Van egy nagy úr a világon, a legnagyszerűbb bábmester
Ezer kézben ezer bábbal, mind egy-egy sors, egy ember
Milliónyi sorsot ural, játszva, bárkit megölet,
Mert mindenkihez elér keze, úgy hívják őt, Gyűlölet
Stigmát éget a bőrödbe, rajta egy név, vagy több áll
Így leszel a rabszolgája, hogy mi a célja? Nagy talány.
Beléd ég a tüzes billog és a név, mely ihlette
Onnantol már ő irányít s a szívedben ég: "megtette"
Feszülnek a báb huzalok, belém váj egy éles karom
Azt suttogja legyek kígyó, gyűlöljem, de nem akarom
Gyűlöljem, hisz megérdemli, öljem, vágjam, megvessem,
Vagy forduljak el, ha meglátom, és ha gondja van, ne keressen.
Tekeredjek lába köré, mérgem mind eresszem belé,
Hogy elgyengüljön véglegesen, majd összerogyva hulljon elém
Rejtőzzek a sötét mélyben, míg szívem haraggal nem telik,
És zsarátnokként villan a szem, amint neve kimondatik
Magányban a sötétségben rajta kívül nincsen velem más
Csak mérget csepegtet fülembe, mondja egyre hazugságát
Bábja vagyok fényes nappal, rabszolgája minden éjjel,
Hol lelkem a zord rémálomban fertőzi a gyilkos métely
Oly könnyű csak elernyedni, és hagyni, hogy ő rángasson
Hogy a szívemmel és a lelkemmel az életem is átfagyjon
Könnyű lehet viperaként kúszni, és a bosszút várni
Ha a huzal előre ránt, nem lesz esély már megállni
Rángat is ő engem bizony, ostorral ver engemet,
Próbálkozz csak ahogy akarsz, nem szolgállak, Gyűlölet!
Nem húzol a hideg mélybe, nem megyek le veled oda!
Nem leszek a játékszered. Nem engedek. Nem, nem, soha!
Nem adom az életemet élettelen vén kezedbe,
Békés, nyugodt magányomban az én társam nem lehetsz te!
Nem termelek mérget neked, mérget, fagyos sivárságot
Amely engem elkárhoztat és sorvasztja a boldogságot
Szellemem már feletted jár, te, ki uralsz ezreket
Ki sokakkal még bábozva uralod a színteret
Elvágtam a zsinórjaim, és bennem maradt karmod nyoma
De többé sose húzol már le. Szabad vagyok és szállok tova.
