Konfetti (Minsung)

third

* pretty minho szemszög *

Hirtelen fájdalmat éreztem a hátamon, majd mindent belepett a konfetti. A hirtelen érzéstől gugolásba ereszkedtem, majd a lábam mellé gurult egy mikrofon. Csodálkozva hátrafordultam, a színpad felé, ahol egy aggódó szempárral találkoztam. Han Jisung volt az. Láttam a félelmet a szemében, ezért közelebb másztam hozzá és visszaadtam a mikrofont.
- Annyira sajnálom... - mondta a tömeget túl ordibálva. Csak rákacsintottam.
- Semmi gond. - mondtam én is hangosan. Erre csak megrázta a fejét, majd a nyakamban lógó névkártyámért nyúlt és zsebre rakta azt. Kérdőn néztem rá, de ő már visszament a színpadra és mintha semmi sem történt volna tovább ünnepelt és búcsúzkodott. Én csak zavarodottan visszasétáltam a helyemre és visszafordultam a tömeg felé.

Észrevettem, hogy néhány rajongó levideózta a történteket. Próbáltam takarni az arcom, de lehetetlen volt elbújni ennyi ember elől.

Lassan vége lett a koncertnek és a tömeget kiterelték. Még mindenki a koncert hatása alatt volt. Páran énekelgettek, vagy a fellépők nevét ordibálták, hátha kijönnek.

A társaimmal hozzákezdtünk a hely rendbeszedéséhez. Épp a fém kerítéseket vonszolgattuk, amikor felbukkant egy kicsit idősebb hölgy.
- Elnézést uraim, egy bizonyos Lee Minho-t keresek. - mondta miközben a névjegykártyámról felolvasta a becses nevem.
- Én volnék az. - sétáltam oda hozzá.
- Remek, az egyik fellépő látni szeretné. Kérem kövessen! - mondta határozottan, majd a magassarkújában el is kezdett az öltözők felé tipegni. Nem tehettem mást, mint hogy mentem utána. Úgysem jártam még bent egy sztár öltözőjében.

Mikor odaértünk a ,, Privát helység ,, feliratú ajtóhoz, bekopogott. Nem sokkal késöbb ajtót is nyitottak, majd a hölgy beküldött engem és ott is hagyott. Kicsit félénken léptem be. Mind a hárman ott voltak, Han, Spearb és Chan.
A két utóbbi kérdőn nézett rám, viszont Han odasietett hozzám.
- Rendben van a hátad? - kérdezte aggódva.
- Persze, nem történt semmi. - mondtam olyan meggyőzően amennyire csak tudtam, de azért valljuk be, egy mikrofon kemény és van súlya.
- Megnézhetem? - kérdezte, miután valószínűleg átlátott rajtam.
- T..tessék? - kérdeztem vissza meglepődve.
- Minden okés? - jött oda hozzánk Chan.
- Oké, ne legyél dühös.... - kezdett bele kicsit habozva Han.
- Lehet...lehet, hogy véletlen a konfettivel a mikrofonomat is bedobtam a tömegbe és pont egy biztonsági őrt találtam el, vagyis őt itt és most félek, hogy baj lesz- e ebből... - hadarta el egy szuszra.
- Ha csak ez zavar, nyugi, nem fogok panaszt tenni. - mondtam, hátha ez megoldja a helyzetet. - Viszont.... -
- Viszont? - kérdeztek vissza egyszerre.
- Viszont pár rajongó szerintem levideózta... - mondtam kicsit halkabban.
- Basszus... - verte lágyan a fejét a falba Han.
- Nyugi...bárkivel előfordulhat. - sétált mögé Chan és megsimogatta a hátát.
- Hogy lehetek ennyire béna? - bújt bele Chan ölelésébe.
- Biztosan nem akkora baj... - mondtam. - Valahogy tuti meg lehet ezt oldani. - gondolkodtam el.
- Mi lenne, ha meghívnád egy vacsira és kiraknátok pár képet, hogy minden rendben. - jött oda az alacsony srác.
- Binie? Neked vannak ötleteid? - nézett rá meglepődve Han.
- Nagyon szivesen. - mondta szarkasztikusan. Han felém fordult.
- Meg tudnád ezt tenni értem? - kérdezte boci szemekkel.
- Öhm...ezt szabad? Úgy értem, én egy közönséges senki vagyok. Nem lenne fura? - kérdeztem zavaromban. Még sosem beszélgettem személyesen sztárokkal, főleg úgy, hogy normálisan kezeltek.

- Szerintem jó megoldásnak tűnik. - mondta Chan. - Changbin, büszke vagyok rád. - erre az alacsony srác kihúzta magát. Egész aranyosan nézett ki.
- Akkor, mit szólnál, ha holnap együtt vacsoráznánk? - jött közelebb hozzám Han. Én egyet hátrébb léptem.
- A..azt hiszem holnap ráérek. - mondtam kerülve a szemkontaktust.
- Rendben, tudok egy jó helyet. Elkérhetem a számod? - vette elő a telefonját.
- Persze. - adta a kezembe és be is pötyögtem a telefonszámom, majd beírtam magam Lee Know- nak. - Tessék -
- Lee Know? - nézett rám kérdőn.
- Öhm... a barátaim így hívnak, de nyugodtan átírhatod ,,a biztonsági őr akit hátbabasztam egy mikrofonnal,, - ra, mondtam miközben drámaian magam előtt végig húztam a kezem, mintha ez egy plakát cím lenne.
- Ha.Ha nagyon vicces. - mondta szarkasztikusan Han.
- Viszont, ha nem bánjátok, nekem lejárt a műszakom, szóval... - néztem az órámra.
- Ja, persze, menj csak nyugodtan, nem akarlak feltartani. Akkor holnap hívlak és mondom a részeleteket. - mondta kedvesen.
- Rendben, hát, akkor jó éjt nektek, vagy bármit is fogtok ezután csinálni. - léptem az ajtó felé.
- Jó éjt, Lee Know! - mondta a nevemet kiemelve Han.

A két másik srác is odadobott egy- egy sziát, majd kilépve az ajtón kicsekkoltam. Vegyes érzelmekkel indultam el hazafelé. Először is, fájt a hátam, másodszor, beszéltem három hírességgel, harmadszor elkérte a számom, negyedszer holnap vele fogok vacsorázni és ötödször, miért viselkedtem előtte ilyen bénán? ,, jó éjt, vagy bármit is csináltok ezután,, hülye Lee Know...Ki mond ilyet?