little sunshine |Sogo × Reader - Befejezett|

𝟨.𝒿𝑒𝑔𝓎𝓏𝑒𝓉

A nagy kánikula és vízicsatát követően elmentünk egy kis szundira. Ettünk a vízipisztolyozást követően, majd mindannyian elmentünk, hogy aludjunk kicsit. Sogo azonnal be is aludt, én viszont még fent voltam és babusgattam őt kicsit. Mikor kettesben voltunk, akkor tényleg olyanná vált, akárcsak egy gyámoltalan kis bárány. Mindig is nagy tiszteletben tartottam és becsültem, hogy képes volt előttem leengedni a falait. Rajtam kívül még egy ember volt az életében, aki előtt képes volt ezt megtenni, viszont ő sajnos nem lehet már itt vele. Pedig nem csak ő szeretné, ha itt lenne. Mi is.
  Barátom bealvását követően nekem se kellett fél óránál több, elaludtam mellette. Csönd volt az egész házban és mindössze a kinti, nyári hangokat hallottam. Ciripeltek a bogarak, fújt a szél és a partról felhallatszódott némi ricsaj. Amióta itt vagyunk, ez az első nagyobb hang a sajátunkon kívül. A tulaj elmondta, hogy egész csöndes ez a környék és nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy a fiatalok zajosodnak. Hát, lehet, hogy ezzel már az első nap elvágtuk magunkat, ugyanis mi nem arról vagyunk híresek, hogy csendesek vagyunk. Természetesen, amikor aludtunk, vagy délutáni szunya volt, akkor csendesek voltunk. Tudtuk, hogy tiszteletben kell tartaunk az itteni szokásokat és nem szabad a szomszédokat zavarni, de egyszerűen túlságosan is túlpörögtünk sokszor, és az csak ráadott egy lapáttal, hogy együtt voltunk. Mindenki tudja, hogyha egy összeszokott baráti társaság együtt van, akkor nem a legnormálisabb a viselkedésük. Mi pontosan ilyenek voltunk. Alapjáraton a fiúk külön–külön is sokszor retardáltak voltak, de ha összekerültek, akkor az brutális volt.
  Én voltam az, aki előbb felkelt, így az én feladatom is volt, hogy felkeltsem barátomat, ugyanis már délután négy óra is elmúlott. Felé fordultam, majd elkezdtem cirógatni a fejét, amivel inkább csak azt értem el, hogy még jobban aludjon. Közben arcát figyeltem, mely nyugodt és békés volt. Szerettem volna, hogy az élete mindig ilyen békés és rendezett lenne. Neki is megvoltak a saját maga problémai, amik ellen sokszor nem tudott küzdeni. Neki is szüksége volt egy menekülő útvonalra, azonban az a menekülési lehetőség többé nem volt számáéra opcionális. Elveszítette és attól a naptól kezdve folyamatosan bolyongott, miközben a megfelelő kijáratot kereste a keserűségből. Én szerettem volna lenni számára az a bizonyos kivezető út, viszont legbelül mindig is tudtam, azóta a tragikus nap óta, hogy hiába szeret rettentően, nem tudja feldolgozni a sérelmeit és nem tud másra úgy tekinteni, mint a nővérére. Nem képes mást behelyezni az ő helyére, éppen ezért soha nem lehetek a menekülési útvonal a számára. Erre a szerepre mindössze egy ember volt tökéletes, viszont ő hónapokkal ezelőtt elment.

  – Mi az? – motyogta a barna hajú, miközben mocorogni kezdett.

  – Kelj fel, kérlek – pusziltam meg az arcát.

  – Miért? – nyomta az arcát a párnába.

  – Megvolt a délutáni szieszta. És kicsit éhes is vagyok újra – nevettem el magamat.

Ő szó nélkül emelte fel a karját, mire én azonnal ledőltem mellé. hagytam, hogy hanyagul átkaroljon, majd belefúrja az arcát a nyakamba.

  – Jót aludtál? – suttogtam a fülébe, mire aprót bólintott.

  – Te is? – kérdezett vissza.

  – Igen. Nagyon jót – öleltem magamhoz szorosan őt.

Éreztem, hogy Sogo egyre jobban hozzám bújik, mely megmelengette a szívemet. Egy puszit adott a nyakamba, majd óvatosan belecsókolt és kifújta a levegőt.

  – Baba, ez csikiz! – nevettem el magamat, mire éreztem, hogy elmosolyodik.

  – Tudom – nézett az arcomra, majd az ajkamhoz hajolt és megcsókolt.

Vártam egy kicsit, míg viszonoztam a csókját. Emiatt ő belemosolygott a csókba, de rögtön utána közelebb is vont magához, hogy közelebb lehessünk egymáshoz. Lassú és érzelmes volt a csókunk. olyasfajta, amit csak akkor váltottunk, ha a négy fal között voltunk. Szerettem Sogonak ezt az oldalát. Igazából mindegyiket szerettem, de ez kivételes helyet foglalt el a szívembe. Ilyenkor éreztem a legjobban, hogy szerelmes belém. Jobban törődött velem, kint bármikor, aranyos volt velem és irtózatosan törődő.