Konfetti (Minsung)

second

Han Jisungie pov:

Majdnem másfél hónapnyi gyakorlás előzte meg a koncertet és most végre itt vagyunk. Itt állunk egy stadionnyi ember előtt, akik azért jöttek, hogy minket láthassanak és hallhassanak. Még most is olyan hihetetlennek tűnik.

Néha kicsit elfogott a remegés, de Changbin mindig jól hátba veregetett, hogy nyugodjak le, néha kicsit túl erősen is, mintha nem csak engem nyugtatna, hanem magát is. Chan hyung belekezdett egy hosszú, angol monológba, amire óriási sikítozás volt a válasz.

Még Changbinnal a koncert előtt megbeszéltük, hogy összefogunk és megmutatjuk a rajongótábornak amire vágyik. Miközben drága ,,apánk,, éppen kiöntötte a lelkét, a háta mögé lopóztunk és kétoldalról hirtelen feljebb rántottuk az így is kevesebbet takaró pólóját, majd rohantunk az életünkért.
- Rendben fiúk, később még lesz egy jó kis beszélgetésünk. - mondta Chan ijesztően nagy nyugodtsággal, majd folytatta is a novelláját.
- Szerintem ma jobb ha mindketten nálam alszunk... - súgta oda nekem Changbin én pedig hevesen bólogattam.

Miután Chan beszédje a végéhez ért végre mi is szót kaptunk.
- Hadd halljam, mennyire élvezitek a showt?? - raktam a fülemhez a kezem és a nézőtér felé hajoltam. Válaszként óriási sikítozást, meg füttyentgetést kaptam. Elégedetten bólogattam.
- Tudjátok, erre a koncertre nagyon sokat készültünk és már, most látom, hogy megérte, mert ti mind itt vagytok. - mondtam mosolyogva.
- Ezért is hoztam nektek valami különlegeset... - mondtam, majd elkezdődött az új számom intrója, az Alien- é.
Miközben énekeltem, nem igazán tudtam hova nézzek így a színpad előtti részt választottam ki magamnak. Itt összeakadt a tekintetem az egyik biztonsági őrrel, aki egész fiatalnak tűnt. Viszont egyikünk sem tartotta sokáig a szemkontaktust. Gyorsan elnéztem a tömeg felé, akik figyelmesen hallgattak engem. Mikor vége lett a dalnak hatalmas örjöngésbe kezdtek és néhány bíztató szót, vagy mondatot kitudtam venni a többszáz közül. Chan kedvesen rámnézett, mert tudta, hogy nekem mennyit jelentett ez a dal, hogy mennyi munkám és bátorságom van benne. Ezután folytatódott a műsor a közös rap számainkkal.

Volt egy meglepetés fellépőnk is, akit nem is kell mondanom, hogy nem más, mint Changbin szervezte be, ugyanis összehoztak egy közös dalt. A srác neve Felix, párszor nálunk lógott. Egy igazi angyal és rohadt jó brownie-t készít. Viszont ne tévesszen meg az ártatlan külseje, olyan mély hangja tud lenni, mintha másik frekvencián beszélne. Láttam az arcán a meglepődöttséget, amikor fellépett a színpadra és egy csomóan sikongatni kezdték a nevét, hiszen ő nem volt annyira ismert mint mi.

Hogy őszinte legyek, mindig is úgy gondoltam, hogy Binie és közte van valami több, mint barátság, vagy munkai kapcsolat. Viszont ezeket csak néhány furcsább érintésből, vagy sokat mondó pillantásból tudom következtetni. Már egy ideje tervezem, hogy rákérdek, hogy mi a helyzet velük. Amíg ők énekeltek, Channal hátrébb mentünk pihenni és kicsit inni.
- Na, eddig hogy érzed magad? - kérdezte, miközben megbontott nekem egy palack vizet és a kezembe nyomta.
- Eszméletlenül jól. Nem hittem volna, hogy egy nap eljutunk idáig, hogy egy egész stadiont megtöltsünk. - mondtam csillogó szemekkel.
- Büszke vagyok rád. - jött közelebb Chan és szorosan magához ölelt. - Nem tudom, hogy miért nem hiszel magadban, elképesztő voltál - mondta halkan a fülembe.
- Ezt én is mondhatnám neked. - válaszoltam. - Mikor mutatod meg nekik azt a dalt, amit nem rég írtál? - kérdeztem, miközben elhúzódtunk egymástól.
- Még nem tökéletes... - válaszolta kicsit elgondolkodva.
- Nem is annak kell lennie, hanem eredetinek és szívből jövőnek és szerintem már így is gyönyörű. - bíztattam Chant. Ezután vége is lett a kis ,,pár,, duettjének és vártak minket vissza a színpadra.

Lassan a vége felé tartottunk a koncertnek. Volt tüzijáték és konfetti ágyú. Mekkora felhajtást kapunk!

Közben támadt egy brilliáns ötletem. Elkezdtem összegyűjtögetni a földre lehullott konfetti darabokat, amíg a kezem tele nem lett vele. A színpad széléhez sétáltam és ledobtam a tömegre. Viszont abban a pillanatban meg is bántam.

- Bakker... - mondtam halkan, majd egy pillanatra lefagyva álltam, miután visszatértem a valóságba, odasiettem a színpad legszélére és aggódva néztem az embereket, ugyanis a konfettivel a mikrofont is elhajítottam...