Alice, amióta vámpír életet éli tudja, hogy mi fog bekövetkezni a jövőben. Azt viszont még ő maga sem tudja, hogy létezik a földön egyetlen egy ember, akinek döntései alapján nincsenek látomásai a jövőt illetően. Az az egy ember, pedig nem más, mint...
Edwardon látszott, hogy fusztráltan sétál a következő órájára. Kezdtem egyre jobban aggódni miatta. Nekem is volt még egy órám, szóval elkezdtem arrafele sétálni. Az emberek elvétve még mindig furcsa pillantásokkal üdvözöltek, de a mai nap úgy tűnt sokkal jobban el vannak foglalva az új lánnyal, Bellával. Sőt, annyit beszéltek róla, hogy már kezdte az én érdeklődésemet is felkelteni. Főleg, hogy a bátyám nem tudott a gondalataiban olvasni.
Mr. Mason irodalom óráján belültem a leghátsó padsorba, tőlem szokatlanul. Ki akartam próbálni valamit. Elképzeltem Bella arcát, ahogy épp engem nézett. Csak erre fókuszáltam, amennyire csak tudtam, de úgy tűnt semmit se értek próbálkozásaim. Akárhogy erőlködtem, csak színes homályt láttam elmémben. Hát ez nagyon furcsa. Miért nem látom a jövőjét? Mi történik? - ALICE! - kiabált a fejemben egy hang. Ekkor beugrott. Edward éj sötét szemekkel ül, figyel egy elmosódott alakot és azon gondolkodik, hogyan csalogassa ki őt a teremből. Éreztem, hogy ez a közeljövő. Ne! - csak erre tudtam gondolni. Erős vagy Edward. Én hiszem, hogy elég erős vagy, hogy semmit se tegyél. Sőt, nem hiszem, tudom, hogy megvan benned minden, ahhoz, hogy ne bántsd őt. Ne veszítsünk el egy ártatlan emberi életet! - sugároztam gondolataimat felé. Nem is értem mi ütött belé. Carlisle után, ő tudta visszafogni magát a legjobban közülünk.
Mindannyian otthon tartottunk megbeszélést iskola után. Esme arcáról lerítt, hogy aggódik a fiáért. Carlisle erősen agyalt. Edward pedig egyértelműen szégyellte magát. - Nem tudom mi történt. Egyszerűen úgy éreztem, muszáj megölnöm. Mi ez? Kezdek megőrülni? - kérdezte elkeseredetten. - Nem fiam biztos, hogy van erre logikus magyarázat. És van is egy ötletem mi lehet ez. - fogta meg a vállát Edwardnak. - Emmett, emlékszel amikor az egyik utunkon északra egy sikátorban elkaptál egy embert? - pillantott rá aranyszín szemével. Emmett felemelte a fejét. - Hát persze! Annál jobbat azóta sem ízleltem. De akkor még nagyon fiatal voltam ebben az életben. Szóval mire gondolsz? - nézett kérdően. - Amikor még a Volturi tagja voltam, mondtak valamit, ami leírja ezt az állatian ösztönös viselkedést. La tua Cantante. - elgondolkozott egy pillanatra - Azt hiszem ez azt írja le, amikor valakinek a vére énekel neked. Azt, hogy ellenállhatatlan illata van egy ember vérének. Ha jól tudom, ez nagyon ritkán történik meg. - gondolkodva ráncolta a homlokát. - És most mit tegyek? - levetette magát a kanapéra és a kezébe temette arcát - Alice, látsz valamit? - motyogta tenyerébe teljesen letörten Edward. - Hogy őszinte legyek, ma elég sok látomásom volt, de elrejtettem őket előled, mert nem akartam, hogy aggódj. - ismertem be bűneimet leszegett fejjel - De a lány jövőjébe konkrétan nem tudok belelátni. Csak téged láttalak. - ekkor a látomásokra gondoltam, megmutatva miről beszéltem eddig. A homályt is megmutattam, ami a lányt fedi. - Ez nem lehet. Hogy foghat ki mindannyiunkon? Mi olyan különleges ebben az istenverte ember lányban? - emelte fel a hangját Rosalie. - Nyugodjunk le szépen egy kicsit. Nincsen se- - Elmegyek. - szakított félbe Edward. - Hogy mivan? - vonta össze a szemöldökét Carlisle. - Nem fogom veszélybe sodorni mindannyiunk életét azzal, hogy ennyire vonzz magához, én meg megpróbálom visszafogni magam. - felnézett mindannyiunkra, majd Esménél állt meg a tekintete - amúgy is 1-2 hónapja levelezek Tanyával. - vallotta be. Ja, hogy az azt jelentette... gondolkodtam el. Amikor a Denali nővérekkel láttam, az nem azt jelentette, hogy mindannyian megyünk. - Igen, azt. - szólalt meg. - Edward, én csak azt szeretném, hogy boldog legyél. - indult el testvérem felé Esme, majd szorosan magához vonta - Csak bár ne kéne ilyen messze menned érte. - Mi vámpírok nem tudunk sírni, de biztos voltam benne, hogy zokogna, ha tehetné. - Tanya, komolyan? - vonogatta szemöldökét cinkosan Edwardra Emmett. - Jajj, állj már le! - bökte oldalba Rose. - Természetesen haza fogok látogatni. Mindennél jobban szeretlek titeket. Remélem a boldogságom, nem áll ennek útjában. - bújt szorosabban anyánk ölelésébe, majd elindult hozzám. - Te úgy is látni fogod, mikor jövök. - vigyorgott rám. - Fiam, úgy örülök, hogy találtál magadnak egy párt! - mosolyodott el Carlisle. De látszódott a szomorúság a szemében. Hiszen Edward volt az első, akit átváltoztatott, ettől valamelyest különlegesebb kapcsolat alakult ki köztük. Edward maga vonta oda apánkat. Én csak mosolyogva figyeltem őket. Edward még mormolt valamit a szorításban. - Alice - és akkor megjelent, ahogy bátyám Tanya oldalán sétál a fehér hóban. Mi pedig, az egész család, mellettük megyünk, én egy elmosódott alakkal kéz a kézben. - Huh? - emelte fel a fejét Edward - Ez mi volt? - nézett kérdezően felém. - Fogalmam sincs. - ráncoltam a homlokom. - Miről van szó? - fordította felénk Emmett a tekintetét. - Semmiről. - zárta le Edward.
Még este adott egy zongorakoncertet Esme kedvéért, aztán összepakolta a cuccait. - Szeretlek titeket, az életemnél is jobban. - majd odafutott mindenkihez és egy utolsó csókot nyomott arcukra. Nálam megállt egy pillanatra. - Nem tudom, mit jelent a látomásod, de azt mindketten tudjuk, hogy nem következhet be. - nagyon komoly tekintete belémfúrodott. - Tudom. - hadartam, majd minden erőmmel magamhoz húztam. Amikor átváltoztatottan felébredtem és látomásom volt rólad, a családunkról, már akkor tudtam mennyire szeretni foglak. Most pedig azt kell, hogy mondjam, az semmi nem volt, ahhoz képest, amit most érzek testvérem. Mindenemet odaadnám érted. Nagyon sokat jelentesz nekem. Mindig is a bátyám voltál és mindig is az leszel. Vigyázz magadra és ne marcangold önmagad! Tudom, hogy hajlamos vagy rá. Légy boldog. Ég veled! - az utolsó gondolatnál minden erőmmel megszorítottam, majd beszállt az autóba, intett egy utolsót és elhajtott. - Fura lesz, hogy már nem lesz senki, aki a gondolatainkra fog válaszolni folyamatosan. - szólalt meg Emett egy pici melankóliával a hangjában. Rosalie megszorította a kezét. Carlisle gondolkodóan a távolba révedt a garázsból. Esme a semmibe meredt. Na szép. Remélem gyorsan összeszedjük magunkat a padlóról.
__________________________
Halihó! :) Most az elején úgy gondoltam több részt is megírok, hogy legyen mit olvasni.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
