Bár tovább maradhattam volna

9.rész

Fél négykor keltem, hogy mire Tom jön értem négyre addigra elkészüljek. Ugyanis ma indulnak Derekék Argentínába. Nem sokkal négy előtt ide is ért Tom és elindultunk az iskolához, mivel onnan mennek együtt busszal a repülőtérre ahonnan pedig egyenesen Buenos Airesbe.

Miután odaértünk a parkolóba, egyből kiszálltam és Dereket kezdtem keresni. Mikor megláttam odafutottam hozzá és szorosan magamhoz öleltem.

- El sem hiszem, hogy magamra hagysz 3 hónapra!- öleltem még szorosabban magamhoz a legjobb barátom, és már nem bírtam parancsolni a könnyeimnek és patakokban kezdett folyni.

Mióta ismerjük egymást, még soha nem töltöttünk ennyi időt egymás társaságát nélkül, ami főleg most ebben az állapotomban még nehezebb lesz.

- Észre se veszed és már itthon is leszek!- próbálta a pozitivitást erősíteni bennem.- Ne sírj itt vannak a többiek is és tudod milyen egy pletykás osztályunk van, nem mellesleg a rosszmájúak is figyelnek.- biccentett alig észrevehetően Regina irányába.

- Nagyon szeretlek ugye tudod!- engedtem el az ölelésből, de a kezem még a vállát fogta.

- Nem a világ végére megyek csak pár országgal lejjebb.- mondta mosolyogva és a könnyeimet letörölte.

- De mi van ha...

- Nincs "mi van ha..."! Erős vagy és még sok sok évig keserítjük egymás életét! Világos voltam?- húzta fel kérdőn az egyik szemöldökét.

- Igen.- mondtam és próbáltam legalább egy féloldalas mosolyt magamra erőltetni.

- Derek.- fordultunk oldalra, ahol David állt.

- Mit keresel itt?- kérdezte a kezdeti sokkból feloldódva.

- Emma mondta, hogy innen indultok.- mihelyst kimondta a nevem Dav elengedtem Dereket és mosolyogva arrébb álltam.

- Mit akarsz?- kérdezte hűvösen, mert hetek óta miatta érezte rosszul magát, és nem is találkoztak.

- Csak annyit, hogy...- kezdte el és fél térdre ereszkedett- Valaki első szerelmének lenni nagyszerű lehet, de legutolsónak maga a tökély, és én szeretnék neked lenni a legutolsó ha te is szeretnéd. Nincs is más mondani valóm mint, Derek Thatcher hozzám jössz, és leélünk együtt egy hosszú boldog életet?- tette fel a nagy kérdést könnybe lábadt szemekkel.

- David...- esett le az álla és rémülten pillantott rám, majd az előtte álló szerelmére.-Igen. Igen!- mondta egyre határozottabban és a nyakába borult, majd megcsókolták egymást, mire én és a többiek egyszerre kezdtünk el tapsolni. Kivételesen még Regina és a csatlósai is mosolyogtak és őszinte érzelmek jelentek meg az arcukon. Most, hogy jobban megnéztem őket egy ember hiányzik onnan, Daniel.

- Te tudtál erről?- szegezte nekem a kérdést Derek miután felálltak, így visszavezettem a tekintetem Derekre és Davre.

- Ééééén? Dehogy tudtam róla.- mondtam somolyogva és legyintettem mellé egyet.

- Osztály ideje indulni!- jelent meg a busz túloldaláról a spanyol tanarnő, aki egy pillanatra megtorpant ugyanis nem tudta, hogy mi is történt.

- Megyek, hogy jó helyem legyen!- adott Davnek egy csókot- Vigyázz rá helyettem is!- utalt rám, majd felém fordult és nekem pedig ölelés közben mondta ugyanezt Derek.

Lassan mindenki felszállt a buszra és miután az utolsó ember is elfoglalta a helyét a busz becsukta az ajtót és kikanyarodtak a parkolóból.

- Haza vigyelek?- nyitotta ki az autóját David.