Mennyire idegesítő vagy!

9.rész

- Nem mondod komolyan, hogy a mi sulinkba jár?- döbbentem le teljesen.
- Dee ugye mekkora véletlen?- magyarázta telefonon Yuki izgatottan.
- Hát akkor jövö héten megkell mindenképp találnom a harmadik tagunkat- igazítottam meg a szürke szemüvegem.(Írói szerk: tudjátok ami Saradának van a Timeskipben)
Pont tegnap cseréltem ki a régi piros szemüvegem már egy kicsit kislányos volt.
- Hát igen. Na de nekem mennem kell Sarada dolgozni- szólt bele szomorúan a telefonba Yuki.
- Okés, kitartást majd még beszélünk. Szia- már lassan egy órája hívásban voltunk.
- Köszi, sziaa- nyomott ki.
Hát ez csodás kb. 340 ember közül kéne megtalálnom a harmadik tagunk. Talán egy év múlva megis lesz. De most igazából nem is nagyon akarok evvel foglalkozni. Teljesen kivagyok mióta össze vesztünk Himával.
- Min töröd a fejed te taknyos?- feküdt le az ágyamba Hiruki. Már csak ő hiányzott nekem.
- Hagyjál- vettem a kezembe a könyvem.
- Hát jó - nyújtózkodott meg. Egy ideig csöndben voltunk de aztán nem bírtam tovább.
- Ahh istenem már!!! Igazából össze vesztünk Himával...Mert ugye ez a szörny vadászat nagyon kifáraszt és sulin kívül nem is találkozok vele sokszor. És koncentrálni se tudok a barátaimra Chochou meg is sértődött én probálkozom meg minden de akkor is tök nehéz..És akkor Hima megemlítette, hogy van-e valami baj én meg erre azt mondtam, hogy ugyse értené meg. Amiből meg oltári veszekedés lett de azt már nem részletezem- fakadtam ki teljesen. Nagyon rossz tényleg Hima nélkül és Chochou nélkül ..Egy kis hallgatás után megszólalt Hiruki.
- Hát tudod, hogy senkinek de tényleg senkinek nem mondhatod el, hogy szörnyekre vadászol...Lehet megunták, hogy soha sem mész sehova meg ilyenek. Sarada... bevalljam lehet téged tartanak unalmasnak nem vagy valami érdekes ember- nézett rám sárga szemeivel. Úgy éreztem mintha szívem megszakadt volna. Hihetetlenkedve néztem Hirukira.
- Te most komolyan ezt mondtad? Hogy..hogy lehetsz ilyen? - kérdeztem felháborodva.
- Nem fogok hazudni neked..az élet tele van nehézségekkel ha egy ilyen miatt kiakadsz nem fogsz túlélni semmit. Én már csak tudom- merengett a távolba. Vagyis a szobában lévő poszterekre.
- Saradaa gyere le hív anya minket- rontott be a szobámba Sakito. Dühösen fordultan felé. Elfelejtettem megemlíteni de van egy bátyám. Csak cserediák programon volt ebben a pár hónapban.
- Nem tudtál volna még jobban beronatni a szobába?- dobtam hozzá egy párnat.
- Auuu most miért kellett?!!!- nyúlt hozzá a vállához. Mindig túl dramatizálja a dolgokat.
- Tudod mit? Elmondom apáéknak, hogy tegnap éjjel kiszöktél- mosolygott diadalmasan és elkezdett lefutni a lépcsőn. Tegnap megint szörnyekre kellett vadásznunk és persze, hogy meglátta amikor kimászok az ablakon. De lehet kikéne paterolnom Hirukit inkább. Oltári nagy paraszt, hogy ilyet mondott.
-SAKITO!!!Hallod álljál meg mert olyat kapsz ha utol érlek- rohantam utána.
- Te engem ne fenyegessél bátyád vagyok - fordult velem szembe megfogva egy fakanalat.
- Te keszted már megint!!Nem lehet kopogni? Vagy valami?- toporzékoltam idegesen.
- Hát én kiborulok mostanába tőled mik ezek a hiszti rohamok? Olyan vagy mint anya!- hadonászott felém a fakanállal.
- Nem hisztizek hagyjál már komolyan mondom!! Tegnap is megetted a JÉGKRÉMEMET!! Direkt félre raktam erre mire haza érek mit látok, hogy magadba tömöd éppen- mutattam a még mindig ott lévő pálcikára mivel nem tobta ki Sakito.
- Most mi bajod van megkívántam és?? Azért rólad se feledkezzünk el már megint hova tűnt az összes pulcsim? - nézett rám szúrós szemekkel. Aztán végig mért. És megakadt a szeme a..pulcsimom. Vagyis tulajdonképpen az ő pulcsiján.
- EZ AZ ÉN PULCSIM! ADOD VISSZA MO- nem tudta befejezni a mondandoját ugyanis anya vérben úszó szemekkel nézett ránk.
-Elég legyen most rögtön!- csóválta a fejét és aztán vissza fordult az étkező asztalhoz ahol apa ült fejét csóválva.
- Komolyan mondom Sarada nem értem mi bajod van mostanában? Mindig ideges vagy és a bátyjádat se hagyod békén- mondta anya aggódva.
- Csak szimplán nincs kedvem semmihez- hazudam megvonva a vállam.
- Hé drágám tudod, hogy anyunak elmondhatsz bármit - mosolygott szomorúan.
Csak bólintottam és felmentem a lépcsőn totálisan szét vagyok esve..nem csak Hima miatt. Egyszerűen ez a folyamatos stressz a szörnyek miatt és még apához sem szoktam hozzá teljesen meg persze a bátyámról se beszéljünk.Ágyamra lekuporodva keztek felemészteni a gondolataim. Vajon tényleg unalmas vagyok? Az a hülye macska le is lépett..remélem örökre. De komolyan most mit kéne tennem ha a barátaim egyik napról a másikra eltűnnek mert nincs rájuk már energiám se? Nincsen semmihez..Hirtelen megcsörrent a telefonom. Yuki villant fel a mobilom képernyőjén. Hát nem éppen jókor hív. Fura pedig kb. 20 perce beszéltünk.
- Hallo-szóltam bele kicsit megszeppenve.
- Gondolom most otthon vagy és az ágyadban depizel mint mindig. Szóval kapjál fel valamit magadra és gyere ide a kávézóba- hallgatott el és várta, hogy megszólaljak.
- De neked nem dolgoznod kell? - piszkáltam a kiszöszösödött pulcsimat.
- Elengedtek egy kis időre. Na gyere várlak - és evvel le is tette a hívást.
Mosolyogva pattantam fel és mentem a szekrényemhez. A rossz kedvem már el is ment egy kicsit. Mert tudtam, hogy Yuki rendes tanácsot fog nekem adni nem úgy mint az a görény. Felkaptam egy fekete trapéz gatyát és egy bordó testhez álló garbót. Leültem a tükörhöz és végül hosszas gondolkozás után feltettem egy kis szempilla spirált meg szájfényt.
Lefelé menet a nappaliba vettem az irányt.
- Hamarosan jövök elugrom a plázába találkozni Yukival- próbáltam hamar lezárni a dolgokat apáékkal.
- Yukival mi?- nézett rám apa szúrós szemmel.
- Igeeenn vele- mosolyogtam kínosan.
- Ki az a Yuki?- kérdezte Sakito. Na érzem, hogy most lépnem kell. Amúgy lehet kicsit megértem anyáékat az előbb még hisztiztem most meg mosolyogva megyek plázázni. Kicsit tényleg fura lehetek.
- Mentem sziasztok- futottam ki a házból. Még hallottam ahogyan anya kiabálja, hogy vigyázzak magamra. Hát igen mostanság nem árt.