Alice, amióta vámpír életet éli tudja, hogy mi fog bekövetkezni a jövőben. Azt viszont még ő maga sem tudja, hogy létezik a földön egyetlen egy ember, akinek döntései alapján nincsenek látomásai a jövőt illetően. Az az egy ember, pedig nem más, mint...
- Akkor meg kéne beszélnünk, mikor írjuk meg a beadandót. - mondtam, ahogy ballagtunk a folyosón Bellával. - Először is, el kéne olvasnunk a könyvet nem? - szólalt meg, mikor odaértünk a szekrényéhez. A többi diák kérdően nézett ránk. - Alice - fordult felém Bella a szekrényétől, de engem már el is kapott a jövő. Kívülről láttam mindent. Olyan nehéz volt kivenni a képet. Egy számomra ismeretlen szobában ülök egy ágyon és egy elmosódott alakhoz hajolok. Észvesztően közel. Sötét minden, csak egy asztali lámpa fénye világítja be a szobát. - Úristen Alice, jól vagy? - fogott meg a könyököm álltal, amikor elkezdtem összerogyni. Kezének meleg érintése elbódított. Meglepett, ugyanakkor nyugtalan arckifejezés ült az arcán. Elhúztam a karom, majd megráztam a fejem és kiegyenesedtem. - Persze! Semmi gond, néha szédelgek egy kicsit, de tényleg rendben vagyok! - daloltam, de a fejem még mindig kavargott - Majd később megbeszéljük a részleteket jó? - csókot nyomtam arcára gondolkodás nélkül, mint ahogy testvéreimnek szoktam. Kitágult szemekkel meredtem rá. Ő a tettemtől megrándult és lefagyott. Baszki, baszki, miért csináltam ezt? Mostmár mindegy... - Öhm, akkor én megyek is! - vetettem oda és gyorsított léptekkel elindultam valamerre. Nem érdekelt merre, csak hagy mennjek messzebb tőle. Éreztem a tekintetét a hátamon. Teljesen bepánikoltam. Nem vagyok hozzászokva, hogy emberekkel kommunikáljak. A többiek mindig annyira távol tartottak tőlük, emberi életemre pedig nem emlékszem. Hogy kéne tudnom mégis hogyan viselkedjek vele?
A következő órákban rajta gondolkodtam. Vajon mennyit vett észre vámpír mivoltomból? Szorongva fészkelődtem a helyemben. Biztosan észrevette mennyire hideg a bőröm. Plusz amúgy is furán viselkedtem. Hihetlen, egy dolgom van hogy ne fedjem fel kilétünket és még ez sem megy. - morogtam magamban. Mindeközben volt még egy látomásom arról, hogy Mike Newton felkér egy elmosódott alakot a tavaszi bálra. Ezután úgy vigyorog, mint a tejbe tök. Persze mostanra már rájöttem, hogy ezek mind Bellához kapcsolódnak, hiszen csak neki nem látom a jövőjét. Amúgy is mit képzel ez a Mike gyerek? Szánalmas, ahogyan Jessica érzelmeivel játszadozik, közben meg Bellát akarja. Bellát nem érdemli meg. - elméláztam - Mivan? Mit érdekel engem? És mi az, hogy nem érdemli meg? Oké, nem a legjobb ember ez a fiú, de mi közöm van ehhez egyáltalán. Dúltak az érzelmek bennem és egyre nyugtalanabb lettem.
Ebédnél Belláék asztalát figyeltem, hátha mond rólam valamit a többieknek. Meg kell védenem a családom, nem hagyhatom, hogy új pletykák terjedjenek rólunk, így is van elég. - Úristen, Bella amúgy láttam, hogy Alicel kerültél egy párba. - susogta Jessica, Bella pedig felém pillantott, mire elkaptam a fejem - Nem nagyon fura az a csaj? - kérdezte. - Alice nagyon kedves. - felelte diplomatikusan, de egy kicsit elpirult, ezt az asztalunktól is láttam, amikor visszafordultam, hogy újra őt figyeljem. - Kit bámulsz ennyire? - kérdezte Rosalie a hátam mögül. Egy kicsit túl gyorsan fordultam vissza hozzá - Hó, Alice, nyugalom. Fogd vissza magad. - pillantott rám zavarodottan. - Khm - zavarba jöttem - Senkit, csak gondolkodom. - visszafordítottam a figyelmem Bella felé. - Hát oké. - ezzel annyiba hagyta, hála az égnek. - Nem tudom, hogy bírsz a közelében lenni. Kicsit nyugtalanító a közelsége, nem? - kérdezte kíváncsian Jessica - Persze, mindannyian nagyon jól néznek ki, főleg Edward. Kár, hogy elment egy másik iskolába. - elrévedt a távolba. - Nekem nem nyugtalanítóak. - motyogta, már inkább csak magának Bella - Bár én is zavarba jövök tőle. Zavarba jön tőlem? - Alicetől? - fordította a fejét Bella felé Jessica - Dehát miért? - vonta össze a szemöldökét. Nagyon erősen gondolkozott. - Nem tudom. - pirosodott el újra a lány, nekem pedig elkezdett égni a torkom - Angela, megyünk spanyolra együtt? - terelte el a témát. - Persze. - mosolygott rá a lány, de a tekintetében volt egy furcsa csillogás, mintha tudna valamit. Ezekután összeszedték a cuccukat és elmentek. Jessica és Mike ott maradtak még az asztalnál egy kicsit. - Figyu, neked nem fura egy kicsit Bella? Miért jön zavarba egy lánytól? Mármint érted, hogy hogy értem, nem? - kérdezte Jessica. - Jézusom Jess, miken gondolkozol? - rótta meg Mike. - Jól van na, semmin. - nézett félre. Jessica mit rakott össze, amit én nem? Nem értem. De a lényeg az volt, hogy a lány, mármint Bella semmit se mondott rólunk.
A hazafele vezető úton csak úgy szakadt az eső. Otthon Esme egy teával várt engem. Persze nem volt szüksége a testemnek se inni- vagy ennivalóra, de én szerettem a tea melegét érezni a mellkasomban. A többiek emiatt teljesen őrültnek néztek. Esme ugyan nem, de akkor is éreztem, hogy nem érti miért csinálom ezt. De attól még kedélyesen megcsinálta nekem éreztem, hogy jól esik neki, hogy valamilyen emberibb formában is gondoskodhat rólam. - Tessék, drágám. - mosolygott rám melegen, amitől minden szorongásom elszállt. Elvettem a kezéből a bögrét és letettem a pultra, majd megöleltem őt. - Úgy szeretlek, ugye tudod? - kérdeztem tőle kissé elkeseredetten. Mintha inkább én akarnám tudni, ő szeret-e vajon még engem. - Hát persze, én is téged kincsem. - elhajolt és elsöpört a homlokomból egy kósza tincset - Mi a baj? - nézett rám bíztatóan, azt szerette volna, hogy mondjam el mi nyomja a szívem. - Semmi, talán csak annyi, hogy nincs itt Edward. - hazudtam kelletlen. Részben igaz is volt. Ő értett meg engem a legjobban a családban a képességeink hasonlóságából fakadóan. - Tudom, hogy nehéz kicsim, de most a bátyád boldog. - mosolygott szomorúan - Ezálltal nekünk is boldogságot okoz. - Én boldog is vagyok, hogy talált magának egy társat, de... - elhalt a mondatom vége. Nem tudtam mit mondhatnék. - Esetleg - elgondolkodott egy pillanatra - féltékeny vagy rá? - kérdezte teljesen őszintén. - Mi? Dehogy. - ez elgondolkodtatott engem is. Netán féltékeny lennék? Végül is már csak én vagyok egyedül a családunkban. - Tudod, Alice, bárkit választasz magadnak, bármikor, mi apáddal mindig el fogjuk fogadni a döntésedet. Szóval ne aggódj! Szeretlek. - csókot hintett a homlokomra, majd elsietett. Ez mégis mit jelentsen?
_________________________
Hellóka! :D Ma nagyon uncsi napom van a munkában, szóval ennek örömére ma is több részt írtam! :)
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
