Hány esztendő, század telt már el,
Hogy a várost vigyázod fürkésző szemeddel?
Hány jajszó, kiáltás, ezernyi gondolat
Szállt, suhant tova ó tornyaid alatt?
Mondják, szavaimra figyeljek, hisz hallod ám
És sosem feleded el bölcs, öreg Notre Dame
Láttál tovaszállni különböző korokat
Dicső harsonaszót és zengő dobokat
Nem kímélt háború, rablás, fosztogatás,
Ünnepelt a forradalom, szaggatott bombázás.
És mégis itt vagy közöttünk! Ragyogsz, lám!
Időtlen időknek porával, Notre Dame!
Láttál nagy hősöket, kiknek zengtek vivátot
Láttad megalakulni az új, más világot
S hogy a lángok most cikáznak tornyaidon, oltanák, de hasztalan.
Kérdezem én tőled? e világnak is vége van?
Válaszolj! Kérlek, jövőnket látod már?
Elnémult, nem szól a bús, vén Notre Dame
Égbe törő tornyaid lángok tépik széjjel
Égve törő, ropogó pernye száll a széllel.
Pokol tüze emészt, legszentebb öreg úr
Irónia lehet ez? Hogy a pusztítás benned dúl?
Sok vihart vészeltél át, gondolod elég már?
Harang helyett sziréna szól, néma a Notre Dame
Ha többé nem szólhat érces, mély harangja
Fekete jövőnk lesz, vérgőzbe fullasztva
(2019. április 16.)
