Mennyire idegesítő vagy!

1.fejezet

Sarada szemszöge:
Kótyagosan mentem végig az úton. Még csak reggel 6:30 volt. A hideg téli csipős szél megcsapta az arcom. Borzongva húztam feljebb a sálam. A fejhallgatomba az " Another Love " szólt miközben hallgattam a zenét bepárásodott a szemüvegem. Sóhajtva levettem és megtöröltem. Beérve a buszmegállóba vártam a járműre. Valaki megkopogtatta a vállam. Hátra fordultam és egy öreg nénivel találtam magam szembe.
- Édesem tudnál esetleg segíteni a táskáimmal? - kérdezte rekedtes hangon. A ráncai fáradtan hunyorogtak szemei körül.
- Persze adja csak - és levettem a fejhallgatót a fejemről. Átvettem egypár szatyrot.
- Köszönöm, angyalkám - mosolygott kedvesen.
- Melyik busszal megy? - kérdeztem miközben megérkezett az én buszom.
- A 6:50-sel - és rámutatott a járműre.
- Én is. Addig segítek magának - mondtam és elindultam. A buszon leültünk egy négyes üléshez.
- És mond csak hol tanulsz? - kérdezte a néni.
- A Konohai középiskolában - mondtam szűkszavúan.
- Értem. Hányadikas vagy? - kérdezte miközben levette a kesztyűét.
- 2-A-ba járok - néztem ki az ablakon.
- Akkor sajnos nem az unokám osztálytársa vagy - mondta gondolkozva.
- Ezt sajnálattal hallom - húztam féloldalas mosolyra a számat.
- Tessék - nyomott a kezembe egy karkötőt. Nem volt nagy szám csupán átlátszó kis kövekből állt.
- Köszönöm - és elvettem az ék.szert. Kicsit meglepődve nézett, hogy egyből elveszem és nem tiltakozok.
- Végre egy határozott lány -mosolyodott el és felállt. Elvette a szatyrokat és megszólalt.
- Egy élmény volt társalogni veled de most mennem kell! Vigyázz magadra nem lesz könnyű! Viszlát Uchiha Sarada - mondta és a homlokomra egy puszit nyomott. Időm sem volt megkérdezni, hogy honnan tudja a nevem. Mert addigra már eltűnt. Csak a hült helyét néztem és kattogott az agyam. Biztosan nem ismertem a nénit...Szerintem lehetséges elszökött az öregek otthonából es egy kicsikét szivatja a mai generációt. Végül megvontam a vállam. A karkötőre pillantottam. Feltettem a csuklómra, nem volt nagy pont jó volt. Talán rosszul tettem, hogy elfogadtam de egy biztos. Az életem ettől a perctől kezdve elkezdett megváltozni!

***

Lassan lépkedtem a lépcső fokokon. Már becsöngettek de nem volt miért sietnem. Én vagyok az iskola 1. számú legjobb tanulója. Meg persze nem volt kedvem az osztályba lenni és azt hallgassam, hogy a hátam mögött rólam beszéljenek. Felérve a lépcsőn telefonom megrezzent így elővéve megnéztem ki üzent. A kijelzőn megpillantottam anya nevét. "Hogy vagy kicsim? Ma is hosszú napom lesz szóval nem hinném, hogy haza tudok menni:( De egyél mindenképpen és kérlek inkább rendelj valamit mert még megmérgezed magad. Puszi, szeretlek". Hát köszi anya, hogy megdicsérsz, hogy milyen jól tudok főzni. Már pötyögtem is volna be a válaszom amikor is bele ütköztem valamibe vagy inkább valakibe. Olyan nagy erővel jött nekem, hogy hátra estem a fenekemre. Idegesen pattantam fel.
-Nem tudnál jobban odafigyelni tökfej?! - poroltam le a hátsom.
- Már ne is haragudjál de te jöttél nekem, kölyök - szólalt meg egy ideges rekedtes hang. Nagy nehezen ránéztem egy szőke fiúval találtam magam szembe. Kék szeme volt két kis csík az arcán mindkét oldalon. Az egyik oldalán egy másik fiú állt. Szemöldökében két piercing virított barna haja volt és a szeme alatt egy tetkó szerűség volt. A másik oldalán egy lány állt. Hosszú haja volt és ugyanúgy kék szeme. Az alakja megkell hagyni elég jó volt.
- Nem én jöttem beléd te idióta - néztem meg a képernyőmet mert esés közben elejtettem. Szerencsére nem tört be.
- Itt nyomkodtad a telefont. Tudod tanulnod kéne nem Instagrammozni minden egyes pillanatban - csatlakozott a vitához a barna hajú. Eszem meg áll, hogy feltételezhetik, hogy Instagramozok?! Az sem tudom mi az!
- Tudod vagyok, olyan okos, hogy ilyen szarságokat nem nézek a telefonomon - mondtam már nyugodtabban. A piercinges feje elkezdett vörösödni a dűhtöl.
- Elég nagy a szád hányadikas vagy? - nézett rám gúnyosan a szőke.
- Mit érdekel az? Semmi közöd hozzá -fontam keresztbe a kezem.
- Hát csak tudod, hogy hol keresselek ha kéne egy kis csicska - szemtelen mosolyra húzta a száját. Megkorra tahó.
- Látom sok tiszteletet adsz az embereknek. Ha gyenge elméjű vagy akkor elmondom, hogy ezt ironikusan értettem - igazítottam meg a szemüvegem.
Szólalt volna meg a kék szemű de a mellette lévő lány tarkón csapta.
- Hánykor kell még elmondanom, hogy ne legyél ekkora seggfej - nézett rá idegesen - Bocsánat csak kissé egoista - mosolygott rám.
- Semmi baj rájöttem, hogy szegény sajnos kicsit sokra van magával - mosolyogtam a lányra.
- Pont te mondod? - kérdezte kínosan nevetve a szőkeség.
- Igen pont én - kerültem ki őket - sziasztok remélem soha többé nem látjuk egymást- integettem mosolyogva - Ja és még valami a szabályzat tiltja, hogy kigombolva legyen az első ing gombunk, szöszi.

***
- Legközelebb ne késsél! Ülj le a helyedre - mondta a matek tanárunk. Nem nagyon kedvel de ez nem számít.
Kipakoltam a cuccom és leültem a helyemre. Kinéztem az ablakon egy cseresznyefával találtam magam szemben. Elnyelt a szépsége anyára emlékeztetett. Ahogyan felidéztem magam előtt a mosolygos rózsaszín hajú nőt elmosolyodtam. Tudtam, hogy szeret és azért nem jön haza esténkét mert bent kell maradni a kórházban. Mégis vágytam egy olyan családra ahol együtt vagyunk. Én, apa, anya és még akár egy kis testvér. Apa egy nyomozó és már 10 éve nem láttam. Mert egy ügyet mindig nem zárt le és bekell fejeznie. Anya mindig azt mondogatta, hogy szeret minket...de már kezdem elveszíteni a reményt. Épp ezért bárhol is vagy apa megtalállak!
Az órának lassan vége tért így úgy döntöttem lemegyek a büfébe venni valami ennivalót.
- Sarada hova mész? - kérdezte meg Mina. Meglepődve néztem rá kicsit mert soha senki sem szokott hozzám szólni.
- Büfébe - mondtam és elindultam.
- Nagyon idegesítő ez a lány meg olyan fura. Senkivel sem beszél. Csodálom, hogy még tud beszélni - mondta nevetve Mina. Azthitte nem hallom de minden egyes szavát kristálytisztán hallottam. Nem tudom miért nem szeretnek az emberek. Mikor ebbe az osztályba kerültem próbáltam barátságos lenni de mindenki kinevetett vagy kihasznált. Így inkább csak bejárok a suliba és tanulok. Talán nevetséges vagyok de inkább az idősek otthonába szoktam lenni. Soha nem voltak rendes barátaim. A büféhez érve beálltam a sorba. Mikor sorra kerültem kértem egy pogácsát és egy dobozos kakaót.
- Nagyon szép a karkötőd - mondta mosolyogva a büfés néni.
- Köszönöm - fizettem ki a kaját. Vissza mentem a terembe és leültem a helyemre. A többi óra is eseménytelenül telt. Az órák után kimentem a szekrényemhez. Volt rajta egy papír " Holnap focimeccs! Gyere szórakozz te is egy kicsit". Mindenkinek volt egy ilyen papír a szekrényére ragasztva. Szememet forgatva levettem és kidobtam. Kivettem a cuccaim és haza felé vettem az utat. Kiérve a suliból megláttam a 3 testvért akik a lépcsőnél voltak. Nagyban nevettek valamin egy nagy társaságban. A középpontban a kékes szemű szőke fiú volt. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Szemei hidegen csillogtak felém. Gúnyos mosolyra húztam a számat és intettem neki, hogy egy kicsit idegesítsem. Erre csak a szemét forgatva elfordult. Asszem még 3 emberrel megutáltattam magam. Mint aki jól végezte a dolgát mentem el. Feltettem a fejhallgatót és beállítottam a "Runaway baby" című zenét.

***

Haza érve levettem a cipőmet. Táskámat ledobva a fotelba én is lehuppantam. Megfogtam a távirányított és bekapcsoltam a tévét.
Éppen a híradó ment.
- " Újabb gyilkosság történt! 26 évévben járó nőt találtak a Senju Park egyik padján holtan. A nőn ugyanolyan vágások voltak, mint az ezelőtti 2 hetes áldozaton is. A bűntényt késsel vitték véghez. Gyanúsított nincsen a rendőrség még nyomoz. Az áldozatok közt nincsen semmiféle kapcsolat így a nyomozók úgy gondolják, hogy nem olyan biztos, hogy lesznek még áldozatok. Maradjanak biztonságban " - még egy gyilkosság...ez az ügy kezd egyre érdekesebb lenni. Ekkor bevillant, hogy lehet apa is haza jön ha további gyilkosságok történnek. Bár lehet, hogy nem is ment el Konohából. Miközben gondolkoztam a hajamat birizgáltam. Hirtelen olyan volt mintha egy rózsaszín tincset tekergettem volna. De nekem nem rózsaszín a hajam. Gyorsan befutottam a mosdóba és belenéztem a tükörbe. Hajam semmit sem változott. Ugyan, olyan fekete maradt mint volt. Kicsit elnevettem magam, hogy mennyire megijedtem. Bele turtam a hajamba de ekkor megakadt a szemem valamin. Egy rózsaszín tincsen. Mi a franc? Vettem egy nagy levegőt és próbáltam megnyugodni. Mégis ez, hogy történt!? Gondolkoz, Sarada! Valaki meg viccelt és mefestette a hajam?! Gyorsan bevizeztem a kezem és a hajamat is de így sem jött le. Ha ez természetes öröklés lenne akkor már rég észre vettem volna. A karkötő?! Nem hinném az csak egy sima karkötő amit egy nénitől kaptam. Hirtelen felindulásból leakartam venni az ékszert de nem tudtam. Bárhogy próbáltam nem sikerült. Olyan volt mintha rám ragadt volna. Megfogtam az ollót és elakartam vágni de elpattant az olló vágó része. Pánik szerűen nyúltam mindenért de semmivel sem jött le.
- Na jó egy megoldás van levágom a kezem - beszéltem magamban. Ezt a gondolatot hamar el is hessegettem. Még 1 óra múlva sem tudtam leszedni így inkább feladtam. Fáradtan dőltem az ágyamba. Mégis mi célja lehet annak a néninek? Ő, hogy tudta levenni a csuklójáról?
- Megtalállak majd néni.. - motyogtam és végül elnyomott az álom.

VISSZATÉRTEEEEM!!!!
Bocsi a sok kimaradásért!
Itt az új könyvem 1. része:)))) Remélem kíváncsivá tettelek titeket!
Nyugiii a másik könyvemben is lesz egy új rész:))
💗 Folytassam?;)