Mennyire idegesítő vagy!

2. fejezet

Reggel a hajamat nézegettem a tükörbe. Sajnos nem álmodtam és tényleg van egy rózsaszín hajtincsem. A karkötő még mindig nem jön le. Végül inkább hagytam és gyorsan lezuhanyoztam. Felvettem az egyenruhámat. Hajamat megfésültem és felvettem a kabátomat, sálamat és a kesztyűmet. Kicsit megborzongtam mikor kiléptem a lakásból. Még csak most kezdődött a tél de már is nagyon hideg van. Gyors léptekkel indultam meg a buszmegállóba. Mikor oda értem tüzesen körül néztem hátha meglátom a nénit. Sajnos csalódnom kellet mert nem láttam sehol. Hirtelen megkopogtatta valaki a hátam. Egyből azthittem, hogy a néni lesz az.
- Néni mégis mi - folytattam volna tovább de szembesülnöm kellett vele, hogy nem az öreg volt hanem a szőke fiú. Felpillantottam rá kábé 1 fejjel magasabb volt nálam vagy egy kicsivel többel. Várakozóan néztem rá, hogyha akar valamit akkor nyögje már ki.
- Hogy - hogy itt? - kérdezte unott arckifejezéssel. Tesoi is ott voltak. A lány barátságosan mosolygott a piercinges csávó meg bosszús szemekkel méregetett.
- Nem is tudom vajon mit kereshetek a buszmegállóba? - kérdeztem megvetően. És tovább forgolódtam hátha meglátom a nénit. Szemeit megforgatta de nem mozdult előlem. Megelégelve, hogy nem látom a mögötte álló embereket megszólaltam.
- Nem mennél arrébb? - kérdeztem idegesen. És próbáltam ki kukucskálni a teste mögül.
- Én eddig is itt álltam. Te álltál ide - mondta civakodva.
- Jól van akkor hagyjuk - mondtam és tovább kerestem. A kék szemű még mindig nem ment el szorosan mögöttem állt.
- "A 7:15-ös busz lerobbant csak 1 óra múlva tudják rendbe rakni! " - jelentették be a bemondóba. Na szép ez sem az én napom lesz, sóhajtottam fel.
- Na ne szivassanak már! Megint elkésünk - mondta a barna hajú idegesen.
Bosszankodva hátra döntöttem a fejem. Valami vagy inkább valakibe ütközött és én hülye ijedten hadonászni kezdtem ezzel tarkón vágva az előttem ácsorgó pieringes csávót.
-Mi a- fordult meg vörös fejjel a megcsapott én pedig a lehető leggyorsabban a cipőfűzöm bekötésén kezdtem el dolgozni.
- Mégis mi ütött beléd te taknyos-hallottam a fölöttem zajló párbeszédet.
- Mi...nem én voltam bármire is gondolsz- tiltakozott a kék szemű. Tehát ő meg mindig mögöttem sunnyogott.
- Ne magyarázz is össze-vissza, tudom, hogy te játszol a türelmemmel. Különben is miattad rohadunk meg éppen a -67C°-ban, mert az őfeleségének bekellett állítania a haját. Mert te neked mindig úgy kell kinézned mint egy Barbie Kennek szaros, nem is nézel ki olyan jól nem értem miért csorgatjak utánad a nyelvüket a lányom- csattant ki az idősebb ám a szőke belevágott.
- Először is ne meséld el az egész élettörténeted tudom, fáj, hogy én jobban nézek ki de egyszer el kell fogadnod- tárta szét karjait. Milyen nagyra van magával.
- Na most lett elegem te ki szaros!- indult meg a barna. Úgy érzetem közbe kell lépnem nehogy nagyobb jelentet rendezzenek ezért magabiztosan felálltam nem számítva a következő húzasomra. A fejem bubját ismételten valamibe ütöttem de az előzőnél ezerszeresen jobban fájt.
-Auu- vakartam a sajgó koponyán amikor is két dühtől izzó szempárral találtam magam szembe. Úgy tűnt a pieringes ajka felrepedt.
- Te... Te... Te másik taknyos most lett elegem- a fiú villámokat szórt szemével és ha az öccse nem szól bele talán nem iskolába mentem volna hanem kórházba.
- Bátyóó nyugiii ő csak egy kölyök, ezen nem éri meg agyvérzést kapnod- nézett rajtam végig megvetően.
- 16 vagyok kikérem magamnak!- álltam a sarkamra.
A két testvér kishúga végül enyhített a kedélyeken. Egy zsebkendőt nyomott az idősebbik szájába és másik családtagját pedig maga mellé rángatta.
- Igazán sajnálom- néztem a még mindig lángokban álló barnára.
Csak hümmögöt valamit, a szájába gyömöszölt papír megakadályozta a kommunikációban.

Idegesen a hajamba turtam megfeledkezve a rózsaszín tincsemről.
- Uuu bevan festve a hajad? - kérdezte ugrálva a szürkés hajú lány. Neki is kék volt a szeme. Zavartan néztem rá mert nem értettem miért ugrándozik. Nem tudtam mit mondjak így egy fél igazságot nyögtem ki.
- Nem. Teljesen természetes - mondtam idegesen és a tömeget pásztáztam. Döbbenten néztek rám gondolom nem hallottak még arról, hogy valakinek rózsaszín haja van. Pedig anyának az van. A tömegben egy emberke felém pillanatott. Az illető elkezdett hevesen integetni. Először gondolkozdtam, hogy ki lehet az aztán rájöttem. A bácsikám volt Itachi. Lelkesen vissza intettem neki.
- Bocs - mondtam és gyors léptekkel oda mentem Itachihoz.
- Jézusom de régen láttalak Itachi - mondtam és szorosan megöleltem.
- Sarada, hogy megnöttél. Szinte már egy kész nő vagy - mondta és vállamnál fogva megforgatott és tüzesen átvizsgált.
- Hehe köszi. Te...te egy kicsit öregebb lettél - mondtam neki amit gondoltam.
- Hé ez nem volt szép - mondta és játékosan elkezdett alkarjával fojtogatni. Persze nem igazából.
- Jól van bocsi, bocsi - mondtam nevetve. Elengedett és megszólalt.
- Hallom lefuladt a buszod - mondta mosolyogva.
- Igen szóval várhatok egy 1 órát - mondtam fáradtan.
- Elviszlek úgy is a suli felé megyek - mondta Itachi.
- Azt megköszönném - mondtam boldogan. Hátra pillantottam a 3 testvérre. A kék szemű éppen oda adta a lánynak a sálát.
- Befér még 3 ember? - kérdeztem sóhajtva. Csak bólintott egyet.
Elkezdtem feléjük sétálni Itachi is követett. Mind kérdőn néztek rám.
- Hé, szöszi ha akarjátok elvihetünk titeket - mondtam kicsit vacogva.
- Ne hívj szöszinek - mondta unottan.
- A-Azt megköszönnénk - mondta dadogva a kék szemű lány mert közben a fogai össze koccantak annyira fázott.
- Én nem rajongok az ötletért- morgott a felrepedt ajkú.
- Kawakii- lökte meg a lány ezek szerint Kawakit.