Bár tovább maradhattam volna

4.rész

Vissza a szobáig, végig csendben mentünk. Az egész folyosó üres volt, így egy hirtelen mozdulattal megállítottam a kerekesszéket és az orvos felé néztem. Nem szóltam semmit az első másodpercekben és csak néztem Percivalt mint egy esetlen kisgyerek. Nem mondott semmit csak tagadón ingatta a fejét.

- Nem mondok semmit míg vissza nem értünk a szobájába és be nem feküdt az ágyába, mellette Mr. Morgan úrral!- jelentette ki és ráttette a kezét a kerekesszék toló kallantyújára, de én hátrébb löktem a kerékkel ellátott ülőalkalmatosságot és felálltam.

- Dr. West nem akarok tiszteletlennek tűnni, csak figyelmeztetni szeretném, hogy én vagyok a betege és nem Mr. Morgan!- mondtam határozottan.- Szóval megkérem, hogy mondja el még mielőtt visszamegyünk abba a szobába, ahol a keresztapám idegességtől gyötrődve ül, hogy majd ha neki is elmondja már felkészülten tudjak neki segíteni abban, hogy nem lesz semmi baj és ezt is túl fogjuk élni ez még nem a világ vége!- mondtam el szinte egy szuszra és az előttem álló férfi arcán őszinte meglepetséget láttam.

- Miss Traynor vagyis Emma!- helyesbített még mielőtt szólhattam volna, hogy mit is beszéltünk meg a vizsgálat előtt.- Gyere ülj le.- húzta oda a székem és mivel nem láttam értelmét az ellenkezésnek így leültem. Ő pedig betolt egy kis helyiségbe. Volt ott pár emeletes ágy meg két asztal és mind a kettőn egy-egy számítógép. Odatolt az egyik asztalhoz és bekapcsolta a gépet.

- Most mit csinálsz?- kérdeztem kíváncsian mert egy szót sem szólt. Ránéztem a férfira majd mire visszanéztem a monitorra már pár fekete-fehér kép volt ott.

- Látod azt?- mutatott az egyik képre a kettő közül.

- Láttom csak nem tudom mi az!- rántottam meg a vállam hanyagul.

- Az ott a gerincoszlopod- húzta végig az ujját a képernyő közepén.- Látod itt ezt a két kis babra hasonlító szervet?- nézett rám mire én csak helyeslőn bólogattam.- Na ezek itt a veséid.

- Most azt mondod, hogy rák keletkezett a veséimen?- kérdeztem kétségbeesetten.

- Nem csak a bal oldalon, ami remek hír mert az embernek egy vese is elegendő.

- De gondolom nem véletlenül kell mind a kettő!- mondtam kissé emelkedett hangon.- Nem lehet csak a tumort eltávolítani és békénhagyni azt a vesét?- próbáltam remény adni magamnak.

- Sajnos nem mivel ahogy látod a veséd jókora részét ellepi a tumor. Nagyobb kockázatot jelentene bent hagyni a vesét minthogy a tumorral együtt eltávolitani.- dőlt hátra a székében és csak a monitort bámulta és töprengett.- Nagyon sajnálom. Nincs mit tenni ez az egyetlen megoldás!- fordult felém hosszú csendes perceket követően.

- Rendben...- néztem rá és egy hosszú mély sóhajt követően folytattam- Most már vissza mehetünk, hogy elmondjuk Tomnak.- mondtam határozottan és egy ilyen mosolyt is küldtem az előttem ülő férfinak is.

- Rendben.- mondta majd kinyomta a gépet és el is indultunk a szobám irányába. Ahova amint megérkeztünk két aggódó férfi szempár pillantott rám, apa és Tom személyében.

- Dr. Úr, hogy van a lányom?- sietett oda hozzám apa és segíített felállni a székből.

- Megkeresem Dr. Jacksont és visszajövünk elmondani a részleteket.- mondta Dr. West majd kiment a helyiségből, ahova nemsokkal később Victoria jött be és visszakötötte az infúziót.

- Vicky kaphat a kedvenc beteged egy fagyit?- néztem rá hatalmas boci szemekkel.

- Drágám ilyen időben?- nézett ki az ablakon ahol a nap éppen csak a horizont fölött volt.