Konfetti (Minsung)

Eight

*sexiest Jisungie's pov*
Gondolkodás nélkül benyitottam az étterembe, amit egy kis csengettyű jelzett az ottaniaknak.

- Elnézést most épp zárva vagyunk! - hallatszott egy számomra félreismerhetetlen hang a konyha felől, majd léptek hallatszottak és lassan előkerült a tulajdonosa is.

- Rendben, akkor máshová is mehetünk...- mondtam játékos hangon Lee Know-nak.

- Mókuskám? Hogy hogy itt vagy? - sietett oda hozzám anyukám óriási mosollyal, majd szorosan magához ölelt. Már egy fél éve nem volt alkalmunk találkozni. Miközben anyukám szorongatott láttam, hogy Lee Know körbe néz. Elmosolyodtam. Olyan kis szerencsétlenül állt ott. Ahogy anyukám hagyott levegőhöz jutni a két keze közé fogta az arcom és összepuszilta.

- Eszel te rendesen? - nézett végig rajtam, majd a tekintete átfutott a mögöttem mosolyogva álldogáló srácra. - Csak nem végre találtál magadnak valakit? - kérdezte mosolyogva, majd engem Lee Know mellé húzva megcsodálta az ,, összképet,,.

- Anya, ő nem... - próbáltam elmagyarázni, de máris faggatni kezdte őt.

- Mi a neved édesem? - nézett mosolyogva Lee Know-ra, aki meglepően nyugodt volt.

- Lee Minho vagyok. - hajolt meg illedelmesen.

- Igazán jóképű vagy, pont találsz az én Han- omhoz. - nézett ránk csillogó szemekkel. Az én arcom elkezdett felvenni egy pirosas árnyalatot és félénken a mellettem állóra pillantottam. Ő viszont látszólag élvezte a helyzetet, így nem ellenkezett, sőt, inkább még rá is játszott.

- Köszönöm, nem volt könnyű egy ilyen macsót találni, mint a fia. - mondta, miközben rám nézett és látszott, hogy nagyon próbálta visszatartani a nevetést. Anyukám csak úgy sugárzott a büszkeségtől.

- Gyertek, üljetek le, csinálok nektek valami finomat! - nyomott le minket a kis étterem hátsó részére, ahol néhány kanapé állt, majd sietett is a konyhába.

- Nem szép tőled, hogy így félrevezeted anyukámat. - fordultam felé.

- Szerintem vicces, viszont ezek szerint... a fiúkhoz vonzódsz, nem? - kérdezte már kicsit komolyabban.

- Most, hogy már úgy is tudod, igen, már gimis korom óta tudom. -

- Értem, anyukád igazán kedves, hogy ennyire támogat ebben. Sajnos nem lenne szívem elmondani neki, hogy mégsem vagyok oda a macsó fiáért. - mondta játékosan.
- Hát, mostmár ne is, magadnak csináltad. - mondtam kicsit duzzogva. Erre ő csak elmosolyodott.

- Egyébként, biztos sokan kérdezték már, de milyen érzés ennyire híresnek lenni? Hogy egy egész arénát megtudsz tölteni? - fordult felém kíváncsian a lábait felhúzva a kanapéra.

- Ez egy nagyon nehéz kérdés... - kezdtem el miközben én is felé fordultam. - nagyon sok felellőség és nyomás. Néha elgondolkodom azon, hogy milyen lenne, ha nem sikerült volna és normális életem lenne. De ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem szeretem ahogyan most élek. A fiúkkal irtózatosan sokat dolgoztunk azért, hogy eljuthassunk idáig. Mindig is ez volt az álmunk és az, hogy sikerült méghozzá együtt, az igazán boldoggá tesz. - magyaráztam elgondolkodva.

- Wow, nem gondoltam, hogy ilyen hosszú választ kapok. Most hirtelen úgy érzem, hogy én eddig csak lézengtem és semmit nem értem el az életemben. - nézett le a földre Lee Know.

- Ez biztosan nem így van, csak te nem ekkora célokat tűztél ki magadnak. - válaszoltam.