Konfetti (Minsung)

first

Lee freaking Know pov:

Kicsit hûvösebb õszi délutánnak néztem elébe, így felvettem egy vastagabb pulcsit is a felsõmre. Akármennyire férfias vagyok, a smink nem volt az ellenségem, mert hát ha egyszer még dögösebbé tesz akkor azzá tesz, szóval gyorsan megcsináltam a szemem és elégedetten kacsintottam rá a tükörképemre. Elköszöntem három szemem fényétől, a három kiscicámtól, majd egy alapos ajtózárás után célba vettem a stadiont.

Útközben beraktam a fülembe a fülhallgatót és elindítottam az egyik kedvenc zenémet. Már szürkület volt, így az utcai lámpák fénye világította meg lépteimet. Néha kicsit lassítottam, mert viccesnek találtam ahogy az árnyékom körbe halad körülöttem a fények iránya miatt. Jól esett a hűvösebb idő a hosszú, forró nyár után. Éreztem ahogy a kicsit párás, nyirkos levegő lágyan megcsípi az arcomat, és ahogyan a szellőnek nincs jobb dolga, mint összekócolni a gondosan beállított hajamat. Néha kicsit idegesen megpróbáltam küzdeni ellene, aztán feladtam a harcot és csak a fejemre húztam a kapucnim.

A buszmegállóban nekidőltem a hideg üveg falnak és csak bámultam, ahogy az autók féncsóvává válva elsuhannak előttem. A gondolataimba merültem és csak arra eszméltem fel, hogy a busz megállt elöttem. Felmutattam a bérletem és hátrébb is tolongtam az emberekkel teletömött járművön. Elviseltem néhány idős ember rosszalló tekintetét és egy kisgyerek fűl kínzó siránkozását. Alig vártam, hogy bemondják annak a megállónak a nevét, ahol végre elhagyhatom ezt a szörnyű helyet.

A busz út után, egy pár perces séta vezetett a stadion bejáratához ahol már dögivel tolongtak a rajongók, pedig még két telljes óra volt a koncertig. Hátramentem a hátsó, kicsit eltitkoltabb bejárathoz, ami a dolgozóknak és fellépőknek volt fenttartva. Miután beléptem az ajtón természetesen alaposan leelenőriztek engem a rendszerben, hogy tényleg dolgozó vagyok-e, vagy csak valami elvetemült zene őrült aki így próbál bejutni. Miután közölték velem, hogy tényleg itt a helyem be is bocsájtottak a ,,színfalak,, mögé. Itt hatalmas volt a nyüzsgés, minden jelentkételen ember csinálta a feladatát, hogy a koncerten minden rendbe legyen és így együtt mégis jelentősek lehessenek.

Az én feladatom nem más lesz, mint hogy a színpadtól pár méterre, az előadásnak háttal állva a sikítozó tömeget vizslassam és megvédjem a fellépőket a rajongók esetleges ,,támadásaitól,,. Izgalmas munka.

Nem sokkal később megtaláltam azt az embert, aki eligazított a teendőimmel kapcsolatban. Segítenem kellett behordani és felállítani, a tipikus rendezvényeken használt fém kerítéseket. Így is tettem társaimmal együtt. Kaptunk egy beosztást, ami alapján beosztottak minket, hogy melyik részen felügyelünk. Tartottak nekünk egy gyorstalpalót a teendőinkről, hogy milyen helyzetben mi a helyes eljárás és, hogy ha nem muszáj senki ne sérüljön meg.

Még volt egy bő fél óra a kezdésig. A sztárokat már bevitték a színpad mögé és ott melegítettek be. A tömegnek már egy órája kaput nyitottak, úgyhogy egyre nagyobb lett a zaj. Lassan felinvitáltak minket a beosztott helyeinkre és előtte kiosztották nekünk a tipikus rikító színű fényvisszaverő mellényeinket.

Mikor felértem a helyemre, tudatosult bennem, hogy rohadt sokan vannak itt és nekem ki kell állnom ez a tömeg elé, bár az is igaz, hogy senki nem fog velem törődni, hiszen egy senki vagyok.

Egy kis idő után a nézőtér és a színpad fokozatosan elsötétült, és elindult a kijelzőn a fellépő csapat intrója. Néha azért hátrapillántottam, mert mégsem várhatják el tőlem, hogy ne tegyem. Egyszer csak hirtelen beindultak a tűzszóró gépek és megjelent három alak a színpadon nekünk háttal. Egy pirosas fény világítottam meg őket, majd a színpad közepe emelkedni kezdett. Elindult egy háttérzene, amire a három fellépő lassan mozogni kezdett és egyenként megfordultak és mindegyiküket egy óriási taps és sikongás fogadta.

Ismerősek voltak, de felismerni nem tudtam volna őket, sem azt, hogy melyik banda lehet ez. Egész vicces volt, hogy az egyik tag jelentősen alacsonyabb volt a másik kettőnél, de mellette egész jól ki volt gyúrva. A középső tűnt a legidősebbnek, széles váll, kicsit göndöres haj és egy haspóló szerűség, ami neki meglepően jól állt. A harmadik tag karcsú volt, és miközben rappelt eszelős arcokat vágott. Meg kell hagyni, az ide oda vetülő fényekkel egészen jó látvány volt. Viszont én most dolgozom, koncentrálnom kell.

Visszafordultam a közönség felé, és az előttem haldokló lányokat kémleltem, hogy vajon mikor készülnek rámvetni magukat és felharcolni magukat a színpadra.

Viszont akármennyire is éheztem egy kis balhéra, nem úgy tűnt, hogy bármilyen gond készülőben lenne. Néha, amikor változott a zene hátra lestem a srácokra. Aztán jött egy kis szünet, amikor üdvözölték az egybegyűlteket és bemutatkoztak, mintha azok akik eladták a fél veséjüket azért, hogy eljussanak ide nem tudnák. Mondjuk, igaz, hogy nekem jól jött. A kis törpét Changbin-nek hívják, és valami SpearB a művész neve, a haspólósat, Bangchannak és a harmadikat pedig Han-nak. Amikor nem rappelnek, sokkal visszahúzodottabnak tűnnek. És ahhoz képest amit az előbb leműveltek, nem úgy tűnik, mintha nagy egójuk lenne. Azt is megfejtettem, hogy a nevük 3RACHA, talán otthon jobban utánuk nézek.