Lawrence. A testvérpár, akiknek a szülei meghaltak. Mindketten eléggé megváltoztak, csak az egyikük pozitív, míg másikuk negatív irányba..
Derek Hale, a férfi, aki már elfelejtette milyen az, amikor valakit igazán szeret. Aki sok mindent, és sok min...
A város, ahol születtem, ahol a gyerekkorom egy részét töltöttem. Bár, én úgy érzem, csak ott volt gyerekkorom. Mióta anyáék meghaltak, folyton mindenki meg akarja mondani, hogy mit csináljak, és mikor, hogyan.
Ez a város, ahova éppen tartunk. Én, és a bátyám Lester. Lassan 18 éves leszek, Lester pedig nemrég töltötte a 19-et. Otthagytuk a rokonainkat, akik örökbe fogadtak minket 5 éve.
A sulimból most is kicsaptak. De nem is baj. Most van augusztus 29. 3 nap múlva már iskola. De legalább az utolsó évem. Lesternek is. Évvesztes, így egy évfolyamba járunk, és eddig mindig egy osztályba kerültünk. Most is így lesz.
Már beszéltem a Beacon Hills-i igazgatóval. Annyira nem érdekelte, hogy milyen a magatartásom, de ha érdekelte volna, engem akkor is hidegen hagyott volna.
Úgy gondolom, hogy ez az öt év alatt sokat változtam. De nem úgy, ahogy mások akarták volna. Rossz irányba szerintük. Szerintem nem rossz. Nem tudják, hogy hogyan érzek, így ezeket nem tudják ellenem fordítani. Nincsenek barátaim, így a titkaim se tudja senki.
Lester nem mer vezetni, fél, hogy balesetet okoz és másnak fájdalmat. Ebből a szempontból én is, hogy másnak fájdalmat okozok, de úgy gondolom, mivel elég jól vezetek, így ha balesetünk is lesz, senki nem fog meghalni.. Ha mégis, abba bele sem akarok gondolni.
-Lester! - ráztam meg a bátyám
-Hm? - kérdezte kómás hangon
-Megjöttünk
A szemeit kinyitotta. Ő is kíváncsi. Én is. Ez még az a ház, ahol laktunk a szüleink halála előtt, és mielőtt elköltöztünk. Egymásra néztünk, majd az a kocsiból kiszállva beléptünk a házba.
Amint beléptünk, ezernyi emlék kapott el. Mosolyogva sétáltam körbe a lakásban. Lester és az én szobám az emeleten volt akkor is, most is ott lesz. Csak egy kicsit át kell alakítani, már nagyok vagyunk a rózsaszín és babakék szobákhoz. Meseposzterek a falon, mindenütt játékok.
Már csak egy szoba maradt.. Lassan beléptem a szüleim régi szobájába. Semmi sem változott itt sem.. Az ágy a szoba közepén, szekrény, komód..
A komódon pedig kiszúrtam egy kis ékszerdobozt. Közelebb mentem, majd kinyitottam. Könnyebb lábadt a szemem, mikor megláttam, hogy mi az.
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Anya és apa hordta mindig. Az ő nyakláncuk volt. Egy kis jelkép volt rajta. Farkas, ami azt jelentette, hogy azok vagyunk mi. A farkasok összefonódása pedig, hogy mindig össze tartunk.
