~ℜ𝔬𝔬𝔪𝔞𝔱𝔢𝔰 𝔦𝔫 𝔩𝔬𝔳𝔢 𝔬𝔯 𝔫𝔬𝔱?~ /ℭ𝔬𝔪𝔭𝔩𝔢𝔱𝔢/

13. Minden rendben lesz?!

*Sophie*

Bent mindenki ujjongva köszöntötte az újévet csak mi álltunk mozdulatlanul a hátsó kertben. Egyedül a tűzijáték fül süketítő hangja hallatszott. Senki nem mozdult és senki nem mondott semmit. Majd körülbelül 5 perc telt el, amikor drága öcsém jelent meg.

- Hé gyerekek, buék nektek. Itt meg mi a franc történt? Miért véres a kezed Dan és te miért sírtál Soph?

- Kérdezd a nővéredet, majd ő mindent megmagyaráz.- mondta Danny és elsőként távozott köreinkből, ami miatt ismét sírni támadt kedvem.

Elbasztam tudom. Szólnom kellett volna neki, hogy mi történt, hogy mit tervez Erick, de pontosan ezt nem akartam ami most történt, hogy verekedés legyen ebből az egészből. Azt hittem megtudom oldani, de kevés voltam hozzá és bele se tudok gondolni mi lett volna, ha Ryan nem jelenik meg. Képes lett volna megütni?

- Soph? Mi történt?- várt válaszra szerettett testvérem.

- Erick történt. Megjelent újból a városba és visszaakart kapni. Kijöttem, hogy beszéljek vele, de aztán elkezdett erőszakoskodni, megszorította a kezemet és nem tudom mi lett volna, ha Ryan nem jön ki. Aztán megjelent Danny is és összeverte Ericket.- feleltem és éreztem hogy ismét könnyek folynak le az arcomon, majd egy biztató simogatást éreztem a jobb karomon Ryantől.

- Jól van, semmi baj. Minden rendben lesz.-jött oda hozzám és szoros ölelésbe húzott.-Ne sírj.

- Elszúrtam. Danny utál engem.

- Dehogy utál, csak dühös. Félt téged. Őt is megkell értened.

- Megértem. Csak nem akarom elveszíteni. Nagyon szeretem őt.

- Menj utána és beszélj vele. Hátha már megnyugodott.

És így is tettem, ahogy Dylan javasolta. Megindultam a ház felé, rögtön tudtam hogy nem a tömegbe találom meg, hanem az egyik szobába, így nem vesztegetve az időt rögtön ott kezdtem keresni és be is jött. Ahogy benyitottam a szobájába vagyis mostmár a közös szobánkba, láttam ahogy az ágyon ül, fejét a kezébe hajtva. Lassan becsuktam az ajtót, majd megindultam felé és leültem az ágyra mellé. Eltelt pár perc mire bátorságot vettem magamon, hogy megszólaljak.

- Beszélhetnénk?

- Ne most Sophia. Félek, hogy olyat mondanék, amit megbánok.

- Kérlek.

- Mit nem értesz azon, hogy ne most?-emelte fel a hangját, amire kicsit megrezzentem, mivel sosem hallottam még így.

- Értem én, hogy dühös vagy rám és teljesen jogosan, de talán egy kicsit beláthatnál a helyzetembe és mellettem lehetnél.-emeltem meg én is a hangomat, mert kicsit ideges lettem.

- Amikor Erickkel akartál beszélni, akkor sem kellett, hogy melletted legyek.

- Mert azt hittem, hogy megtudom oldani egyedül is.

- Jól sikerült mit ne mondjak.-nevetett fel cinikusan, amitől még jobban felment bennem a pumpa.

- Nem kértem, hogy verd meg.

- Ohh, mert inkább néztem volna végig, ahogy ő teszi meg veled?-kérdezte és valljuk be jogosan.

- Nem ütött volna meg.

- És még mindig őt véded, ezt nem hiszem el.-állt fel.

- Nem védem.-ráztam meg a fejemet és én is felálltam az ágyról.

- De pontosan azt teszed. Mi lett volna, ha Rosie nem látja, hogy elmész vele? Ha Ryan nem talál meg? Ha Katy nem szól nekem? Belegondoltál már ebbe?