Poros a réz kilincs, üres a presszó
Nem hallik ki zene se ünneplő jó szó
Elmúltak a vidám, kótyagos napok
Nincs dínomdánom, nem zengnek dalok
Rég volt persze, hogy én is itt jártam
Hogy utoljára betettem ide a lábam,
Mert utam elvitt a jó komák s a bor mellől
Elvitt a kandalló jóleső melegétől
Oda vitt, hol hittem, vár rám valaki
Egy öl, melyre fejét hajthatja egy megfáradt férfi
Itt hagytam őket, de vajon miért?
Pár ígéret s egy dobogó kebelért.
Rengeteg ölelés, és hamis ígéret
Mi innen messze-messze kergetett
És itt vagyok, lám vesztemre hagyva
A szerelem elpártolt, így hagyott magamra
Így egyedül, a mardosó gyászban
A homály lepte, öreg kocsmában
Megmaradt pár bor, gyedül iszom
Társam a magány, vele randizom
Kínzom még magam: Mi nem volt elég?
Lehettél volna boldog feleség!
Hős akartam lenni, a világod hőse!
Most mégis mellékszereplőként kocogok le.
Összegyűlnek a könnyek megfáradt szemembe
És a könnyek fátyolán át egy alak ül le velem szembe
Lágy hangja oly ismerős, hallottam már valahol
Üres szemek látnak belém a szürke csuklya alól
A fakó úr az, kit egyszer egy borra hívtam jó kedvemben
És akkor ott hagyott a fogadóval egyetemben
Most is leül és hozzám szól, nyájasan és hívogat
Ígéri a megváltást, hogy megszünteti a fájdalmat
Ígéri a boldogságot, hogy véget ér a bánat
Suttog és azt mondja "Megkapod a babádat
Visszaadom, és elveszem a lelked sötétjét
Boldog leszel szerelmeddel örökkön örökké
Nem fog fájni többé soha-soha semmi
Hű lesz hozzád, örökké együtt fogtok lenni
Fogd meg a két kezem és jer velem utamon
Ígérem, megszűnik a mardosó fájdalom
Segítek, nem érzed majd magadat hibásnak,
Nem látom értelmét a céltalan ivásnak.
Gyere és segítek, csak velem kell jönni
Szeretni fog újra, hős leszel, nem senki"
Révetegen bámulom az üres sötét arcot
Úgy érzem, hogy vége, megnyerte a harcot
Tudod mit? Menjünk! Verjen meg az Isten
E világon nekem már semmi dolgom nincsen!
Mosolyog és feláll, int, hogy kövessem
Felállok én is, de patakzik a könnyem
Szívem halott, sírok, tudom más út nincs...
...Majd hirtelen megcsikordul a poros réz kilincs
Az úr megáll, és felnéz. Ki az ki zavarja?
És kicsapódik a presszó nehéz, tölgy ajtaja.
Mintha angyalok törtek volna be a hideg pokolba,
Az ajtón át cimborákkal megtelik a kocsma
Jönnek, állnak körbe, megfogják a karom
Nevetve harsogják: Hiányoztál, te barom!
A pultos, a zenészek, mind helyükre állnak
Épp ideje van már egy új mulatságnak!
Kocsmáros! Bort ide, és két ezüst poharat!
Hadd hívjam meg ezt a szerencsétlen urat!
Egy pohár bort nyújtok, a fakó urat kínálom
Igyál egy kortyot, ha már vesztettél, barátom!
