Alice, amióta vámpír életet éli tudja, hogy mi fog bekövetkezni a jövőben. Azt viszont még ő maga sem tudja, hogy létezik a földön egyetlen egy ember, akinek döntései alapján nincsenek látomásai a jövőt illetően. Az az egy ember, pedig nem más, mint...
Az utolsó óra után Bella furgonja felé vettem az irányt. Ő már ott várt engem a táskájával a vállán. - Helló. - köszöntöttem megtörten. Még mindig Rosalie szavai vízhangoztak a fejemben. - Szia. Akkor mehetünk? - kérdezte felvonva szemöldökét. Bizonytalannak tűnt, mintha arra várt volna, hogy eltűnjek. - Mehetünk. - kissé rekedtes volt a hangom. Bemásztunk a kocsiba és némán mentünk Belláék házáig, csak a rádió szólt halkan. Az ablakon tekintettem kifelé. Figyeltem, ahogy elsuhannak a fák mellettünk és azon gondolkodtam, mit tegyek. Éreztem egy különös vonzást köztünk, de tudtam, hogy el kell nyomnom a kíváncsiságomat. Nem akarom veszélybe sodorni magamat vagy a családomat. Bántani se szeretném. Persze, hosszú ideje nem vadászok emberekre, sőt szinte soha nem is tettem, de rettegtem, hogy elvesztem az önkontrollom vele. Arcom beletorzult a fájdalomba, amit a gondolataim okoztak.
Amikor megérkeztünk kiszálltunk a kocsiból és elindultunk a ház felé. A házuk takaros volt, bár látszott rajta, hogy már öreg. Bella szenvedett egy sort a zárral, majd mikor végre sikerült kinyitnia a bejárati ajtót, előreengedett. - Biztos, hogy szeretnéd ma megcsinálni? Ráérek máskor is. Vagy megcsinálhatom egye- - Ma megcsináljuk együtt. - zártam le. - Khm, oké. - lehajtott fejjel indult meg a lépcső felé. Én akkor lettem figyelmes arra, hogy az apja nincs itthon. - Apád mikor ér haza? - kérdeztem talán egy kicsit túl kemény hangnemben. - Ööö - megpördült, hogy rámnézzen, de elszédült. Én hirtelen reagálva egy másodperc eltelte nélkül derekánál fogva elkaptam. Kitágult pupillával nézett a szemembe. - Mi az isten? - sikkantott fel - Hogy kaptál el ilyen gyorsan? - emelte fel szemöldökét és megborzongott a karjaimban. - Bella, elszédültél, csak gyorsnak tűnt. De odafigyelhetnél magadra egy kicsit jobban. - közelebb hajoltam, hogy belefúrhassam a pillantásom. Tudtam, hogy ez furcsán hat az emberekre. A szívverése felgyorsult, mintha menten szívrohamot kapna. Levegőért kapkodott, kivonta magát a szorításomból és elfordította a fejét. - Annyira nem fair, amikor ezt csinálod. - rótt meg. - Mit csinálok? - Elbódítasz. - suttogta. Hogy mi van? - Ezt kifejtenéd kérlek? - vontam össze a szemöldököm. Nem értettem, mit akar ezzel mondani. - Ne viccelj velem, nem vetted még észre, hogy ilyen hatással vagy az emberekre? - már szinte majdnem kuncogott. Tényleg viccesnek találta, hogy nem értem. - Hm. - csak ennyit bírtam kinyögni magamból, azzal felindult a lépcsőn. A szobáját megpillantva még szimpatikussá vált számomra. A szoba zöld volt, pár szobanövénnyel, lampionokkal a falon. Fából készült íróasztala öregnek tűnt. Lila ágyhuzata valahogy összeillesztette a szobát. Pár plakát a falon. Széddobált CD-k a fa padlón hevertek. Éjjeliszekrénye tele könyvekkel. Nem volt mennyezeti lámpája, csak egy állólámpa, a lampionok és az íróasztali lámpájának a meleg fénye világította meg a szobáját. Kint sűrű felhőtakaró telepedett az erdőre. Elkezdtem aggódni, mi történhet vele, ha kimegy oda. Nem csak az én fajtám az egyetlen veszély, ami leselkedhet rá odakint. - Nyugodtan ülj le az ágyra - zökkentett ki a gondolataimból, mire ledobta az mellé a cuccait - te is iderakhatod a táskád. - biccentett az övé mellé, majd leült a ágytámlának háttal a párnái közé egy füzettel és egy tollal a kezébe. Én leültem az ágy végébe, vele szemben, ölemben a táskammal és kikotortam belőle a szükséges dolgokat, majd ledobtam az övé mellé. - Akkor hol kezdjük? - kérdezte, miközben törökülésbe helyezkedett. - Hm, szerintem írjuk úgy, hogy a felét én és a másikat te. Inkább a karakterelemzést szeretnéd vagy a fő üzenetet megírni? - kérdeztem vissza, miközben felnyitottam a füzetem. - A fő üzenetet, de azért szeretném tudni, hogy te is mit gondolsz. - Rendben, kérdezhetsz miközben írod. - feleltem.
Csöndben nekiálltunk az írasnak, miközben a nap megindult lefelé a horizonton. Bella néha megkérdezett egy-egy részről, hogy mi a vélemény, miközben néha fel-fel pillantott rám. - Mit gondolsz a Gatsby és Daisy szerelméről? - emelte rám pilláit. - Szerintem Gatsby nem is igazán a nőt szerette, hanem csak a képet amit kialakított a fejében róla. - szólaltam meg fel se nézve a füzetbe. Nagyon koncentrálnom kellett arra, hogy emberi gyorsasággal írjak és ne készüljek el fél perc alatt a dolgozattal. - Hmm... - gondolkodott el, majd kitekintett az ablakon - és Alice - amint kiejtette a száján a nevem egy újabb látomás jelent meg előttem. Egy elmosódott alakkal, vagyis Bellával, ülünk a patak parton és a fejét a vállamra hajtja. - Jesszus, Alice! - emelte fel a hangját, mire észrevettem, hogy majdnem leszédültem az ágyról, a kezével erősen szorította az alkarom. Minden erőmet összeszedtem és visszaültem eredeti pozíciómba. - Minden oké, minden oké - ismételgettem, bár lehet, hogy inkább magamnak. - Biztos, hogy jól vagy? - közelebb csúszott hozzám és az arcomba hajolt, hogy megvizsgálja az enyémet. Szerintem zsigerből cselekedett, mert amikor észrevette, hogy már csak centik választják el arcunkat elvörösödött. - Igen Bella, minden rendben. - leheltem, mire ő már vészesen közel hajolt, hogy beszippantsa illatomat. Engem pedig vére illatta teljesen lesokkolt. A fejemben százezer féle képpen elképzeltem, ahogy leteperem és megízlelem édes vérét. Ijedtemben, hogy bántani fogom, felpattantam az ágyról, talán egy kissé túl gyorsan. - Ő - Bella teljesen lefagyott. Miután azt éreztem lehiggadtam, lassan visszaereszkedtem az ágyra. - Szerintem be kéne fejeznünk a beadandót. - jelentettem ki ridegen. - O-oké. - megrázta a fejét és hátrált egy kicsit az ágyon. Ezután síri csöndben befejeztük a feladatot, majd odaadtam Bellának az én részemet és összetűzte a papirokat. A kézírásomon elidőzött egy kicsit a figyelme. Ezek után kikisért a bejárati ajtóhoz. - Biztos, hogy ne vigyelek el? - kérdezte halkan. - Nem kell, hazajutok. - hátrafordultam hozzá, hogy a szemébe nézhessek - Figyelj, Bella, nem biztos, hogy jó ötlet barátkoznunk... - halt el a hangom a mondat végén. - Miért? - vonta össze a szemöldökét a távolba révedve, mintha tényleg végigvenné a fejében az összes lehetőséget, miért ne lehetnénk barátok. - Nem jelentek semmi jót rád nézve. Buta lennél velem közösködni. - jegyeztem meg nyersen. - Engem nem érdekel az, amit a többiek gondolnak rólad. - elhatározottan állta a tekintetemet - És amúgy is, mi van ha buta vagyok? - Akkor azt nagyon sajnálom. - hangom megtört - De mindegy, mennem kell. - visszafordultam az út felé és elkezdtem sétálni, mintha buszhoz indulnék. Amint meghallottam, hogy bezáródik az ajtó, az erdőbe siettem, majd hazáig sprinteltem.
_______________________
Helló! :) Ha tetszett ez a rész is, jelezd valahogy! :D
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
