– Banyue... kérlek, nyisd ki az ajtót – kérlelte Xie Lian immár ezredszer. Kötött felsőjében és szűkített szárú farmernadrágjában egészen különlegesen nézett ki. Lezser viselete önmagát is elkápráztatta a tükörben, rég látott magán ehhez hasonló finom ruhadarabokat.
Banyue már közel három órája zárkózott be, ezalatt Hua Cheng egyik embere, Yin Yu nemcsak több zacskó új ruhát hozott, be is vásárolt – utólag kapott feladatként.
Már dél is elmúlt, Hua Cheng pedig ígéretéhez híven ebédet csinált Banyuének. Az üzlet úgy szólt, hogy Hua Cheng Banyuének csinál ételt, Xie Lian pedig Hua Chengnek, amiből végül némi utógondozással az lett, hogy együtt csinálnak maguknak. Előtte azonban Xie Lian beszélni akart Banyuéval, és látni, hogy eszik.
Xie Lian a két ujjával masszírozni kezdte az orrnyergét.
– Banyue, legalább azt áruld el, miért vagy rám mérges. Szerinted mit tettem, amiért ezt a viselkedést érdemlem tőled?
Vélhetően Banyue a párnáját az ajtónak dobta.
– Miért haragszol rám? – vonta össze a szemöldökét Xie Lian.
Semmi kétsége nem volt afelől, hogy ez bizony harag, de hogy mire, azt elképzelni sem tudta.
Hua Cheng halk léptekkel érkezett Xie Lian mellé. Nem szólt bele, támogatóan állt Xie Lian mellett, és valóban, a jelenléte segítette Xie Liant ott maradni.
Banyue csupasz talpai a parkettán méretéhez képest súlyosabban csappantak.
– Miért haragszol rám? – kérdezte újra Xie Lian. – Banyue – kérlelte.
– ..... – Mintha Banyue tétovázna egy pillanatra, majd nehezen válaszra nyitotta a száját, és azt mondta: – Téged... üldöz a balszerencse! – Eleinte suttogásnál valamivel hallhatóbb hangja a végére kiabálásba emelkedett. – Állandóan!
Xie Lian megkövült, rámeredt az ajtóra. Igaz, hogy gyakran kísérti a balszerencse, melynek párját aligha ritkítja bárki, mégis... nem gondolta, hogy Banyue őt fogja hibáztatni ezért. Ha legalább természeti csapás okán történik a tűz, mint amikor Xie Lian Banyuért ment egy viharos napon, és az óvoda melletti fába csapott a villám abban a pillanatban, hogy Xie Lian kitette a lábát az ajtón. Így is fájna a lánya szájából, de ezt hellyel-közzel még megértené. De ezúttal, ehhez semmi köze! Nem Xie Lian tette, a szívébe mégis betűnként fúródtak az indulatos szavak, amiknek bánatos súlya arra késztette, hogy akaratlanul azt motyogja maga elé:
– Bocsánat... – Xie Lian feje hirtelen kiürült a gondolatoktól, üres edényként létezett. Lassan, esetlenül kikerülte Hua Chenget és a konyhába cammogott.
Hua Cheng eddig hallgatott. Bement a hálószobába, kivett egy fekete nadrágot, felsőt és sötétvörös sportcipőt az ágy melletti szatyrokból, utána visszament a vendégszoba elé. Kétszer kopogott.
– Banyue, nyisd ki. – Egyenletes beszélt, nem emelte fel a hangját, s áradt belőle, hogy ez egy megkérdőjelezhetetlen utasítás volt, nem kérés. Banyue mégsem tett ennek eleget, csöndben lapult, mint aki ott sincs.
Hua Cheng nem kérte még egyszer. Kivette fekete nadrágjából a vendégszoba pótkulcsát és kinyitotta az ajtót. Banyue az ágyon ült, elhűlten zárta szemeibe Hua Cheng alakját. Becsukta maga mögött az ajtót, utána ledobta az ágy végére a kezében fogott ruhákat és a cipőt.
– Hua-
– Öltözz fel – vágott a szavába Hua Cheng. Banyue összébb húzta magát. – Öt percen belül várakozz a bejárati ajtónál.
YOU ARE READING
Fehér virág áldása (HOB, Hualian ff)
FanfictionÉvekkel ezelőtt Xie Lian volt a Xianle cég nagybecsű örököse. Az emberek a szülei jótékonysága és saját kútfőjű önkéntessége miatt rajongásig szerették. Nagy jövőt és szerencsét jósoltak és kívántak neki. Csakhogy nem így lett. Xie Lian és családja...
