Bár tovább maradhattam volna

3.rész

Egész délután bent volt mellettem Tom csak apának kellett elmennie, mivel egy tárgyalása kezdődött fél 4-től így ő már 3 kor elment.

- Akkor most már tudok figyelni.- fordultam felé mivel még mindig nem mondta el mi volt, én pedig hajthatatlan vagyok.

- Nem nagy ügy. Annyi történt, hogy Laura és én egyre többet veszekedtünk és egyik délután arra mentem haza, hogy ott fetreng valakivel a kanapén.- dőlt hátra a székében és úgy mesélte.

- És a gyerekek hol voltak?- toltam feljebb magam.

- Előtte vittem őket át anyáékhoz, mert már rég látták őket.- csúszott lejjebb a széken.

- Baszki, és most hogyan tovább?

- Nyilván mivel ő az anyjuk ezért vele maradnak és majd csak látogatóban lesznek nálam, ha egyáltalán elengedi hozzám őket.- húzta félre az ajkait.

- Csak van annyi esze, hogy a gyerekeinek szüksége van apára!- jelentettem ki felháborodottan habár biztos nem erre a mondatra volt most a legnagyobb szüksége, de egy halvány mosoly mégiscsak végig futott az arcán.

Épp szóra nyitottam volna a szám mikor belépett a szobába Dr. Jackson az oldalán Dr. Westtel.

- Doktor urak!- állt fel mellőlem Tom és hátrébb lépett egy lépéssel.

- Mr. Morgan szerintem jobb lenne ha visszaülne arra a székre.- mondta halkan Dr. West és ekkor tudtam, hogy valami nincs rendben. Már amikor beléptek mind a két férfi arcán szomorúság volt kiolvasható.

Tom nem is habozott sokáig és visszaült az előbbi helyére és a bal kezem szorosan eltakarta a kezeivel.

- Mit mutat a lelet?- kérdeztem elszorult torokkal, mert olyan érzés kerített hatalmába, mint mikor az ember lába alól hamarosan kihúzzák a talajt, és erre teljes mértékben fel van készülve csak a pontos idő pillanatról nincs fogalma.- Dr. West...- mondtam ki a nevét alig hallhatón.

- Khmmm- köszörülte meg a torkát majd a leletről egyenesen a szemembe nézet. Nem kellett mondania semmit, minden a szemébe volt írva, abba a csodálatos kék szempárba, amivel engem nézett és nem is nézett el egy pillanatra se másik irányba.- Mr. Morgan, Miss Traynor, a vérvizsgálat alapján az derült ki, hogy ismét megemelkedett a vérében lévő fehérvérsejtek száma, amely arra utal, hogy a CML újra kialakuló félben van.- próbáltam tartani magam és nem átengedni a szememben lévő könnycseppeket, hanem minnél tovább a szemüregemen belül tartani.

- Nagyon sajnálom Emma...- lépett mellém Dr. Jackson és ahogy a férfi keze a felkaromat végigsimította nem tudtam már tovább tartani magam és, mint egy kisgyerek elkezdtem sírni.

- Mit tudunk tenni?- kérdeztem mikor kissé rendeződött a levegő ütemes ki- és belégzése.

- Csinálni fogunk egy MRI-t, hogy feltérképezzük, hogy hol alakult ki és, hogy keletkeztek-e áttétek, de ha nem akkor egy másik célzott terápiával megfékezhetjük.- monta bizakodó hangon Dr. Jackson.- Dr. West kérek egy MRI-t és utána beszélünk.- fordult az említett férfi irányába- Emma maga pedig egy erős fiatal nő nincs mitől tartania!- szorította meg a kezem majd elment.

- Mr. Morgan most akkor elviszem Emmát hamarosan visszajövünk.- mondta Dr. West és máris egy kerekesszéket tolt be a szobába és lépett az ágy mellé, hogy segítsen leszállni.

- Szerencsére még nincs szükségem rá.- néztem rá mosolyogva és felálltam egyedül az ágyból.- Hamarosan visszajövök menj addig frissítsd fel magad!- mondtam Tomnak és szorosan magamhoz öleltem, már amennyire az infúzió csöve engedte.