Tévedhetetlen

- 11 -

- Mi van, ha nem szuperhős vagyok? Mi van akkor, ha én vagyok a főgonosz? - kérdeztem incsenelkedve.
- Oh! Értem. - erre lefagytam.
Mi van, ha túl sokat mondtam?
- Tényleg? - elkomorodtam.
- Veszélyes vagy? - találgatott, és a szívem most mintha újra elkezdett volna verni, mert ösztönösen ráhibázott az igazságra. Csakugyan veszedelmes voltam. Ezt próbáltam az elejétől kezdve a tudtára adni. Végre megértette és bennem félelem kelt, hogy most fogunk utoljára beszélgetni.
- De nem gonosz - suttogta a fejét rázva - Nem, azt nem tudom elhinni, hogy gonosz lennél.
- Tévedsz! - mondtam olyan halkan, hogy alig értethette. Elcsórtam a limonádés üvege
kupakját, és ide-oda görgettem az ujjaim között.
Sokáig hallgattunk: végül arra riadtunk fel, hogy a menza már csaknem teljesen kiürült.
Bella talpra szökkent, én a szememmel követtem a őt.
- Elkésünk!
- Én ma már nem megyek egy órára se - mondtam, és olyan gyorsan pörgettem a kupakot ujjaim közt, hogy csak egy csík látszott belőle.
- Miért nem?
- Jót tesz az egészségnek, ha néha iskolát kerül az ember! - mosolyogtam rá, de gondterheltségemet nem tudtam elrejteni.
- Hát én megyek! - mondta.
- Hát akkor majd később találkozunk... - köszöntem el kelletlen. Nem akartam, hogy elmenjen, de Bella felelősségteljes személyiség volt, szóval megértettem, hogy nem tudnám rávenni, maradjon velem. Botladozva sétált ki az ebédlőből, amin jót nevettem.

A kocsimba ültem, ma külön jöttünk Emmettékkel, és beraktam a kedvenc Pixies CD-met. Ahogy a zene basszusa betöltötte a kocsit és a zenére doboltam a lábammal, egyszer csak észrevettem, ahogy Mike éppen Bellát vonszolja át az iskolaudvaron, majd egy patkánál megállnak és a lány összekuporodva leül, arca fal fehér.
- Bella! - kiáltottam el magam, amint kipattantam a kocsiból.
- Mi baja? Megsebesült? - egy utolsó levegőt beszívtam, hogy ne érezzem meg Bella vérét. Ahogy egyre közelebb értem észrevettem, hogy szemeit összeszorítja.
Hála az égnek, akkor legalább magánál van.
Mike feszengett.
- Azt hiszem, elájult. Nem tudom, mi történhetett, hiszen még meg se szúrta az ujját. - kiengedtem az eddig bennem feszülő levegőt.
- Bella! - közel hajoltam hozzá - Hallasz engem?
- Nem! - nyöszörögte - Tűnj innen! - erre muszáj volt elnevetnem magam.
- A gyengélkedőbe kell kísérnem - mondta Mike védekező hangon -, de nem akart továbbjönni.
- Majd én odaviszem. - jelentettem ki - Te visszamehetsz az osztályba.
- Nem! - tiltakozott Mike, de nem tudott érdekelni - Énrám bízták!
Ügyet se vetve rá, felkaptam Bellát a járdaszegélyről. Meglepetten felpattant a szeme.
- Tegyél le! - még javában tiltakozott, amikor elindultam vele a gyengélkedő felé.
- Hé! - kiabált utánunk Mike. Máris vagy tíz lépéssel lemaradt mögöttünk. Mit sem várva tovább mentem.
- Rémesen nézel ki! - közöltem vigyorogva. Hazugság, mert még így sápadtan, pár tincs az izzadtságtól homlokához tapadva is gyönyörű volt, azokkal a kedves barna szemeivel.
- Azonnal tegyél le! - nyafogta. Eltartottam magamtól, nem akartam, hogy hideg érintésem kellemetlen legyen számára.
- Szóval elájulsz, ha vért látsz? Nem felelt.
Szorosra zárt szemmel és szájjal látszólag nagyon küzdött a hányinger ellen.
- És még csak nem is a saját véred volt az! - folytattam kuncogva
Félkézzel kinyitottam az ajtót egy másodperc töredéke alatt és beértünk az épületbe.
- Te jó ég! - szisszent fel egy női hang.
- Elájult a biológiaórán! - magyaráztam.
Kinyitotta a szemét. Öles léptekkel vágtam át a tanulmányi irodán a gyengélkedő felé. Ms. Cope, a vörös hajú titkárnő loholt előttem, hogy kinyissa nekem az ajtót. A nagymama korú ápolónő döbbenten nézett föl a könyvéből, amikor nagy lendülettel beléptem Bellával a karjaimban a helyiségbe, majd gyöngéden lefektettem őt a zizegő papírral leterített műbőr vizsgálóasztalra. Aztán félreálltam a fal mellé.
- Csak elájult - nyugtattam meg a riadt ápolónőt. - Vércsoport meghatározást végeztek
biológiaórán.
Az ápolónő bölcsen bólogatott.
− Igen, olyankor mindig itt kötnek ki egypáran! - elfojtottam egy mosolyt.
- Csak feküdj nyugodtan egy percig, drágám, mindjárt elmúlik!
- Tudom - sóhajtott. Máris egy kicsivel jobban nézett ki.
- Gyakran előfordul ez veled? - kérdezte az ápolónő.
- Néha - ismerte be. Nevetésemet egy köhintésbe rejtettem, mire Bella sértett pillantást vetett felém.
- Nyugodtan visszamehet az osztályba, kisasszony. - mondta nekem az ápolónő.
- Bellával kell maradnom! - közöltem, olyan határozott magabiztossággal, hogy a
nővér inkább sértetten összepréselte az ajkát, de nem vitatkozott velem.
- Megyek, kerítek egy kis jeget a homlokodra - fordult a lány felé, azzal kisietett a szobából.
- Tévedhetetlenül igazad volt. - nyöszörögte csukott szemmel.
- Általában igazam szokott lenni... de most éppen miben is? - vigyorogtam.
- Az iskolakerülés jót tesz az egészségnek! - lehelte, és közben igyekezett egyenletesen lélegezni.
-  Az előbb alaposan megijesztettél. - vallottam be - Azt hittem, Mike Newton a holttestedet vonszolja, hogy elássa az erdőben.
- Ha-ha. - Szeme még mindig csukva.
- Őszintén szólva, láttam már hullát, amelyik jobb színben volt, mint te. - ami tényleg igaz volt - Már aggódtam, hogy nekem kell majd megbosszulnom a halálodat!
- Szegény Mike! Milyen dühös lehet...
- Utál engem, mint a bűnt! - közöltem.
- Ezt nem tudhatod! - ellenkezett.
- Láttam az arcán... nem volt nehéz leolvasni róla.
- De hogyan vettél észre? Azt hittem, éppen lógsz az iskolából! - értetlenkedett.
- Az autómban ültem, és egy CD-t hallgattam. - mondtam őszintén és arcán meglepettség suhant át.
Aztán nyílt az ajtó, a nővér igyekezett befelé, jeges borogatással a kezében.
- Tessék, drágám! - tüsténkedett, és a homlokára tette a borogatást. - Máris jobban nézel ki - tette hozzá.
- Azt hiszem, már jól vagyok. - Felült, de még látszott rajta, hogy teljesen még nem jött rendbe.
Láttam az ápolónő arcán, mindjárt rá szól, hogy feküdjön vissza, de ekkor kinyílt az ajtó,
és Ms. Cope dugta be a fejét.
- Van egy újabb páciensünk! - szólt be.
Bella leszökkent a priccsről, hogy szabaddá tegye a következő gyengélkedő számára.
- Tessék! Nekem már nincs rá szükségem! - mondta, és odanyújtotta a borogatást az
ápolónőnek.
A következő pillanatban Mike botorkált be az ajtón a halálsápadt Lee Stephenset
támogatva, aki szintén velük járt biológiára. Bellával a falhoz lapultunk és abban a pillanatban, hogy elmentek mellettünk, megéreztem a vér szagát.
- Jaj, ne! - mormoltam − Eredj ki az irodába, Bella!
Meghökkenve nézett rám.
- Bízzál bennem, nyomás kifelé!
Elkapta az ajtót, mielőtt becsukódott volna, és kislisszolt én pedig szorosan mögöttem.
- Nahát, te hallgattál rám! - mondtam lenyűgözve.
- Igen, mert megéreztem a vér szagát. - mondta fintorogva.
- Senki nem érzi a vér szagát! - tromfoltam le. Vagy legalabbis az emberek nem. Egyáltalán ember Bella? - gondolkodtam el magamban, de persze az volt, hisz dobogott a szíve, de mégis máshogy viselkedett, mint a többi ember.
- De én igen. És rosszul leszek tőle. Olyan szaga van, mint a rozsdának... meg a sónak. - ez igazán pontos leírás volt, amit még jobban furcsáltam.
- Most mi van? - kérdezte.
- Semmi.
Ekkor Mike is kilépett utánunk az ajtón. A pillantása ide-oda járt köztem és Bella között. Ahogy rám nézett, az a napnál világosabban elárulta: semmi tévedés, tényleg utál. Aztán savanyú képpel a lány felé fordult.
- Már sokkal jobban nézel ki!
- Azért nehogy kivedd a kezed a zsebedből! - figyelmeztette újra.
- Már nem vérzik - morogta. -  Visszajössz az órára?
- Viccelsz? Azonnal fordulhatnék is vissza!
- Aha, ja, tényleg... Szóval akkor jössz a hétvégén? A tengerpartra? - újabb dühös pillantást vetett rám, de én csak ott álltam, mint egy szobor, a pultnak támaszkodva és a semmibe bámultam.
- Persze, mondtam már, hogy szívesen - felelte barátságosan, és én már 100 féle képpen elképzeltem, hogy vágom a falhoz a fiút, annyira idegesített.
- Akkor az apám boltjánál találkozunk, tízkor! - egész viselkedéséből sütött, hogy rám nem vonatkozik a meghívás.
- Ott leszek! - ígérte.
- Akkor tesin találkozunk! - intett, és tétovázva elindult az ajtó felé.
- Viszlát! - felelte. Még egyszer rá nézett, kerek arcára kiült a csalódás, aztán elkullogott.
- Úristen! Tornaórám lesz! - jajdult fel Bella.
- Ezt bízd csak rám! - kacsintottam rá.

______________________
Hejhó!
Még az első részben említettem, hogy ehhez a sorozathoz készítettem egy lejátszási listát, amit most újra promóznék :D
Spotify-on megtalálod tévedhetetlen címmel, a könyv borítója a képe a listának!
Remélem ez a rész is tetszett, ha igen, tudod mi a dolgod! :D

További jó olvasást! :)