~ℜ𝔬𝔬𝔪𝔞𝔱𝔢𝔰 𝔦𝔫 𝔩𝔬𝔳𝔢 𝔬𝔯 𝔫𝔬𝔱?~ /ℭ𝔬𝔪𝔭𝔩𝔢𝔱𝔢/

1. Lakótárs vagy nem?

*Sophie*

Nyár utolsó napján vagyunk én pedig épp a családi fészek ajtaján húzom ki a bőröndöt. Persze nem azért, mert kidobtak otthonról vagy összevesztem anyuékkal és lelépek itthonról, hanem egyetemre megyek. Elég hihetetlen dolog tőlem az tuti, de mindig is szerettem volna pszichológiát tanulni és a céljaimat igen komolyan veszem. Na de nagyon eltértünk a tárgytól, szóval a bőröndöt éppen húzom kifelé apa autójához. Amikor a kocsihoz érek apa kiveszi a kezemből és berakja a csomagtartóba, addig én a kapuban álló anyukámhoz és öcsémhez fordulok.

-Jaj anya, ne sírj itt nekem. Nem a világ végére megyek, csak 2 várossal arrébb.

- Tudom kicsim, de el sem hiszem, hogy nemrég még a pelenkádat cseréltem most meg különálló életét fogsz kezdeni.

- Nyugi anya, sűrűn haza fogok járni és meglátogatni.

- Áhh, nem kell olyan sűrűn, addig amíg nem vagy itthon berendezem a szobádat edzőteremnek. -szólt közbe szeretett testvérem.

- Azt próbáld meg öcsi pók, kinyírlak ha egy kép is elmozdul a falakon.- néztem rá szúrós szemmel.

- Én pedig akkor nyírlak ki, ha mégegyszer öcsi póknak hívsz.

- jól van öcsi pók.-mondtam neki és elkezdtem futni apa háta mögé, aki időközben csatlakozott a remek eszmecserénkhez.

- Dylan, ne bántsd a nővéred.- szólt rá anya az öcsémre, aki mint ahogy sejtettem elkezdett futni utánam, azzal a szándékkal hogy megüt.

- Nem akarom megzavarni ezt a csodálatos családi pillanatot.-kezdett bele apa a mondandójába.-de indulnunk kell Sophie. Nemsokára át kell vennünk a kulcsokat.

Ezután kb. fél órával sikerült elindulnunk, miután anya ismét kisírta magát és megígértette velem, hogy mindennap legalább írok egy élek még smst, de nem is hibáztatom ezért hiszen nehéz lehet az egyetlen értelmes gyermekét elengedni a nagyvilágba. Na jó csak viccelek, imádom a testvéremet még ha néha nem is ezt látni.
Az út gyorsan eltelt, szülő városomtól, körülbelül 1 óra az a kisváros, ahol egy kis lakást bérelni fogok. Eleinte kollégiumba szerettem volna menni, de szüleim ragaszkodtak hozzá, hogy inkább bérelnek nekem egy lakást. Nincsenek jó véleménnyel a kollégiumokról, sajnos nagyon hisznek a híreknek. Így nyár közepén elkezdtem nézegetni a kiadó lakásokat Sun Cityben, találtam is egy nagyon jót, amit egy idős néni hirdetett, így azonnal le is csaptam rá.

Épp zenét váltottam az autóban, amikor megpillantottam a város szélén lévő táblát, ami jelzi, hogy megérkeztünk a kívánt városba. Innen még 5 perc volt az út a megadott címig. A ház képeken nagyon tetszett, sajnos élőben nem volt lehetőség megnézni, mivel az idős néni nem tartózkodott otthon nyáron, a gyerekeinél töltötte ezt az évszakot. Amikor a házhoz értünk, kissé furcsáltuk apával, hogy itt egy kocsi áll. Ráadásul nem is akármilyen, BMW legújabb fajtája közé tartozik.

- Hú, ennek az öreg lánynak van ám ízlése a kocsikhoz, ha fele annyira jól néz ki a ház, mint ez az autó már megérte kivenned. -poénkodott apa, közben leállította az autót és kiszállt.

Követtem őt ebben a cselekedetében és én is így tettem, majd hátra mentem a csomagtartóhoz és kiszedtem a bőröndöket. A kapuhoz érve csengettem, de senki nem jött ki, így megpróbáltam még egyszer, de akkor sem.