Átokból Szerelem? (L.S.)

Ötödik

Harry

Fogalmam sincs, hogyan kerültem ágyba vagy egyáltalán mikor. Arról pedig, hogy mit keresek Louis karjai között, halvány lila gőzöm sincs. Így ébredek... Mindketten a takaró alatt fekszünk, szorosan egymásnak simulva. Pontosabban a hátam a mellkasának nyomódik, miközben ő szorosan öleli a derekam. Tényleg erősen. Nem is gondolná az ember, hogy álmában is ilyen erős lehet valaki.

- Harry - szólal meg mögöttem Louis rekedtes hangon. A lehelete csikizi a nyakam, mire kiráz a hideg. Jézusom, mi történik velem?

- Hm? - kérdezek vissza csukott szemmel, meg sem mozdulva. Nem akarom megtörni ezt a pillanatot. Most jól vagyunk, nyugodtan és nem veszekszünk.

- Megtennéd, hogy kikapcsolod az ébresztőd? - kérdezi ugyanolyan rekedt hangon, mint amilyen az előbb is volt.

- Persze - pattan ki a szemem. Nem is realizáltam, hogy szól a telefonom.

Kissé enged a szorításán, de nem enged el. Amikor kikapcsolom az ébresztőm, újra erősen karol át, ami miatt egyre feszültebbé válok. Félálomban nem éreztem magam ennyire kellemetlenül. Ki akarok kelni az ágyból és elmenni innen. Arcot mosni vagy lezuhanyozni, hogy rendbe szedjem egy kicsit a gondolataimat, de nem tudok. Levegőt sem merek venni. Megfeszülve és mozdulatlanul fekszem a karjai között.

- Mi a baj? - kérdezi suttogva és végighúzza az ujjait az oldalamon, benyúlva a pulcsim alá.

- Elengedsz? - szólalok meg azonnal és megfogom a kezét, hogy ne csinálja tovább. Lehet, hogy kihallatszik a pánik a hangomból, de nem érdekel. Csak ki akarok szabadulni innen.

Lassan elenged, miközben felsóhajt és átfordul a másik oldalára. Megkönnyebbülten ugrok ki az ágyból, és szinte futva megyek át a fürdőszobába, amit aztán kulcsra zárok. Nem akarom, hogy utánam jöjjön. Kicsit... Egyedül szeretnék lenni és összeszedni magam. Hogy boríthat ki ennyire, hogy együtt aludtunk?! Valószínűleg véletlen az egész. De akkor miért nem engedett el, miután felébredt? Annyira zavaros ez az egész. Nem értem, mi történik körülöttem és bennem. Nem tudom kivel beszélhetném meg, hogy milyen jól aludtam az erős karjai között...

Hideg vízzel háromszor is átmosom az arcom. Ami segít is, mert egyre nyugodtabb vagyok. Most félre kell tennem ezt az apró problémát - vagy minek nevezzem ezt a helyzetet - és arra koncentrálni, hogy jól sikerüljön a töri ma. Vagy ne is feleljek. Igen, az lenne a legjobb. De amekkora szerencsém van mostanában...

A gondolataimat az zavarja meg, hogy látom mozdulni a kilincset. Amikor nem nyílik ki, Louis többször egymás után, szinte rángatva próbálja kitépni az ajtót a helyéről.

- Nyisd ki, Harry! - kiált fel. - Jól vagy? Hallod, nyisd ki, kérlek! Beszélj velem! - a hangjából árad a pánik és az aggodalom, de nem tudom, hogy miért.

Komótosan sétálok az ajtóhoz és elfordítom a kulcsot a zárban, mire szinte beesik a fürdőszobába. Meglepetten nézek a szemébe. Nem is tudom, mit mondjak.

- Mi van? - csúszik ki a számon. - Mármint... Úristen, ne haragudj, nem úgy értettem - mentegetőzöm és indokolatlanul rázni kezdem a kezeim. Nem akartam bunkó lenni, csak nem tudtam, mit fűzzek hozzá a jelenethez.

- Megijesztettél - sóhajt fel leengedve a vállait, amiket eddig feszülten tartott.

- Miért? - kérdezek vissza. Mivel ijesztettem meg?

- Mert azt hittem... Semmi, kész a reggeli - rázza meg a fejét és egyedül hagy. Ez meg mi volt? És mit hitt? Miért csak kérdéseim vannak?! Néha igazán mondhatna megkérdőjelezhetetlen dolgokat is.