Bár tovább maradhattam volna

8.rész

Másnap reggel mivel korán ébredtem fel lementem a konyhába és nekiálltam reggelit csinálni apának.

Az a művelet, ami eddig 15 percet igényelt, most háromnegyed óra volt. Mert nem egyszer le kellett ülnöm és pihenni egy kicsit, de még így is azelőtt kész lettem minthogy apa felkelt volna.

- Jó reggelt!- köszöntem hangosan miután beléptem apa szobájába. Mivel nem jött semmilyen reakció leültem apa mellé az ágyra, oda ahol anya helye lenne, de már rég üresen van hagyva.

- Jó reggelt!- mondtam ismételten és megsimítottam apa karját.

- Chloe!- mondta zavartan, majd két-három pislogást követően ellazult az arca.- Jó reggelt kincsem.- ült fel és megborzolta egy kicsit a haját.

- Neked hoztam!- adtam át a tálcát apának.

- Egyre jobban hasonlítasz édesanyádra.- mondta az emléktől egy kissé szomorkás féloldalas mosollyal.

- Még mindig nagyon hiányzik...

- Nekem is.- tette le maga mellé a tálcát és szorosan magához ölelt.

- Ez csak azt bizonyítja, hogy igazán szerettük.- mondta és egy puszit nyomott a fejem tetejére, majd felállt és a tálcát a kezébe vette.

- Gyere menjünk csináljunk valami ebédet mire jönnek a kereszt apádék.- nyújtotta felém a kezét, hogy segítsen kiszállni az ágyból.

Szinte egész délelőtt az ebédet csináltuk apával, ami krumpli saláta lett roston sült csirkével. Summer külön kívánságát is teljesítettük és csináltunk rizst is, mivel ő nem szereti a krumpli salátát.

Miután elkészültek az ételek elmentem lezuhanyozni, majd nem sokkal fél 1 után meg is érkezett hozzánk a Morgan család és leültünk együtt megebédelni. A két gyerek mit sem törődve velünk beszélgettek és hangosan nevettek evés közben, így mi is tudtunk hárman nyugodtan beszélgetni.

- És hogy érzed magad?- terelte át rám a témát Tom.

- Még mindig rákosan, de kicsit jobban.- a két gyerek kissé meglepődve nézett rám, de egy pillanattal később már ismét folytatták a beszélgetést. Látszott a szemükben, hogy még nem értik, azt amiről beszélgetünk vagy még nem tudják, hogy ilyenekről nyíltan és őszintén lehet beszélni.

- Emma!- vetett rám egy szúrós pillantást apa.

- De hát ez az igazság, most miért kéne máshogy fogalmaznom?- néztem rá kérdőn, majd mikor tudtam, hogy nem fog jönni válasz megforgattam a szemeim és folytattam az evést.

- Steve....- tette apa vállára a kezét Tom.

- Folytassuk az evést inkább.- mutatott a tányérokra.

Csendben folytattuk az étkezést, majd annak befejeztével a két gyerek segített lepakolni az asztalt, addig Tom és apa kimentek a teraszra.

- Steve nem kéne ilyen szigorúnak lenned Emmával. Nem tudhatod meddig lesz még veled!- hallottam meg, amit Tom mondott, miközben Sommerrel és Oliverrel a nappaliba mentünk, hogy valami mesét néztünk. Igen, még mindig imádom a meséket.

- Menjetek kapcsolatok valamit, csinálok addig popcornt.- engedtem el a kezüket és úgy csináltam mintha a konyha irányába sétáltam volna, de megálltam a terasz ajtótól pár centire, hogy jól halljam a beszélgetést.

- Nem veszíthetem el őt is!

- Haver, sajnos ez előbb-utóbb be fog következni és jobb, ha úgy érzi, hogy semmit se mondhat ki ezzel kapcsolatban. Már 4 éve küzd a rák ellen nap mint nap, nem csodálom, hogy nem csak optimistán tud erről beszélni. Hagyd, hogy beszéljen és úgy ahogy ő akar.

- Van benne valami.

- Hagyd, hogy élvezze az életet és döntéseiért felelős....

- Emma hol van már a popcorn?- jelent meg előttem Summer.

- A mikróban készül épp kérdezni akartam, kértek e valami innivalót? Van alma, narancs és körte lé.

- Én egy alma levet kérek Olivernek meg jó lesz a körte.- csillant meg a csintalanság a szemeiben.

- De nem is szereti a körtét.

- Tudom pont azért jó lesz az neki.- nevetett fel és visszaszaladt a nappaliba.

Visszamentem a konyhába és míg a popcorn a mikróban pattogott, addig két pohárba töltöttem alma levet. Időközben apa és Tom is bejöttek a teraszról és mintha mise történt volna mosolyogva néztek rám és beszélgettünk, természetesen nem hoztam fel, hogy hallgatóztam.

Ekkor értettem meg igazán, hogy apában mennyi elfojtott érzelem kavarog és ezekről egyáltalán nem beszél velem. De ezért nem is hibáztatható, mert már gyerekként mindig a határozott és erős apa figura volt előttem, aztán mikor anya meghalt egy lőrésnyi lyuk keletkezett ezen a hatalmas várfalon, amit mostanra már vissza épített.

- Itt van a popcorn!- jelentem meg egy hatalmas tállal a kezemben.

- Itt pedig az üdítők!- mondta Tom és a dohányzó asztalra helyezte a poharakat.

- Mit nézünk?- ültem le a két gyerek közé és Oliver azon nyomban az ölembe hajtotta a fejét.

- Mackótestvér!- mondta vidáman Summer és hozzám bújt. Egy pillanatra apára néztem és láttam rajta, hogy a vidám, boldogsággal téli mosolyt felváltotta egy mélyről jövő szomorúság, amit mesterien próbál leplezni.

- Elmegyünk boltba kértek valamit.- állt elém Tom ezzel apáról rá vezettem át a tekintetem.

- Nyalóka!- mondták egyszerre Summerék.

- Emma?

- Nem kérek semmit.- mondtam mosolyogva, majd miután kiállt a képből elindítottam a mesét és így a két gyerek hátát simogatva néztük.

Nem jutottunk el benne sokáig, mert mire Kenai átváltozott medvévé, addigra mind a ketten aludtak és én se néztem sokkal tovább, mert nagyon nagy fáradság lett úrrá rajtam így a mese vége felé én is elaludtam.

- Emma.- ébresztett fel Oliver.

- Igen?- tornáztattam meg egy kicsit a nyakam majd rá néztem.

- Kérdezhetek valamit?- suttogta alig hallhatón.

- Persze, mi az?

- Meg fogsz halni?- nézett rám hatalmas könnyes szemekkel.

- Miből gondolod?- kérdeztem vissza, a meglepődségem ezzel palástolva.

- Anya mondta, hogy a rák nem jó dolog ha a testemben van, és én tudom, hogy a tiédben az van, apa mondta.

- Khmm.- köszörültem meg a torkom- Hát...- soha nem történt még ilyen velem, hogy nem találtam volna a szavakat.- Pechedre nagyon sokáig fogsz még látni.- próbáltam viccesen válaszolni, ami szerencsére célba ért Olivernél és a szomorúságot a vidámság váltotta fel.