~ℜ𝔬𝔬𝔪𝔞𝔱𝔢𝔰 𝔦𝔫 𝔩𝔬𝔳𝔢 𝔬𝔯 𝔫𝔬𝔱?~ /ℭ𝔬𝔪𝔭𝔩𝔢𝔱𝔢/

9. Túl tökéletes avagy mégsem.

*Sophie*

Két hét telt el azóta mióta Danny randira hívott és ezt meg is ejtettük egy hétre rá. Nem kell nagy valamit elképzelni, azok nem mi lettünk volna. Csak egyszerűen együtt főztünk, vacsoráztunk, rengeteget beszélgettünk majd az estét egy szokásos film nézéssel zártuk. Másnak lehet ez csak egy szokásos este, de nekem valahogy még is különleges volt. Azóta többször elmentünk kettesben. Voltunk étterembe, moziba vagy akár csak kiugrottunk egy esti sétára a parkba. Mindegyiknek megvolt a maga varázsa és ez így volt jó. Ha jellemeznem kéne egy szóval ezt a pár napot azt mondanám tökéletes, talán túlzottan is és épp ezért van bennem egy kis paranoia, hogy ez valami csapda vagy éppen egy vihar előtti csend, ugyanis én nem hiszek abban, hogy hirtelen így elengedte Rosie őt. Nekem itt valami nem stimmel és ez miatt néha kicsit ideges is vagyok és ezt a gondolat menetemet Katievel is megosztottam, aki azt mondta ne agyaljam túl a dolgokat csak élvezzem ki  végre. Így megfogadva a tanácsát kicsit elengedtem ezeket a gondolatokat és tényleg azt tettem amit mondott, élveztem az életet. A mai napot az egyetemen kezdtem, majd délutánra Lucy egy sürgős találkozót hívott össze, amire azt mondta nem halaszthatjuk el semmiképpen, így tartottam délután fél ötkor a kedvenc cukrászdánk felé. Amint odaértem egyből kiszúrtam társaságunk többi tagját, ugyanis mint kiderült mindenki kapott egy ilyen üzenetet a nap folyamán a lánytól. Az asztalnál ott ült Katie, Danny és még Ryan is.

- Nah mi volt ilyen halaszthatatlan dolog? Ugye nem váltok már is? - kérdezte Ryan

- Ez nem volt vicces, de egyébként nem. Más miatt hívtunk ide titeket.

- Kibököd még ma?

- Ryan, ne legyél már ilyen bunkó.-bökte meg őt Katie, ami után Ryan bocsánatot is kért.

- Azért akartam, hogy mindenki itt legyen, mert ez egy fontos lépés az életünkbe és ti is azok vagytok, így szerettük volna ha együtt tudjátok meg.

- Mi történt? - szólalt meg először Danny.
Lucy nem válaszolt csak egy kis pár cipőt tartott felénk ebből pedig azonnal kitaláltuk mi a helyzet.

- Terhes vagyok. -kiáltotta el magát.

A társaság tagjai közül mindenki máshogy reagált. Danny sokkolódva ült a helyén, Ryan vigyorogva lepacsizott a leendő apukával, mi pedig Katievel sikítva futottunk barátnőnkhöz, hogy megöleljük őt, ő pedig elsírta magát. Majd utána testvére felé nézett, aki szintén szótlanul ült a helyén.

- Dan, te nem is örülsz? -kérdezte a lány tőle kétségbeesve.

- Lucy, ne viccelj, dehogynem, nagyon örülök nektek.

- Huh, akkor jó, már azt hittem nem fogadod jól, szomorú lettem volna. -nézett a testvére felé a lány, majd folytatta a mondandóját.- És szeretnénk megbeszélni veletek még valamit, hogy kik legyenek a kereszt szülei a gyerkőcnek. Mivel két pár vagytok, ezért nehéz volt eldönteni.

- Mi? - szakítottam félbe Lucyt, aki ijedten nézett Katiék felé.- Két pár? Ezt nem értem.

- Mármint, hogy vagytok ti ketten Dannyvel meg Katie, akinek maradt Ryan.

Csend telepedett le közénk, hiszen mindenki tudta, hogy nem így értette a dolgot.

- Miért nem mondtad el Katie? Én tényleg azt hittem mindent megbeszélünk egymással. -néztem a lány felé és csalódottságomat nem is próbáltam leplezni.

- Nincs közöttünk semmi esküszöm. Csak jókat beszélgettünk az elmúlt időben és ennyi.

- Valóban ennyi lenne köztünk? - fordult Ryan is felé, majd miután Katie nem válaszolt neki újból megszólalt.- Az fasza, én most lépek inkább. Gratulálok nektek Lucy, majd beszélünk.- mondta, majd egy megvető pillantást küldött utoljára a lány felé és sietősen távozott.