Fehér virág áldása (HOB, Hualian ff)

Huszonnegyedik fejezet: San Lang, betörök a személyes teredbe

Xie Lianen lógtak Hua Cheng ruhái. Hua Cheng minden tőle telhetőt megtett, hogy méretben és ízlésben a legközelebb legyen Xie Lianhez, de Hua Cheng nagyra nőtt, és az ízlésük eltérő. Ennek dacára azért csak sikerült előkotornia a szekrény mélyéről egy rövid ujjú fehér pólót és egy szürke melegítőnadrágot.

Xie Liannek jólesett fürödni, lemosnia magáról az aznap történtek porát, és új ruhát ölteni. Haja szabadon lógott. Egyik kósza tincse előre keveredett, Xie Lian könnyed mozdulattal suhintotta hátra. 

Banyuének először volt saját szobája. Aggódott Xie Lian, hogy először nem megy könnyen Banyuének az egyedüllét, de mikor belépett a szobájába, hogy betakargassa és jó éjszakát kívánjon neki, Banyue már engedelmesen feküdt az ágyban.

A szobában már csak az ágy melletti állólámpa égett szelíd fénnyel borítva a teret. Banyuének is Hua Cheng adott ruhát – Banyue kérésére egy fekete pólót. Szakasztott olyat, mint amiben otthon aludt. 

Banyue kifelé fordult. Xie Lian leült az ágy szélére, majd eligazgatta a kislányon az élénk paplanhuzatot kapott takarót.

– Nem tudok mit felvenni holnap az iskolába – szólalt meg Banyue hirtelen.

– Nem is kell – simogatta Banyue fejét Xie Lian. Igyekezett hihető mosolyt tartani magán. Többek között valahonnan új ruhadarabokat kellett neki szereznie, és füzeteket, amibe a történeteit írhatja, és még sok mást. – Holnap nem mész. Kihagysz egy napot.

– Az jó... – bólintott aprót Banyue. – Otthon maradt a holnapi házi feladatom.

Xie Lian mosolya megremegett. Megköszörülte a torkát.

– ...Biztos elnézi neked a tanítónéni.

Banyue átfordult a másik oldalára, ezzel lelökve magáról Xie Lian simogató kezét.

– Nézze is – mondta a fal felé Banyue megmakacsolva magát. – Nem fogom újra megcsinálni.

Xie Liannek nagy levegőt kellett vennie. Kezei ökölbe szorultak.

– Szeretnéd, ha ma éjjel együtt aludnánk? Nem fogsz félni egyedül?

Banyue válasza azonnali volt:

– Nem kell. Jó éjt.

– ..... – Xie Lian hosszú idő óta először nem tudta, mit kéne tennie a lányával. Mintha megint a karjaiba fogná azt az apró, ráncos, csúnyácska csöppséget, és pillanatra összedől benne a világ, hogy mit kéne vele csinálnia, ami jó is lesz neki. – Szeretnél még valamit, Banyue? Vizet? Vagy gyümölcslevet?

Banyue fogmosás után nem ihatott gyümölcslevet, így ez ritka lehetőségnek számított.

– Nem, köszönöm. Jó éjt.

– Rendben... Jó éjt, Banyue.

Xie Lian lekapcsolta a villanyt. Tehetetlenül hagyta el a szobát, és visszament Hua Chenghez. Hua Cheng már az ágyban feküdt, bal oldalt. Éjjelre kényelmesebb, könnyebb anyagú szemkötő fedte. Fekete pólót és vörös nadrágban volt, számára megszokott viselet, amit Xie Lian is látott már rajta néhányszor, amikor alvásából zavarta fel a férfit. A hálószobát az ágy melletti éjjeliszekrényeken lévő kislámpák világították sárgásan. Hangulatos világítás a szobához.

Hua Cheng felült az ajtónyitás hallatán. Egy pillantással leszűrte, hogy nem ment túl fényesen az altatás.

– Gege, elfelejtettem megkérdezni. Számít, melyik oldalon alszol?

Xie Lian megrázta a fejét. Becsukta az ajtót, aztán odament az ágyhoz, kibújt a papucsból és befeküdt az ágyba. Nyakig betakarta magát, fejét a puha párnába nyomta. Ha belefullad, nem ellenkezne.

– Segíthetek valahogy? – kérdezte Hua Cheng. Lágy hangjában kiugrott őszinte vágya, hogy valóban megtenne bármit, amit tud, ha azzal segíthet Xie Liannek.

Xie Lian elhagyta a párnát, már egyébként is lélegzethez kellett jutnia. Hátára fordult, a takarót derékig lehúzta. Szemei Hua Cheng alakját zárták keretbe.

– Segíteni? – Xie Lian ámult a kérdés hallatán. – San Lang, már így is többet tettél értem, mint bárki más. – Ülőhelyzetbe nyomta magát. – Most befogadtál minket. Korábban sokszor hoztál nekünk ételt, odaadtad a hajszárítódat, leszaladtál miattam, hogy esernyőt tarts, cipekedtél velem, nem kaptál ételmérgezést a főztömtől, megannyiszor masszíroztál, segítettél Banyuének a házi feladatában, vigyáztál Banyuére, amikor nekem dolgoznom kellett,  és... San Lang – kocsonyásodott Xie Lian hangja –, papírt szereztél a szakmámról, amit valójában el sem végeztem! – Még mindig alig tudta elhinni, hogy igaz.

– Semmivel sem tettem többet annál, mint gege megérdemel – állította Hua Cheng határozottan, némi elégedetlenséggel a hangjában, mintha mindez kevés lenne.

Xie Lian olyan hirtelen tört be Hua Cheng személyes terébe, hogy Xie Liannek csak akkor jutott eszébe, hogy nem illendő dolog két kezébe fogni az orcáját, mikor már megtette.

– Ne becsüld le magad! Sokkal többet tettél annál, amit megérdemlek. San Lang, te valóságos... valóságos áldása vagy az életemnek!

Ahogy azt nem bírja nézni, hogy Banyue maga alatt van, úgy Hua Chengnél azt képtelen elfogadni, mennyire alulértékeli önmagát és a tetteit. Hua Cheng létezése van akkora csoda, hogy úgy is lehetetlen lenne elégszer megköszönnie az égnek, ha élete végéig naponta szavalja hálaimába.

Hua Cheng szeme elkerekedett, ajkai résnyire nyíltak. Gyermeki ártatlansággal figyelte, csodálta Xie Liant, egészen áhítattal, akárcsak egy élő istent.

Xie Liant utolérte a felismerés, így hát lassan elengedte Hua Cheng arcát és visszahúzódott a térfelére. Tekintetét oldalra kapta, egész fején forróság rózsásodott.

– Szóval, kérlek... ne tégy úgy, mintha apróság lenne – motyogta Xie Lian. 

Hua Cheng bal keze akadozva emelkedett arca egyik oldalára, és a mutatóujja óvatosan érintette ott, ahol Xie Lian hozzáért. Ahogy visszaesett a keze az ölébe, leszegte tekintetét.

– Gege, te leszel a halálom...