Old Memory-Taekook

0️⃣4️⃣Még mindig rosszban0️⃣4️⃣

《KTH》

○2019. 09. 14., szombat○

Fél óra múlva megunjuk a helyet, így fogjuk magunkat és elmegyünk a helyről. Igen, vele együtt. Meglepő? Nagyon. A pia miatt sokkal engedékenyebb vagyok és most, hogy jó vagy rossz, majd hétfőn kiderül.

-Köszönöm, Jeongguk!-mondom halkan, de mégis meghallja.

-Ugyan, semmiség!-mosolyog édesen..

Édesen?!

-Meddig jössz velem?-kérdem az egyik utcába be fordulva.

-Öhm.. Nem tudom, ameddig engeded. A nővérem vitt valami palit, így el lettem zavarva otthonról. Szóval az éjszakát kint töltöm-ránt vállat.

-Barátaid? Hozzájuk nem tudsz meghúzodni a mai éjszakára?

-Mindenkinek van valami programja, nem zavarom őket-néz hátra egy pillanatra.

Nagyon úgy jön le, hogy nálam akar aludni.

-Tényleg senkinél sem tudod meghúzni magad?

-Ja, de miért érdekel?-vonja fel szemöldökét, kissé flegma stílusba.

-És téged, hogy engem mit érdekel?-kérdek vissza.

-Na vajon?-néz előre.

Egy kis ideig csendben vagyunk, majd megint megszólal.

-Nincs is párod, ugye?

-Neked tetszem, ugye?

-Most komolyan ezzel akarsz lerázni?

-Jól megy nekünk ez a kérdésre kérdés, nem gondolod?-döntöm el a fejem, rá nézve.

-Úgy gondolom, hogy te teljesen szivatni akarsz-sóhajt fel.

-Figyelj, aludhatsz nálam, de csak ma. És ne gondolj bele semmit!-váltok mélyebb hangra.

-Miért aludjak nálad?-nevet fel.

Szóval viccesnek találod.

-Fogadjunk másnap nem jössz be, mert itt kint leszel egész éjjel.

-Dehogynem! Attól függetlenül, hogy rossz diák vagyok, mindig bemegyek az órákra. Egyet sem hagyok ki. Főleg nem most-mondja őszintén.

-Szóval akkor, be jössz vagy nem?-kérdem sóhajtva, kapumnak dőlve.

-Ezzel egy baj van, nem én nyernék.

-Neked mennyi bajod van!-kiáltok fel.

-Jól van na. Azt nagyon szépen megköszönném, ha befogadsz ma éjszakára!-mosolyog rám őszintén.

Kinyitom a kapum, a bejárati ajtót, amit azonnal bezárok, mikor belép a vendégem. Yeontan a hangra ki jön a konyhából, farok csóválva. Jaj, ne, te kis dög! Mit csináltál ott?! Kis pánikkal indulok a helyiség felé, körül nézek, de nem látok semmit, így megnyugszok. Ez a kutya néha rosszabb, mint egy pár éves kisgyermek.

-Jól van, kiskutyám már azt hittem, rosszat csináltál. Nagy szerencséd!-szólok rá.

Érdeklődve les mögém. Érdekel ki van mögöttem, mi?

-Szia, te kis jószág! Rosszalkodtál?-guggol le a másik személy.

Úgy is morogni fog rád.
Aha. Hiszem én ezt.
Boldogan fut a karjaiba, mintha évek óta ismernék egymást. Hát az anyád picsáját így neveltelek én?!

-Jól van, jó fiú! Ügyes vagy! Adj egy pacsit!-ad neki, de még a kezét is megnyalja.

-Tanie, engem el is felejtettél?-kérdem szomorkás hangon, de rám se hederít.