Átokból Szerelem? (L.S.)

Kilencedik

Louis

- Harry, figyelj rám! - suttogom a kezeimet elől tartva, ahogy közeledem felé. Igyekszem nyugodt maradni, mert nem akarom megijeszteni. Nem tudom végignézni még egy ember halálát. Nem pánikolhatok... Ahogy Coli-nál tettem. - Semmi baj, Édesem! - bólogatok. Könnyes szemekkel néz rám.

- Ki lőtt? - kiált fel apám, mire hátranézek. Felteszi a kezét a tettes. Félnek tőle, ezért inkább bevallják, hátha enyhébb büntetést kapnak. Apám nemes egyszerűséggel fejbe lövi, mire megint összerezzenünk.

Félreértés ne essék, nem miattam lőtte le az emberét. Csak nem kapott engedélyt a támadásra.

- Visszavonulunk! - üvölt fel Liam. Erre mint egy felbolydult méhkas mindenki rohangálni kezd.

- Gyere! - Harry karját a vállamra dobom és átkarolom a derekát. A másik oldaláról Niall támogatja. Körülöttünk a csapat védekezik, ha valaki ránk támadna.

Harry nagyon nehezen lép, Niall a kezével erősen nyomja a sebét. Hallom, hogy nehezen veszi a levegőt, de szerintem inkább a pánik miatt. Remélem. Ha jól láttam, akkor a bordája alatt lőtték meg.

A lehető leggyorsabban megyünk az autóhoz. Beülök hátra, majd Harryt lefektetem a hátára, az ölembe húzom a fejét, Niall pedig felhúzza a térdét, hogy be tudja zárni az ajtót.

- Hol a kabátod? - kérdezem a földet pásztázva. Niall már be is ült a volán mögé és azonnal a gázba tapos.

- Nem... Nem hoztam - remeg a hangja. Basszus, bolond. Február van és képes volt eljönni kabát nélkül?! Jó, most nincs itt az ideje annak, hogy lecsesszem.

- Figyelj ide! - szólok rá, miközben leveszem a pulcsim. - Ez fájni fog, de le kell szorítanunk a sebet, rendben? - magyarázom neki, majd a pulóveremet a vérző sebhelyre nyomom. - Nagyon fáj? - kérdezem. - Beszélj, Harry! - szólok rá lágy hangon.

- Igen - suttog.

- Nem aludhatsz el, Édesem! - A haját piszkálom, miközben ő engem néz. - Nem szabad, oké? - simogatom továbbra is a fejét. Csak bólint. Látom lefolyni a könnycseppjeit. - Mindjárt ott vagyunk a kórházban, ott már elaludhatsz, ott jó kezekben leszel - nyugtatom, miközben letörlöm az arcáról a könnyeket.

- Sajnálom - sír fel megint. Az egész teste remeg emiatt.

- Ne sírj! Semmi baj, kérlek, ne sírj! - próbálom lenyugtatni, mert ez most egyáltalán nem jó neki. A semmi bajt is csak azért mondom, hogy meggyőzzem arról, hogy nem haragszom, pedig rohadtul dühös vagyok most rá. Majd, ha felépült, vagy stabil állapotban lesz, kiosztom rendesen, amiért nem hallgatott rám.

- Nem tudom nyitva tartani a szemem - suttog nehezen.

- Nem szabad, ne aludj! Mesélj nekem valamit! - kérlelem. Sosem csinálok ilyet. De ha elalszik, akkor már szinte feladja a küzdelmet. Nem lehet, akkor nem biztos, hogy meg tudják menteni.

- Mit? - kérdez vissza.

- Bármit - rázom meg a fejem. Ujjaimmal a göndör tincseit csavargatom. Olyan puha. - Milyen sampont használsz? - kérdezem a haját tanulmányozva.

- Almásat - vágja rá, mire elnevetem magam.

Észreveszem Niall-t a visszapillantó tükörből, ahogy minket figyel. A szemei mosolyognak. Tudom, mit gondol, de nincs igaza. Nem vagyunk egymásra hangolódva, nem szeretjük egymást. Harry csak meg akar szabadulni tőlem, én pedig meg akarom dugni. Ennyi.

- Nem így értettem - rázom meg a fejem szórakozottan. Halványan elmosolyodik, de látom rajta, hogy nehezen tartja nyitva a szemeit. Mindjárt elalszik. - Tarts ki! - suttogom.