Konfetti (Minsung)

Twelveth

*Still Hanie🧍🏼‍♀️🧔🏻‍♀️🫡*
Már két nap eltelt a találkozó óta és azóta Chan egyre többet lóg rajtam. Reggelente lágyan kelt fel, mire kivánszorgok az ágyból, már kész is a kaja. Magával visz a stúdióba és segít nekem az új dal ötleteim befejezésében. Mindeközben csillogó szemekkel figyel engem és a szokásosnál is többet babusgat. Valami megváltozott és nem tudom, hogy jó irányba-e. De, hogy őszinte legyek egyenlőre nem zavar a dolog, lehet, hogy csak több szeretetre van szüksége.

Most is épp a stúdiójában várok rá és Changbinra, hogy végre felhozzák az ebédemet. Körbenéztem a szobában és akaratlanul is feltűnt, hogy Chan megnyitva hagyta a gépét. Megnyitottam azt a programot, amibe a zenéket szoktuk írni és felugrott egy dal, ami még félig befejezetlen volt. Ránézésre szerelmes dalnak tűnt. Hirtelen Changbin idegesítő nevetését hallottam a folyosóról, úgyhogy gyorsan bezártam az oldalt és a kanapéra vetettem magam.
- Itt az ebéééd...- mondta babahangon Chan és a kezembe nyomott ez zacskót amiben műanyag kajás dobozok voltak tele ínycsiklandó illatú ételekkel.
- Köszönöm - álltam is neki kibontani. Elővettem a pálcikákat és már tömni is kezdtem a pofám.
- Kezdem megérteni, hogy miért hív mindenki mókusnak - mosolygott rám Changbin.
- Idejeg volrt...- válaszoltam teli pofazacskókkal.
- Hogy mondod drágám? - kérdezett vissza Chan, miközben ő is csatlakozott az ebédi körünkhöz. Nyeltem egy nagyot, majd újra mondtam előző mondatom.
- Ideje volt. -

Este úgy döntöttem, hogy ráírok Lee Know-ra. Majdnem húsz percig feküdtem az ágyon a plafont bámulva, azon agyalva, hogy hogyan kérdezzem meg, hogy mi a helyzet vele. Egyszer csak a fejemre csaptam.
- De hülye vagyok! -
Han:
Hey
Mi a helyzet?
                                      Lee Know:
                                          Hello
                       Fhu, hát történt pár dolog
Han:
Na mesélj
               Lee Know
           Hívás fogadása: igen/nem

- Ohh, ez kicsit meglepett... - vettem fel a telefont.
- Zavarok?- hallottam Lee Know hangját a vonal másik oldaláról.
- Nem, most épp nincs semmi dolgom. - válaszoltam miközben magamra húztam a takarót és kicsit összekuporodtam. - Na mesélj, mi az a ,,pár dolog,,?-
- Hát, öhm.... Kirúgtak...- válaszolta kis hezitálás után.
- Mi? Mi történt? Hogyan? - lepődtem meg.
- Beszóltam egy olyan embernek, akinek, mint kiderült nem kellett volna. - kaptam a rövid tömör választ.
- Uhh, sajnálom...remélem találsz valami jobb állást. - és miután kimondtam ezt a mondatot, megfogalmazódott bennem az ötlet.