Feltörkvő vágy

10 - Kezdődik..

2 hét telt el. Nem beszéltem a többiekkel, kerültem őket. Derek minden nap meglátogatott, érdeklődött, hogy hogy vagyok.

Elmentem újra Alanhoz, majd részletesebben utána jártunk az erőmnek. Nem tudom, mi az elnevezése, de már tudom irányítani, és tudom, hogyan is működik, miket tudok csinálni.

Mint kiderült, hatalmas alfa vagyok. Született alfa vagyok, ami annyit jelent, hogy születésemtől fogva alfa vagyok, és most, 18 éves koromra erősebb mindenkinél. Átadtam Lesternek az alfaságom, de ettől csak még inkább igaz alfa lettem, és a születésnapom éjjeléj, mikor az erőm elő jött, vissza kaptam az alfaságom.

Olyan, mintha varázsolnék. Tudok egyfajta erőgömböt csinálni, tudom irányítani az időjárást. Az esőt, a szelet, a hideg-meleget, hogy süssön e a nap. És ami még durvább, értek az állatok nyelvén. Hallom, értem, hogy mit mondanak. És csomó érdekes dolgot. Ezáltal azt is tudom, hogyha veszély közeleg, mert ha jön az eső, akkor a madarkk mindig mondják, hogy mindjárt esik, és ha valami rossz közeleg, megérzik és szólnak egymásnak.

Van egyfajta tűzem. Tudom irányítani. Nekem nem ártalmas, engem nem éget, de másnak fájdalmat tud okozni. Azonban ha akarom, akkor saját magamnak is tudok vele fájdalmat okozni. Tudom, hogy hogyha csináljam, hogy égessen engem, vagy hogy hogy ne. Tudom úgy is csinálni, hogy az egész testem ég.

Ezen kívül repülni is tudom. Az erőm segítségével. Ha elrugaszkodom a földtől, az erőm megtart a levegőben. Megtanultam vele úgymond közlekedni. Repülve előre-hátra menni, és jobbra-balra fordulni.

A szemem színe nagyon is bejön, szerintem szép. Mindig úgy gondoltam, hogy szép a szemem, imádtam nézni mások szemét, csomószor kértem Lestert, hogy nézzen bárhova, de legyen velem, hogy tudjam nézni a szemét.

[°°°]

-Hope - rohant utánam a falka a folyosón - állj meg! Beszéljünk!

-Mi van már? - fordultam meg hirtelen, majd szikrázó szemekkel figyeltem őket

-Csak beszéljünk - sóhajtott Lester

-Ne haragudj, amiért nem hallgattunk meg - nézett rám bűnbánóan Lydia

-Én nem haragszom - ráztam a fejem, nekik pedig remény csillant a szemükben - Nem vagyok mérges, csak csalódott

Ők a szemüket lesütve figyelték a cipőjüket, mintha annyira érdekes lenne.

-Sajnáljuk - nyögték ki egyszerre

-Tényleg? - néztem rájuk összevont szemöldökkel - mert tudjátok, én is sajnálom. Jah, hupsz. Mégse - forgattam a szemem, majd hátat fordítottam nekik

-De kérlek - hallottam meg Lester hangját - napok óta szóba sem álltál velünk. Hidd el, megbántuk. Érdekel mi van veled..

-Tudom - néztem rá - tisztában vagyok vele. De ti azzal tisztában vagytok, hogy gondolkodnom kell? Az pedig úgy nem megy, hogyha egész nap a nyomomba lihegtek. Mert ezt csináljátok. Kopjatok már le! Ha meg annyira érdekel, hogy mi van velem, akkor nyisd ki a szemed, és figyelj. Mert én ott voltam neked, mikor szükséged volt rám - sétáltam Lesterhez közelebb - ahogy mindannyiótoknak ott voltam. Segítettem neked, bármi volt. Mikor nem tudtad magad uralni - néztem újra Lesterre - nekem is kellett volna segítség, az hogy itt legyél, hogy tudjam, számíthatok rád. De nem. Csak Derek volt ott nekem. Azt hittem számíthatok rád - már suttogtam, könnyes szemmel - de tévedtem. Csak Derek volt mellettem. Közületek senki. Baszki, még Peter is segített, de ti nem. Nem vagyok vak, legalább is eddig ezt hittem, de már látom, hogy tőletek nem lehet segítséget kérni. Legalább csak hallgattál volna meg, de nem. Neked éppen Malia volt a fontos. És, lett belőle valami? Elmondtad neki, ha már ennyire fontos volt, hogy találkozz vele, és hagytad, hogy akár meg is haljak? Mert csak, hogy tudd. Ha nem hívom fel Dereket, ő nem kezd el keresni, és akkor én már nem lennék