, azután, hogy megvert? Sose fogom ezt elfelejteni neki... Soha.

Még hallom a lépteit a folyosón. Amint teljesen elhalkul és tudom, hogy messze van, bemegyek a fürdőbe. Kulcsra zárom magam mögött az ajtót és felhívom a közös messenger csoportunkat, aminek csak Zayn és Patty a tagja. A tükörnek támasztom a telefonom és várom, hogy valaki felvegye végre.