Konfetti (Minsung)

Fourteenth

*Han pov*
Hétfő reggel Chan költött azzal, hogy rám ült és belehajolt a pofámba, majd puszilgatni kezdett.
- C...chan? - nyitom ki lassan a szemeimet, majd felpillantok a rajtam tehénkedő srácra. Miután felfogtam, hogy melyik világon vagyok egyből egy mosoly ült az arcomra.
- Ma utazunk!! - fogtam kezeim közé Chan arcát, aki hirtelen összerezzent, de csatlakozott hozzám.
- Úgy ám! - mászott le rólam, majd fölém hajolt és szó szerint felkapott a vállára, mint egy krumplis zsákot és a konyha felé vette az irányt. Changbin már ott könyökölt az evőasztalnál és láttam, ahogyan lassan újra lecsukódik a szeme. Amikor cipelőm mondhatni ledobott mellé a székre, felkapta a fejét és hunyorítva bemérte, hogy ki lehetek.
- Jó reg...gelt...- mondta egy ásítással díszesítve és megpaskolta a hátam.

Vele ellentétben Chan csak úgy kicsattant az energiától és fel-alá rohangált a helységben tányérokat és evőeszközöket kutatva.

Egy óra alatt puccba vágtuk magunkat és a sofőr már hívott is, hogy vár ránk a fuvar. A bőröndökkel csak a kijárati ajtóig jutottunk, mivel két dolgozó nyomban a segítségünkre sietett és a csomagtartóba hordták a holmijainkat. Csak a kis utazó táskánk maradt nálunk. Elindultunk a jármű felé, amiből meglepetésemre Lee Know pattant ki és már nyitotta is nekünk az ajtókat. Fehér ingben és fekete zakóban volt, ami tökéletesen rásimult felsőtestére. Természetesen az elengedhetetlen fekete napszemüveg és a beépített fülhallgató sem maradhatott el. Nem gondoltam, hogy egy testőr ennyire jól tud mutatni ebben a szerelésben.

- Jó reggelt fiúk - köszöntött minket. - A repülőtérig egy órát fogunk utazni, valamelyikőtök szeretne elől ülni? - nézett ránk kérdőn. Chan jelentkezett, hogy ő szívesen ül oda, mert szereti figyelni az utat. Ez azt jelenti, hogy Lee Know hátul fog ülni velünk.

Miután mindannyian bekerültünk a helyünkre és bekötöttük magunkat indult is a motor. Én ültem középen, Lee Know-t és Changbint elválasztva. Nem tudtam mit mondhatnék a mellettem igazán jól öltözött srácnak. Ebben a helyzetben valahogy idegennek tűnt, így Binnie példáját követve, beraktam a fülembe a fülest és hátradőltem. Elmerültem a gondolataimban. Bámultam a sötétséget, ami néha pirosassá vált a napfény hatására. Hallgattam, ahogyan a zene ütemenként és hangonként összeáll. Lassan elcsendesedett az elmém, és a sötétség mélyebbé vált. Éreztem, ahogyan elnehezedik a fejem és a nyakam tehetetlenül engedi, hogy Lee Know vállára dőljön. Még éreztem, ahogyan felém fordul, majd elhelyezkedik, így sokkal kényelmesebb lett minden. A vállam és az alkarom hozzáért az övéhez. Éreztem a lágy mozdulatait, ahogyan a levegőt vette. Éreztem pár simítást a fejemen, majd végleg elnyelt a sötétség.

Mikor kinyitottam a szemem, már a reptér parkolójába hajtottunk be. Ahogyan a testem újra az uralmam alá került, megéreztem egy kezet a combomon. Nem is másét, mint Lee Know-ét. Hirtelen támadt egy ötletem. Újra behunytam a szemeimet és továbbra is mozdulatlanul maradtam. Úgy csináltam, mintha még mindig aludnék. Kíváncsi voltam hogyan fog felkelteni.