little sunshine |Sogo × Reader - Befejezett|

𝟢. 𝒿𝑒𝑔𝓎𝓏𝑒𝓉

A lépcsőnkön lerohanva úgy éreztem, hogy ennél nagyobb káosznak még nem voltam a részese. Azt sem tudtam, hogy merre áll a fejem; úgy éreztem, hogy teljesen késésben vagyunk (még ha nem is voltunk időhöz kötve); éreztem, hogy valami hiányzik a cuccaim közül és az sem segített, hogy nem csak én pánikoltam, ezzel bebizonyítva, hogy tényleg nincs minden rendben. De mikor volt? Biztos mindenkinek ismerős, hogy amikor kirándulni megy a családjával, akkor az elindulás az olyan, mint egy természeti katasztrófa. Anya és apa idegesek, a gyerekek pedig nem segítenek a szülők feszültségén. Azonban úgy éreztem, hogy jelenleg a mi helyzetünk rosszabb, mintha egy rendes család menne nyaralni. A hangom kezdett elmenni a folytonos kiabálástól és noszogatástól és egy hajszálnyira voltam ttól, hogy hagyjam ezt az egészet a fenébe, leszarjam és ne menjek el a nyaralásra, amit vagy két hétig szerveztünk a barátaimmal.

  – [Név], hova pakoltad a hűtőtáskát? – jött felém Yamazaki.

  – Kondo pakolta el – válaszoltam azonnal, és be is kanyarodtam a konyhába, ahol az egyik bátyám éppen reggelizett és kicsit se foglalkoztatta az, hogy jó pár fiatal itt rohangál a házban vagy éppen előtte – Yacchan, nem segítenél, kérlek? – álltam meg előtte türelmetlenül.

  – A kérdésedben benne volt a válaszod is – nézett fel rám evés közben és visszanézve a telefonjára, jóízűen fogyasztotta tovább a reggelijét.

  – Yatoshi! – szóltam rá indulatosan a három évvel idősebb testvéremre.

  – Nem érek rá, húgi – sóhajtotta, azzal megfogta a tányérját és a másik kezében lévő telefonon bámulva a sorozatát, ott hagyott.

  – Idegrohamot kapok, idegrohamot kapok! – téptem meg kissé a hajamat.

  – [Név]! – rontott be a másik bátyám, aki jelenleg az egyetlen volt a családból, aki segített is nekem – Megtaláltam a hajszárítót – tartotta felém.

  – Jézusom, Manato, nagyon szépen köszönöm! – suttogtam hálásan a fiatalabbik bátyámnak – Kérlek, betennéd a lila sporttáskába? Az az enyém. Vagy ha nem fér be, tedd be az egyikbe, majd ott szelektálunk.

  – Teszem is – mosolygott kedvesen – Esetleg ezen kívül kell még valami esetleg?

  – Igen. Yatoshi helyett egy normálisabb báty – forgattam meg a szememet.

  – Tudod milyen – legyintett a kettő évvel idősebb bátyám – Elteszem és utána segítek Kaguranak.

  – Miért, Kagura mit csinál? – kérdeztem feszülten.

  – Lehet, hogy hajat szárít – indult el kifelé Manato.

  – Direkt megbeszéltük, hogy időben felkelünk az ilyesfajta dolgok miatt! – szóltam idegesen a bátyám után – Már vagy másfél órája el kellett volna indulnunk! Jó, feladom, leszarom és nem érdekel! – rogytam le a konyhában lévő székre és komolyan úgy éreztem, hogy el fogom magamat sírni, amiért a többiek képtelenek a megbeszéltek szerint időzíteni és viselkedni.

  – Na, itt vagy – hallottam meg Toshi hangját – Bepakoltam mindent a kocsikba. Shinpachit valahogy le tudta nyugtatni Kondo–san, és már az autóban ülnek. A többiek? – nézett körbe.

  – Nem megyek, itthon maradok – szóltam hirtelen.

  – Mi? – blokkolt le Toshi.

  – Egyetlen egy dolgot kértem! Egyetlen egyet! – néztem fel a fekete hajúra – Azt, hogy időben menjünk el és mindenki megígérte, hogy időbe megyünk, hogy ne idegeskedjen senki! Erre mit csinálnak? Szarnak rá! Nem megyek sehova ezekkel az idiótákkal! – emeltem meg a hangomat, annak ellenére, hogy Toshi nem csinált semmi rosszat.