Alice, amióta vámpír életet éli tudja, hogy mi fog bekövetkezni a jövőben. Azt viszont még ő maga sem tudja, hogy létezik a földön egyetlen egy ember, akinek döntései alapján nincsenek látomásai a jövőt illetően. Az az egy ember, pedig nem más, mint...
Ahogy azon törtem az agyam, hogy-hogy nem következett be a látomásom, elindultunk a busz felé testvéreimmel, ugyanis biológia órai kirándulást tartottak ma. - Mindenkinek a szülői engedélyét, kérem ide! - kiabálta Mr. Banner és felemelte a karját az égbe.
Az üvegházban a folyosón két emberrel előttem Bella sétált, nézte a növényeket és úgy tűnt, hogy valamin nagyon töri a fejét. Teljesen felhagytam magam kordában tartásával és előretörtem, hogy mellette sétalhassak, de olyan halk voltam, hogy megijesztettem és majdnem elbotlott. - Hát ezt meg, hogy csináltad? − bosszankodott, ahogy visszanyerte egyensúlyát. - Mit? - kérdeztem vissza derűsen. Olyan jó volt újra, hogy hozzám beszél, rám figyel. Az eddig minden nap csak rosszabbodó vágy, hogy hallhassam a hangját, most végre beteljesült. - Hogy csak így előbukkantál a semmiből! - felháborodott hangján kuncognom kellett. - Bella, nem én tehetek róla, hogy nem veszed észre, ami az orrod előtt van! - Féltem, hogy meghallja, hogy mint a bársony, úgy öleli körbe hangom a nevét, amikor kimondom azt, ezért próbáltam játékosra venni a dolgot. Mérgesen nézett rám. Ettől függetlenül szemei úgy vizslatták az arcom, mintha a világ legérdekesebb szobrát figyelnék. - Eddig azt hittem, az a stratégiád, hogy úgy teszel, mintha nem is léteznék, nem pedig az, hogy halálra idegesítesz! - háborodott fel. - Nem teszek úgy, mintha nem léteznél. - jelentettem ki, pedig tudtam, hogy jogosan mondja. Bárcsak megértenéd, bárcsak elmondhatnám. - Te....! - Az tetőre emelte tekintetét. Úgy nézett ki, mint aki tényleg nagyon begurult. Azt hittem, menten agyonüt, de ezen csak még jobban mulattam, annyira szórakozott kedvemben voltam. - Szóval akkor tényleg azon vagy, hogy halálra bosszants! Ha már Tyler teherautója nem végzett velem! - ott akart hagyni ezzel a mondattal, úgy elkezdett előre menetelni, de én csak követtem. Ajka keskeny vonallá préselődött. - Te tisztára bolond vagy! − mondtam halkan és hidegen, de rájöttem, hogy ezen újra megsértődhet - Sajnálom, tényleg goromba voltam! - javítottam ki magam, de még mindig úgy tett, mintha meg se hallotta volna. - Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem volt igazam - folytattam -, de azért mégis sajnálom, hogy gorombáskodtam. - Miért nem hagysz békén? - morogta. - Kérdezni akartam tőled valamit, de te másra terelted a szót. - A markomba nevettem. Egyszerűen volt valami, annyira édes a zsörtölődésében. - Talán többszörös személyiség szindrómában szenvedsz? - kérdezte szigorúan. - Már megint kezded?! - végre megadta magát és újra rám figyelt. - Jó, rendben. Mit akartál kérdezni? - Arra gondoltam, hogy a jövő szombaton... tudod, aznap, amikor az iskolabál van... - Ez most valami vicc? - szakított félbe, és szembefordult velem. Már kint a busz felé vette az irányt, de most megáltunk. Az arca csurom víz lett, ahogy felnéztett rám az esőben. Persze, hogy megint esett. Itt mindig esik. Ami láthatólag eléggé zavarta. - Megengednéd, hogy befejezzem? - annyira édes illata volt az esőben és nem az éshég beszélt belőlem. Beharaptam az ajkam és összekulcsoltam a kezem, nehogy valami ostobaságot műveljek. - Hallottam, amikor azt mondtad, hogy aznap Seattle-be mész. Arra gondoltam, talán örülnél egy fuvarnak. - hát ez váratlanul érte, teljesen lefagyott. - Micsoda? - zavart arckifejezésén majdnem újra elnevettem magam, de visszafogtam magam. - Nem akarod, hogy bevigyenek kocsival Seattle-be? - De kicsoda? - kérdezte értetlenül. - Hát én, természetesen! - Lassan, artikuláltan ejtettem ki minden egyes szótagot, hogy megértse végre, amit mondok. - De miért? - kérdezte még mindig döbbenten. - Hát mert én magam is úgy terveztem, hogy bemegyek Seattle-be valamikor, és őszintén szólva nem vagyok biztos benne, hogy a furgonod kibír ekkora utat. - A kocsimnak semmi baja, köszönöm szépen! - tovább indult már megint, de annyira meglepődött, hogy még a mérgelődésről is megfeledkezett. - De eljutsz-e vele egy tankkal Seattle-ig? - Hozzá igazítottam a lépteim. - Nem hinném, hogy ez rád tartozna! - csattant fel újra. - Közérdek, hogy ne pazaroljuk fölöslegesen a véges mennyiségben rendelkezésre álló energiaforrásokat... - Komolyan, Alice! - beleborzongtam, ahogy kimondta a nevem - Nem tudlak követni. Eddig azt hittem, nem akarsz velem barátkozni. - Jobb lenne, ha nem barátkoznánk, de attól még szeretnék! - Ó, kösz, most már minden teljesen világos! - gúnyolódott. Már megint megállt. Most azonban már a busz előtt álldogáltunk. Felnéznett az arcomba. - Sokkal... okosabban tennéd, ha nem barátkoznál velem! De már belefáradtam, hogy megpróbáljam magamat távol tartani tőled, Bella! - tekintetem az övébe temettem. Ragyogott a szeme, ahogy ezt az utolsó mondatot kimondtam, még hirtelen azt is elfelejtette, hogyan kell levegőt venni, mert szótlanul, transzba esve állt előttem. - Eljössz velem Seattle-be? - kérdeztem, még mindig azon a fojtott hangon. Némán bólintott. Igent mondott. Nekem. Alig fértem a bőrömbe. Mosolyogni akartam volna, de komoly maradtam. Azt akarjam, tudja, tényleg kockázatot vállal, ha velem tölti az idejét. - Tényleg jobban járnál, ha nagy ívben elkerülnél! - figyelmeztettem, azzal pedig vigyorogva felszáltam arra a buszra, amelyikkel mi jöttünk.
A buszon hazafele több látomás is megrohamozta elmémet. Hétvégén Emmettel vadászni kell mennünk, mert sütni fog a nap, legalábbis a vízió és amúgy is a legkevésbé kéne szomjasnak lennem a jövőhéten, amikor Bellával találkozom. Bella velem szeretné tölteni a szabadidejét. - ettől a gondolattól teljesen felvillanyozódtam. Aztán az is beugrott, hogy Tyler is megkérdezi Bellát a bálról, amire nagyon kíváncsi voltam, mert a képben a fiú ujjongott. A következő dolog pedig az volt, ahogyan Bella éppen megszúrja az ujját biológia órán holnap, ígyhát belevéstem a fejembe, hogy holnap a biológia termet minnél nagyobb ívben próbáljam meg elkerülni.
Az iskolához visszaérve, tervet szőttem a fejembe. Látni akartam, Bella reakcióját, így úgy döntöttem, korábban megadom Tylernek a lehetőséget, ahhoz, hogy megkérdezhesse őt. A lány a kocsijához sétálva bekászálódott az ülésre és fülsiketítő zajjal felpörgette a motort, és kihátrált a parkoló autók közti üres sávba. Én gyorsan a kocsiba ültem két hellyel feljebb, de még így is simán kicsusszantam elé, elzárva az utját. Szép nyugodtan megálltam, hogy bevárjam a testvéreim: azok négyen a parkoló felé tartottak, bár még csak a menzánál jártak. Belenéztem a visszapillantó tükörbe és ahogy bosszús arcát megláttam, muszáj volt nevetnem. Már egy egész autósor várakozott mögöttünk. Közvetlenül Bella mögött Tyler Crowley integetett frissen vásárolt, használt Sentrájából. Nézelődött a lány körbe-körbe, csak az én kocsimra nem pillantott. Kopogtak az utasülés felőli ablakán. Odanéztem: Tyler volt az. Sikerült a tervemet megvalósítani. Vigyorogva, diadalittasan figyeltem a további eseményeket. Bella teljesen összezavarodva újra belenézett a visszapillantó tükrébe. A fiú autójának most is járt a motorja, az ajtaja tárva-nyitva. Áthajolt, hogy letekerje az ablakot. Csakhogy beragadt. Félig lekínlódta, aztán föladta. - Sajnálom, Tyler, én sem tudok továbbmenni Cullen miatt! - bosszankodott, végtére is nem miatta állt a sor. - Látom... csak kérdeznék valamit, ha már úgyis beragadtunk - vigyorgott. - Nem akarsz meghívni a tavaszi bálra? - kérdezte. - Nem leszek aznap a városban, Tyler! - Azt hiszem, kissé ideges volt, de gyorsan rendbeszedte magát. - Aha, Mike is azt mondta - ismerte be. - Akkor meg mi a csudának... - vállat vont. - Azt reméltem, csak őt akartad lerázni ezzel a szöveggel... Oké, hát akkor mégiscsak tudta, mit csinál... - Sajnálom, Tyler - megpróbálta leplezni az ingerültségét. − Aznap tényleg nem leszek Forksban. - Semmi baj! Akkor még mindig ott van az év végi bál... Mielőtt még felelhetett volna Bella, a fiú visszaballagott az autójához. Roselie és Emmet pont ekkor értek oda az autóhoz. Beszálltak, Bella pedig pont észrevette, ahogy őt figyelem a visszapillantó tükörben. Én bosszús arcán nem bírtam nem nevetni, amit valószínüleg észre is vett. - Alice, mi az isten van veled, menjünk már! - sziszegte Rose. Bella felpörgette a kocsija motorját. Kihajtottam a parkolóból és vidáman, nevetve vezettem hazáig, amit testvéreim egyáltalán nem értettek, de nem érdekelt mit gondolhatnak.
_____________________ Helló! Újabb rész a láthatáron, remélem tetszett, ha igen, dobj egy csillagot! :D
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
