Fehér virág áldása (HOB, Hualian ff)

Negyvenegyedik fejezet: Apa, nem kell emlékeztető

– Banyue, a tás...

– Igen, tudom – kapta ki sebesen Xie Lian kezéből a fekete hátizsákot.

Xie Lian levette a fogasról a piros koponyás esernyőt és Banyuének nyújtotta.

– Ne felejtsd itthon, záport mondtak – mondta komolyan Xie Lian. – Legutóbb is elfelejtetted és...

– És megfáztam – vágott a szavába Banyue. Elvette az esernyőt. – Igen, tudom papa, ott voltam.

Xie Lian eltöprengett.

– Elraktad a...

– Igen, elraktam! – vágta rá csöndesen Banyue. – Elmentem. Későn jövök, Pei Xiuval beülünk tanulni a könyvtárba. – Sarkon fordult és úgy futott ki a lakásból, mint aki késésben van.

Valójában fogalma sem volt Banyuének, mit akart mondani Xie Lian, de azt gondolta, bármi is legyen, biztos ott van, rendben van, nem kell az ezredik emlékeztető és kérdés, mintha még mindig kisgyerek lenne. Elvégre nemsokára betölti a tizenegyedik életévét.

– ..... – Xie Lian pislogva nézett a becsapódó ajtóra, utolsó képpel egy alacsony, kecses alakról.

 Xie Lian rövid ujjú fehér pólója kissé ütött-kopott volt, takarításhoz tökéletes darab. Kint nehezen viselhető hőmérséklet uralkodott, bent viszont a légkondicionáló hősiesen tette a dolgát, el is felejtette az ember a kinti hőséget.

Xie Lian mögött ütemes papucsos léptek zendültek.

Természetesen Hua Cheng volt az. Megállt Xie Lian mellett. Lustán fonott hajából hosszú tincs különcködöt. Jobb kezét feljebb emelte, kicsi zacskót tartott, benne négyzet alakú csomaggal.

– Elfelejtette az ebédjét – mondta Hua Cheng.

Xie Liant hosszú sóhaj hagyta el. Két ujjával az orrnyergét nyomta. 

– Ez a lány – ingatta a fejét. – Mindig tud mindent, mégis mindig itthon hagy valamit.

– Mm – dúdolta Hua Cheng. Fogasra akasztotta a zacskót, ezután Xie Lian mögé lépett. Ujjai gyöngéden futottak végig Xie Lian hátán, majd precízen nyomni kezdték. – Abban a korban van.

Xie Lian azt érezte, ha macska lenne, nincs kétség, egészen biztosan dorombolna. Hua Cheng az évek során mindig kicsit tovább fejlesztette masszőr tudását.

– Gege, szabadságon vagy – emlékeztette Hua Cheng. Suttogó hangja bűnbe csábítóan csengett Xie Lian fülében. Elegáns ujjai cirógatóan vándoroltak lefelé Xie Lian gerincén a derekáig. – Tényleg takarítással indítjuk a napot?

– .....

Már megint csőbe akarta húzni Xie Liant. 

Az elmúlt három napban, mióta Xie Lian főnöke ráparancsolt, hogy menjen egy hónap szabadságra, mert egy napot sem hiányzott az előző két évben annak ellenére, hogy létezik kötelező szabadság, megbeszélték, hogy kitakarítanak.

Az első nap elúszott, délig az ágyban töltötték az időt.

A második nap Xie Lian és Hua Cheng Hua Cheng sikeres csábítási kísérletére újfent az ágyban kötöttek ki, még tovább is az előző napnál.

Harmadik napra Xie Lian kiheverte az előző két nap fáradalmait, eszébe sem jutott kikelni takarítani. Élvezte Hua Cheng masszázsát és kényeztetését. Ha Hua Chengen múlik, még az ételt is falatonként adja a szájába, de Xie Lian addig a pontig nem engedett.

Most a negyedik nap reggelére a dereka némán hálálkodott, jól volt. Banyue forgószélként elvonult iskolába, Hua Cheng pedig megígérte, hogy holnap – azaz ma – takarítani fognak.

– San Lang – mondta Xie Lian.

Hua Cheng Xie Liannek dőlt, s karjai ölelésbe fonták. Állát Xie Lian vállán pihentette, hozzádörgölőzve a nyakához.

– Gege. – A piros ruhás ravasz mosolya ebből az egyetlen szóból kristálytisztán hallatszódott. 

Xie Lian dereka elég jól volt ahhoz, hogy megint ne legyen jól. 

Ég látta lelkét Xie Liannek, tényleg takarítani szándékozott, de... De a fenébe is! Tényleg szabadságon volt! Senki helyett nem vitte feketén a napokat némi plusz pénzért. Miért ne engedne a csábításnak?

Hua Cheng ráérzett a döntésére. Ajkai megannyi csókkal hintették a hófehér nyakat. Xie Lian beleborzongott az apró, gyöngéd csókokba és a kábító, erőteljesebb csókokba. 

Hua Cheng nem csupán ajkait használta; nyelvét a nyak aljától a tarkó legaljáig végighúzta. Xie Lian egyik erogén zónája, már az összeset ismerte, és mindegyiket örömmel kényeztette. 

Apró nyögés szaladt ki Xie Lianból, melyet ennyi év után is, ösztönösen kapott a szájához elfojtani.

– San Lang... – nyögött fel ismét Xie Lian. Nem bírt tovább semmittevően szobrozni, csak kapni. Megfordult, és magához húzva Hua Chenget csókra invitálta.

Természetesen Hua Chengnek meghívó sem kellett, rövidesen oda is elért volna, de hogy Xie Lian kezébe vette az irányítást, Hua Chenget teljesen elragadtatta, szíve hevesen kalapált, minthogyha ki akarna törni.

Hua Cheng szórakozottan suttogta az ötletét Xie Lian fülébe:

– Takarítsuk egymást.

Xie Lian fehér orcája úgy pirult el, mintha órák óta járna a Nap alatt. Csakhogy nem a Nap festette vörössé az arcát, hanem az előtte álló férfi, aki úgy nézett rá; olyan imádattal, csodálattal és végtelen szeretettel, ahogy egy istenre a leghűbb hívője.