A hajnali sötétségben biztosan robog vonatunk,
Maszkként takar a sötétség s mi biztosan haladunk
Gördülnek a fémkerekek a deres sínpáron ,
Van kit ez ringat el s jön szemére az álom
Akad, kinek füléből metál szól, vagy más muzsikát hallgat,
S van ki mered kifelé, tán szellemektől tarthat?
Van, ki frissen, éberen a magáét fújja
S ül itt olyan, mint én, ki csendben könyvét bújja
Szikrázik az áramszedő, a kábelen még ül a dér
Csikordul a fék, megállunk hisz a vonat Tatára ér
Sok új nép, kik a sötétségbe tartó vonatra felszálnak,
"Jó reggelt! Szabad lesz? "
"Persze" - hangzik el a válasz
Ugyanolyan álmos arcok, kikből eddig is akadt
Töltik fel a vonatot, sok szintén Pestre tarthat
S lám a nap kel fel, vagyis csak kelne,
Hisz szürke köd szállt le, hályogként a Szemre
Észrevétlen tűnik el Szár, s Bicske is, mögötte
Nem tudni milyen volt, a szürke árny elnyelte
Fakó lidércként sejlik fel a torbágyi állomás
Távol a viadukt árnya, gyászos rémlátomás
Tán látom is a gőzöst zuhanni a mélybe
S a hídon szellemek merednek lemondón a ködbe
De mi ez? Mint isteni jel, Bálintnak határán
Utat tör a napfény, hogy győzzön a múlt árnyán
És most a köd, a köd mágikus fénnyel izzik fel
Csillámlik, ég a táj "Közeledünk, hé, ébredj fel! "
Arany káprázattal tündöklenek a budai hegyek,
Levették szürke köntösük és most fenségesek
Vöröslő parázzsal a felébredt Nap fénye
Ragyogja a tájat Budaörsre érve
A csóvák a ködön át, mint nyilak hasítanak,
Ezen parádé jelzi, csak most kezdödik a nap.
