Konfetti (Minsung)

ninth

*Han's pov*
Már majdnem másfél órája beszélgettünk, mikor eszembe jutott, hogy kéne csinálnunk pár képet.

- Lee Know, ha nem gond csinálnunk kéne pár képet! - kerestem elő a telefonomat.

- Rendben, milyen pózba álljak be? - kérdezte miközben egyre hülyébb kombinációkat mutatott.

- Mit szólnál valami egyszerűbbhöz, mondjuk átkarollak te pedig mutatsz valami jelet a kezeddel? - csúsztam közelebb hozzá és a vállára raktam a kezem.

- Öhm, rendben. - karolta át a derekam és közelebb hajolt hozzám, hogy beleférjen a képbe. A hirtelen érintéstől végig futott a testemen egy meleg érzés. Egyszerűen jól esőnek találtam a közelségét. Az arcaink szinte összeértek, éreztem, ahogyan a hajam összeakad az övével. Minho a szabad kezével felmutatott egy peace jelet, ahogy azt a legtöbb fotón csinálják.

- Oké, három, kettő, egy...- nyomtam rá a fehér kis gombra ami segítségével megörökítettem ezt a pillanatot. Levettem a kezem Lee Know válláról, hogy jobban szemügyre vegyem a fotográfiát, hiszen idol-ként nagyon kell figyelnem arra, hogy mi kerül ki az internetre rólam. Minho karja viszont még mindig a derekamat fogta át és még mindig éreztem a közelségét az arcom mellet, mivel ő is a fényképpel szemezgetett.

- Szerintem jó lett, bár...ezzel nem tudom, hogy mit akarsz kifejezni a fanoknak. - fordította felém a fejét Lee Know és ezzel a kelleténél jobban benne voltunk egymás személyes terében.

- Jajj, nem akartam megzavarni semmit, csak kész lett a desszert... - rakta le gyorsan anyukám elénk az ínycsiklandó illatú édességet, majd gyorsan tovább is ment a dolgára, mert hamarosan nyit az étterem.

- Szegény anyukám. - mondtam lebiggyesztett ajkakkal. - Tényleg azt hiszi, hogy a tied vagyok. - néztem Lee Know-ra.

- Ezt a mondatot nem gondoltam, hogy valaki kimondja. - nevetett. - ,, hogy a tied vagyok ,, - utánozta mély hangon, drámai előadással.

- Most úgy érzem, hogy megütnélek, de az nem lenne helyén való. - mondtam sértődötten.

- Gyerünk, állok elébe, üss csak meg egy testőrt. - csukta be a szemét és széttárta a karjait. Ravasz akartam lenni, vissza akartam vágni valamivel, ezért remélve, hogy hatni fog rá, elkezdtem össze-vissza bökdösni a hasát.

- Ne!! Csak ezt ne!! - kezdett rángatózni és kapálózni a csiklandós érzéstől. Próbálta visszafogni a hirtelen kitörő nevetését és megakadályozni a bosszúmat. Hirtelen sikerült elkapnia mindkét kezem és, hogy még véletlenül se szabaduljanak ki a fejem fölött velem együtt hátranyomta őket a kanapéra, így egy egész érdekes szituációt létre  hozva. Én a hátamon feküdtem, lefogott kezekkel, míg Minho egy eszelős mosollyal fölém tornyosult.

- Öhm..... - próbáltam valami értelmes mondatot összerakni hirtelen zavaromban, de a felgyorsult szívdobogásom és a kezembe belenyilalt zsibbadás nem hagyta.